Mindnyájan torrenteztünk már életünkben, nem lenne értelme tagadni - akár filmeket, sorozatok, játékokat, zenéket vagy egyéb olyan tartalmakat, amik nem annyira szalonképesek. Sokszor egy-egy mozifilm vagy sorozat csak így "szerezhető be" idehaza, hiszen semelyik DVD-ket, Blu-rayeket árusító boltban vagy éppen streaming platformon nem érhető el, külföldről berendelni pedig egy kisebb vagyon lenne. Ám sokszor felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy melyek a legtöbbször letöltött tartalmak, amik csaknem mindenkit érdekelnek és amik persze a torrent oldalak élén helyezkednek el. A TorrentFreak legújabb cikkéből pedig az derül ki, hogy idén mi volt az a top 10 sorozat, amire a leginkább kíváncsiak voltak az emberek.
Őszintén szólva nem nehéz kitalálni, hogy melyik éppen futó széria húzta be az első helyet ezen a listán - főleg a 20 legnépszerűbb franchise rangsor után nem. A The Mandalorian megállíthatatlanul tör előre, még a torrentezők között is, de emellett továbbra is érdekes látni, hogy a DC sorozatai, vagyis a The Flash és A zöld íjász mennyire közkedveltek mind a mai napig. Billy Butcherrel a fiúk is elfoglalták a nekik kijáró helyet, de az HBO sem panaszkodhat, hiszen a Westworlddel szintén dobogósok lettek. A teljes lista így fest (zárójelben pluszban odaírtuk, tavaly hányadik helyen végeztek az adott címek):
10. The Flash (7.)
9. A zöld íjász (10.)
8. A kívülálló (idei sorozat)
7. The Walking Dead (6.)
6. Rick és Morty (8.)
5. Star Trek: Picard (idei sorozat)
4. Vikingek (4.)
3. Westworld (tavaly nem jelent meg új évad)
2. The Boys (nem került be tavaly)
1. The Mandalorian (3.)
Azt nem merjük megkérdezni, ti melyik sorozatokat töltöttétek le, így inkább arra tereljük a szót, hogy melyik széria helyezése lepett meg leginkább benneteket.