A Bourne-Hagyaték (2012)
Éppen ezért volt bajban a Universal, amikor az aranytojást tojó tyúkja sehogy sem akart még egy részt fialni. Greengrass nem talált egy ötletet sem olyan jónak, hogy folytathassák a szériát - a forgatókönyvíró Tony Gilroy-jal mind ő, mind pedig Damon több ízben összerúgta a port korábban - a színész pedig kijelentette, hogy csak akkor hajlandó újfent alapos testedzésnek alávetnie magát, ha a rendező van a film élén. Ez nem történt meg, azonban Gilroy olyan ötlettel állt elő, amely mind a producerek, mind a Universal fejeseit meggyőzte. Eszerint nem az amnéziás ügynököt kell újfent a középpontba állítani, hanem a tombolását követő következményekre koncentrálni egy új, hasonlóan jól képzett ügynökkel a középpontban. Így született meg Aaron Cross figurája, aki kollégájával ellentétben nem küszködik a demencia semmilyen formájával, sőt mi több, Bourne-hoz képest kifejezetten szószátyár és kíváncsi, ugyanakkor a kiképző programja miatt erős gyógyszeres addikcióval küzd. Azonban az utánpótlást megnehezíti, hogy felsőbb utasításra az illetékes Eric Bryer éppen felégeti a CIA minden programját, beleértve Cross-t is, aki szövetkezik az ellátmányért is felelős Dr. Martha Shearinggel, aki szintén csodával határos módon élte túl a tisztogatást, hogy együtt meneküljenek a Cég kirendelt bérgyilkosai elől.
Az ezúttal rendezői pozíciót is betöltő Gilroy filmje azonban mind anyagilag, mind kritikailag csalódást keltő lett. Pedig itt is minden adva van egy igazi Bourne-kalandhoz: a szennyesét eltüntetni próbáló ügynökség, egy rátermett szuperügynök, csontrepesztő akciók. Azonban a hangsúlyok ezúttal látványosan eltolódtak. Míg a trilógia részről részre fékevesztettebb tempót diktált, addig Gilroy visszavett a sebességből és a Francia kapcsolatot több ízben megidéző hármas helyett egy komótosabb, sötétebb, A keselyű három napja előtt tisztelgő epizódot rendezett.
Erre pedig már csak az új karakterek és a kitágult kémuniverzum miatt is szükség volt. És minden tiszteletem Matt Damon szótlan főhőséé, Jeremy Renner karaktere akkor is lényegesen szerethetőbb. Míg Bourne folyamatosan a múltja terhétől volt sújtva, a trilógia végére pont az nem derült ki, hogy mi is késztette őt arra, hogy a CIA kötelékébe álljon (na, talán majd most). Cross kíváncsi, hovatovább pimasz karaktere sokkalta humánusabb karaktert ígér, amit Jeremy Renner maximálisan be is lak, aki azért is kapta meg a szerepet, mert a Mission: Impossible - Fantom protokollban maga végezte el a kaszkadőrmutatványai nagy részét. Rachel Weisz a kelleténél ugyan többet sipítozik és nem is különösebben megerőltető a karakter számára, viszont hiteles marad a rémült doktornő szerepében. Edward Norton tisztogatója pedig sok szempontból a széria legijesztőbb ellenlábasa, aki az elődökkel ellentétben nem a saját szennyesét próbálja rejtegetni, de azt a legkisebb szemrebbenés, vagy lelkiismeret furdalás nélkül teszi. Éppen ezért kár, hogy a végére szinte teljesen háttérbe szorul - plusz egy flashback-et leszámítva nem is feszülnek egymásnak intellektuálisan Cross figurájával - a végén a kalapból előrángatott bérgyilkos pedig teljesen erőtlen, de legalább a manilai üldözés visszaadja az elődök hangulatát.
Jó ideig úgy volt, hogy a szerény fogadtatás ellenére Aaron Cross visszatér, de a készítőknek erről a tervükről ideiglenesen le kellett mondaniuk, amikor is Damon és Greengrass bejelentette, hogy a Snowden-ügy és a megfigyelési botrányok kapcsán megtalálták azt, amire reflektálhatnak Jason Bourne-on keresztül. Így a kiszemelt rendező, Justin Lin végül a Star Trekkel vigasztalódhatott, míg Rennernek egyelőre be kell érnie tartalékosként Tom Cruise oldalán a Mission: Impossible csapatában. De a producer, Frank Marshall továbbra sem mondott le abbéli szándékáról, hogy Bourne és Cross egy filmben rántsa le a leplet a CIA mocskos kis titkairól, mi pedig csak reménykedni tudunk benne, hogy ez mihamarabb megvalósul.