Új képen csodálhatjuk meg a Jurassic World: Világuralom ügyeletes „gonosz dinóját”
Az Empire-nek hála jelenkori megvilágításban is beköszön a Giganotosaurus pár hónappal a premier előtt.
Az Empire-nek hála jelenkori megvilágításban is beköszön a Giganotosaurus pár hónappal a premier előtt.
Fölöslegesen hosszú és kaotikus lett a Legendás állatok: Dumbledore titkai, ami sajnos keveset tesz hozzá ahhoz, hogy tájékozottabbak legyünk a varázsvilág múltjával kapcsolatban.
Már a nyáron láthatjuk az A játszma című filmet.
Gaspar Noé ezúttal sem egy szokványos horrorral rukkol elő.
Ennyit követel Johnny Depp volt feleségétől mert az egy 2018-as nyilvános írásában bántalmazás túlélőjének nevezte őt. A per jövő héten…
Szászok és dánok vérével áztatott harcmező. Levágott fejek, cselszövés, bosszúszomj. Két világ, amely nem tűri meg egymás létezését.
Jim Carrey egy zseniális rendező ötletére lenne kíváncsi.
A Morbius film rendezője, Daniel Espinosa szerint ez a helyzet.
Michael Bay megint "fillérekből" rendezett egy akciófilmet és ezúttal Ryan Reynolds után Jake Gyllenhaalt sikerült behúznia a főszerepre.
A Honest Trailers csapata Nicolas Cage bűnös élvezetnek is beillő Szellemlovasát és annak felesleges folytatását sem kímélte.
A Doctor Strange az őrület multiverzumában legújabb előzetesében még félelmetesebbnek tűnnek a gonosz Strange variánsok.
Tíz Batman film, hét színész és több, mint ötven évnyi képregényfilmes történelem.
A Sonic, a sündisznó egy meglepően jó videojátékos film lett, de tudta hozni a szintet a folytatása is? Elmondjuk.
Star Trek rajongók, nosztalgiára felkészülni!
Az A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya főszerepét más tényleg nem játszhatná el.
Faster... Harder... Sonicer... vagy valami olyasmi.
A Sonic film kellemes meglepetés volt két éve, a második rész azonban elkövet szinte minden hibát, amit a folytatások esetében el szoktak. Szerencsére van annyi pozitívuma, ami ezt ellensúlyozza.
Őslények minden mennyiségben.
Vagy meghalsz hősként, vagy megéred, hogy bűnözővé válsz.
Bruce Willis visszavonulása alkalmából összeszedtük azon filmjeit, amiket kötelező pótolni, vagy akár újra megnézni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.