Lehullott a lepel a Ted sorozatadaptációjának főszereplőiről
A főbb színészek mellett a showunnerek személye is kiderült.
A főbb színészek mellett a showunnerek személye is kiderült.
Tom Hiddleston egy igaz történeten alapuló kalandsorozat főszerepét vállalta el.
A mozivászon mellett időnként a tévéképernyőn is felbukkannak olyan alkotások amelyeknek minden képkockája szinte csöpög a stílustól. Összeszedtünk tíz sorozatot…
Az ND Stevenson képregényéből forgatott, hányattatott sorsú animációs film a Netflix szándékai szerint 2023-ban fog debütálni.
A barátságos szellemfiú története a Peacockon kap új adaptációt.
Ryan Reynolds fiatal verziójának alakítása után Walker Scobell a görög mitológia hősei között lelhet új otthonra.
Aquaman szárnysegédjének élőszereplős szériáját Charlize Theron executive producerként felügyeli.
Valószínűleg mindenki mást szeret a Harry Potter filmekben - mi most saját ízlésünk szerint állítottuk őket sorba.
A gondolatébresztő sci-fi sorozat visszatért a második évadjával.
Véget ér a kisebb-nagyobb megszakításokkal 2007 óta tartó kálvária?
Mucsi Zoltán és Simon Kornél főszereplésével érkezik a TV2 vadonatúj sorozata, aminek megnéztük az első két részét.
Nem bazári vekkerekről van szó: az IWC rendkívül nívós kollekcióval készült nem csak a film rajongóinak. Hamarosan érkezik a mozikba…
Michael Bay nem akar beállni a sorba.
Tíz Batman film, hét színész és több, mint ötven évnyi képregényfilmes történelem.
Harrison Ford szerepelt már sorozatban, de most először lesz visszatérő kulcsszereplő.
Két sorozaton is dolgozik a streamingplatform, Robert Downey Jr. pedig executive producere lesz a projekteknek.
Nem akármilyen reklámfogást választott a Paramount+, de a magyar nézőknek még várniuk kell az "ingyen" Halo-ra.
A sorozat sztárja, Steve-O elmondása szerint az egyik performansz már nekik is sok volt.
Őslények minden mennyiségben.
Az már más kérdés, hogy Gillian Anderson feltétele teljesülni fog-e.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.