A Sötét Főnix-szel lezárult egy majd 20 éves széria és ezzel együtt az új évezred egy meghatározó korszaka. Noha jövőre még bemutatják a sokat halogatott Új Mutánsokat, ez már nem lesz ugyanaz a teljesen ismeretlen szereplőkkel. Nyilván rengetegen örülnek annak, hogy az ismét a jogokat birtokló Marvel pár éven belül rebootolja a szériát és teljesen új gárdával beinjektálja őket az MCU-ba, mindezt Kevin Feige értő kezei között, de azért ez bőven aggasztó is. A lassan mindent uraló Disney - élén az MCU-val - olyan szinten homogenizálja az ipart és a képregényfilmeket, hogy ez hosszútávon káros tud lenni, pont az outsider mutánsok mondanivalójából tud esetleg elvenni. És ugyan Feigék már bebizonyították, hogy tudnak komoly témákkal is bánni, elég az Amerika Kapitány: Polgárháborúra vagy a Fekete Párducra gondolni, ezeket a Fox jobban sikerült X-Men-filmjei mondanivalójukban, színészeikben, megvalósításukban bármikor kenterbe verik. De ez a jövő és annak aggályai (például hogyan illesztik be egy szuperhősökkel teli világba a mutánsokat?), mi pedig most inkább a múltra szeretnénk koncentrálni.
A zsáner komolyanvétele
Tény és való, hogy nem Bryan Singer A kívülállók mozija volt az első film a műfajban, hiszen Richard Donner Supermanje, vagy Tim Burton első két Batmanje a mai napig meghatározó elemei a popkultúrának. Ugyanakkor ezek mesés mivolta miatt inkább tűnhettek gyermekinek, amire Joel Schumacher két flitteres giccsparádéja az élő bizonyítékok, hiszen ezek után a stúdiófejesek úgy rettegtek a képregényadaptációktól, mint egyszeri kritikus az Adam Sandler-filmektől. Viszont a műfaj már ezelőtt sem akart elhalni, Penge vérben tocsogó kalandja 1998-ban éppúgy hírnöke volt az egy évvel későbbi Mátrixnak, mint Singer 2000-ben debütált mozijának. Singer mozija azonban megtalálta a tökéletes egyensúlyt az addig szokatlan mondanivaló és a cool szuperhősködés között. A széria nélkül valószínűleg Christopher Nolan Sötét Lovag-trilógiája sem készülhetett volna el a ma ismert formájában és az MCU sem létezhetne, pláne ha azt vesszük, hogy Kevin Feige tanácsadóként itt kezdte érdemi karrierjét.
Járt és járatlan út
Az X-Meneket lehet a zsáner afféle boszorkánykonyhájának tekinteni, ami sokszor egyfajta kudarccal járt a készítők részéről, viszont ebből a leckéből - ha a gyártó Fox nem is, de - más stúdiók levonhatták a megfelelő konzekvenciákat. Az X-Men kezdetek: Farkassal pont a különálló hősökkel akarták a már meglévő univerzumot bővíteni, amit aztán követett volna még rengeteg (Magneto, Ciklon), de annak csúfos kritikai leszereplése után inkább a meglévő filmterveiket felhasználták Az elsőkben. Matthew Vaughn retro kalandmozija ráadásul egy hónappal beelőzte a Joe Johnston rendezte, hasonlóan régi vágású Amerika Kapitány: Az első bosszúállót a mozikban. (Utóbbi rendezőtől már ott volt a kultikus Rocketeer, viszont az egyetlen filmes szériának sem volt a tagja.) Az időutazást és ezáltal az egész addigi eseményeket átíró cselekményt is a 2014-es Az eljövendő múlt napjai prezentálta a Végjáték előtt a zsánerben. A már említett Penge, vagy Zack Snyder olyan filmjei, mint a Watchmen és a 300 ugyan ott voltak korhatáros képregénymoziknak, de a Fox és Ryan Reynolds a Deadpoolal sikeresen bizonyította, hogy lehet ezt egy lényegesen szélesebb réteget elérő szérián belül is meglépni. Az ebből fakadó korhatárosság pedig elősegítette, hogy egy évvel később Hugh Jackman méltóképp köszönhessen el Farkas szerepétől, ezzel is megelőzve (spoiler?!) Robert Downey Jr. Vasemberét.
Változatos megközelítés és látvány
Abban is megelőzte az MCU-t a széria, hogy mindegyik epizódot igyekeztek más-más zsánerelemekkel felruházni. A kívülállók leginkább politikai thriller, Az elsők egy szuperhősköntösbe bújtatott James Bond-mozi, Az eljövendő múlt napjai posztapokaliptikus sci-fi és heist mozi egyszerre, az Apokalipszis katasztrófafilm, a Logan neo-western, a Deadpool-filmek pedig egyértelműen paródiafilmek. Ezzel együtt a látvány is nyersebb a legtöbb mai társánál, vizuálisan is sokszor markánsabb, olyan szinten, hogy az eredeti trilógiában még a színek is tudatosan vannak használva, a mondanivalóhoz rendelve (hideg színek=elidegenedés, meleg színek=oltalom). Mindemellett nem egy felejthetetlen akciójelenetet köszönhetünk a szériának, akár Árnyék Fehér Házi csörtéjét, akár Higanyszál zseniális magánszámait, Magneto belépőit, vagy Farkas tombolásait nézzük.
Társadalmi mondanivaló
Singerék mozijai abban is formabontóak voltak, hogy az olyan témákat, mint a társadalmi kirekesztettség, a másság, a diszkrimináció vagy a népirtás egy alapvetően könnyednek szánt műfajba emelte be, ami persze a képregények lapjain már évtizedek óta ott volt. A mutánslétet Singer elsősorban a homoszexualitással állította párhuzamba (lévén a rendező maga is meleg), aminek legegyértelműbb megnyilvánulása az X2-ben Bobby Drake, azaz Jégember coming outja családja előtt, akik részéről értetlenség ("Nem lehetnél újra normális?"), elutasítás a fiú jussa. És noha azóta a sorozatokban már mindennaposak a meleg karakterek, történetszálak, akár az egészen fiatalok körében is (Glee, The Fosters, The Society), ezen a téren a mainstream filmgyártás még csúfosan tyúklépésekben halad. Ennél mi sem beszédesebb, minthogy az MCU egyik következő nagy dobása, a The Ethernals azzal tudott igazán eddig kitűnni, hogy egyik főszereplője nyíltan meleg lesz (erre lehetőleg felvállaltan meleg színészt is keresnek), de tavaly már az is nagy szó volt, hogy 15 évvel (!!!) Singer fent említett folytatása után a Kszi, Simon volt az első olyan mainstream, nagy stúdió (szintén Fox) által pénzelt film, amelynek főszereplője meleg. Ezek nélkül valószínűleg olyan elvontabb fogalmak is nehezebben jelentek volna meg a képregényadaptációkban, mint a bűn természete (Batman: Kezdődik!), a tetteink következményéből fakadó elvi- és érdekellentétek (Polgárháború), vagy az áldozathozatal szükségessége a céljaink elérése érdekében, legyen akármilyen borzalmas is (Bosszúállók: Végtelen háború).
Starpower! Hugh Jackman, Michael Fassbender és a többiek
Akiért az X-Men-szériának leginkább hálás lehet a közönség, az egyértelműen Hugh Jackman Farkasa/Rozsomákja, akit a színész 17 éven keresztül alakított, ezzel pedig nemrég Guinness rekordernek nyilvánították Patrick Stewarttal egyetemben, aki ugyanennyi ideig alakította Xavier professzort és akivel együtt búcsúztak a szériától a Loganben. Ráadásul a kanadai, tömzsi adamantiumbetyár szerepét akkor ismeretlen, ausztrál musical színészként sikerült elnyernie és még ha akkor a döntésen sokan meg is rökönyödtek (nem annyian, mint manapság tennék) az idő, a rajongók és a különböző népszerűségi listák őt és Singert igazolták. Amellett pedig, hogy a Sötét Főnix az első olyan film a szériában, amiben nem tűnik fel (Az elsőkben látott cameója vitán felül minden idők egyik legjobbja), komolyan jegyzett drámai, Oscar-jelölt színészként éppúgy bizonyított olyan filmekkel, mint a Fogságban, vagy a Nyomorultak, akárcsak Oscar-házigazdaként.
Jackman mellett azonban sokak karrierjén lökött a széria. Kién kisebbet, kién nagyobbat és volt, akinek nem igazán számított. Jackman után a következő ilyen név kétségtelenül az ifjú Magnetót megszemélyesítő Michael Fassbender. Mindenki Fassie-jának már előtte is voltak érdemi alakításai olyan mellékszerepekben, mint Quentin Tarantino Becstelen Brigantykja, vagy a 300, de egyik nagy szakmai áttörését kétségkívül Steve McQueen Éhsége jelentette (a rendezővel azóta is előszeretettel dolgoznak együtt, komoly díjakhoz és jelölésekhez juttatva a színészt), Az elsők pedig kétségtelenül megismertette a szélesebb közönséggel is az arcát és elképesztő tehetségét. Emellett elképesztő munkabírásról tett tanúbizonyságot az elmúlt években és noha ez a fáradtság, túlhajszoltság ugyan fizikailag néhol kiütközik rajta, teljesítményén semmiképp sem, viszont az elmúlt évek rossz szerepválasztásait neki is korrigálnia kell majd.
Magnetónál maradva pedig idősebb alakjának, Ian McKellennek is mind arcát, mind nevét, mind pedig jellegzetes orgánumát a mutánsok ismertették meg igazán a szélesebb közönséggel, 1 évvel a Gyűrűk Ura Gandalfja előtt. A legendás, akkor már 60 éves Shakespeare-színész előtte sem volt ismeretlen a filmesek előtt az olyan mozikkal, mint az Érzelmek tengerében, a III. Richárd (társszereplő: Robert Downey Jr.!), vagy a szintén képregényadaptációk közé sorolható Az Árnyék, azonban A kívülállókat követően megnőttek McKellen naptárában a negatív szerepajánlatok. Barátsága kollégájával, az ellenoldalt képviselő Xavier Patrick Stewartjával pedig csak hatalmas plusz többletet adott a két mutánsvezér alakjának.
James McAvoy, vagy Jennifer Lawrence karrierjén igazán látványosan nem változtatott a széria, hiszen McAvoy már előtte is egy foglalkoztatott fiatal titán volt (habár a Széttörve tudathasadásos főszerepét pont úgy kapta meg, hogy Az eljövendő múlt napjai kapcsán a Comic-Conon összefutott az író-rendező M. Night Shyamalannal), Lawrence-nél pedig az egyértelműen ráépülő Az éhezők viadala sorozat a marginálisabb ebből a szempontból, közben pedig David O. Russellel is gyümölcsöző munkakapcsolatot tudott felmutatni, amelynek egy Oscar lett a végeredménye a Napos oldalért. Halle Berry a széria alatt lett Oscar-díjas színésznő, ami azt eredményezhette, hogy a harmadik részben (de kicsit már a másodikban is) megnövelték a szerepét és neki mind a mai napig sikerült a köztudatban maradnia (legutóbb John Wick mellett akciózott és hamarosan megkapja önálló filmjét is), ami Famke Janssenről, vagy James Marsdenről csak hellyel-közzel mondható el. És Nicholas Houltnak is jót tett az elmúlt 8 évben, hogy volt egy széria, amibe kapaszkodhatott, hiszen színésztársai mellett így nagyobb elánnal vethette bele magát a kísérletibb alkotásokba, amelyek közül az Eleven testek zombis románca még kevésbé, a Mad Max: A harag útja viszont már annál jobban ütött és nemrég Yorgos Lanthimos A kedvenc című munkája alapján is sokan szerették volna az Oscar-jelöltek között látni (köztük jelen sorok írója is).
Annyi bizonyos, hogy most jót fog tenni a mutánsoknak, hogy egy ideig nem látjuk őket a nagyvásznon, hanem pár év múlva megújult erővel, megújult formában térnek vissza, talán új mondanivalóval is. A széria távolról sem volt tökéletes, de sokszor képes volt felrázni a műfajt és minden hibája, kudarca ellenére számos ponton magasra rakták a lécet a készítők, amit nehéz lesz átugrani.
Ti miért vagytok hálásak a szériának?! Kikre, avagy mikre emlékeztek vissza szívesen?