A hobbit: Váratlan utazás - Thorin, a szülinapos
Újabb fotó érkezett a Peter Jackson rendezésében készülő, immáron három részesre szánt Hobbit című műből, melyen a törpék legfőbb vezére, Thorin néz büszkén a kamerába.
Újabb fotó érkezett a Peter Jackson rendezésében készülő, immáron három részesre szánt Hobbit című műből, melyen a törpék legfőbb vezére, Thorin néz büszkén a kamerába.
Bármilyen furán is hangzik, be kell ismerni, hogy a Borg királynő szerepében Krige annak idején sok Star Trek rajongó szexuális ébredezéséért volt felelős. Most pedig az 58 éves dél-afrikai színésznő újabb kocka királyság úrnője lehet.
Szépen alakul a Marvel szinte összes filmjének dolga: ezúttal Thor főellenfeléről kell értekeznünk, hiszen egy már ismert úriember csaphat össze a mennydörgés és vihar istenével.
A Marvel eddigi legnagyobb sikere az idén mozikba került Bosszúállók, amelyben olyan szuperhősök voltak egy csapatban mint Vasember, Hulk, Thor és Amerika Kapitány. A film kicsivel több mint 1,5 milliárd dollárt hozott a konyhára.
Rengeteg apróbb hírmorzsa szállingózik a San Diego-i rendezvényről és nem mindről tudunk nektek érdemben számot adni, ezért összeszedtem egy kisebb listában a kimaradt apróságokat.
Mint ismeretes, mostanában kezdik el forgatni a Thor második részét és az utolsó pillanatban színészt kell cserélni.
A többi régi szereplő mellett visszatér a személyes kedvencem, Heimdall karaktere is, akit természetesen továbbra is Idris Elba fog majd alakítani, és megosztott velünk némi információt is.
A Billy Bob Thorton nevével fémjelzett, igazán ütősnek tűnő akciómozi megkapta első trailerét, ami nagyon jóra sikeredett. Reméljük egy igazi kultfilmet kaphatunk majd, és nem csak a mézesmadzagot húzták el előttünk.
A Christian Bale nevével fémjelzett bűnügyi film úgy néz ki, megtalálta színészét a gonosz szerepre. Korábban felmerült már Viggo Mortensen, Forest Whitaker és Billy Bob Thornton neve is, de ennél tovább nem jutottak a tárgyalások.
Chris Hemsworth egyértelmű jelenléte mellett a Marvel bejelentette, hogy az összes többi eredeti szereplő is tiszteletét teszi a Thor 2-ben, ami valószínűleg egyenes ágon folytatódik.
Úgy volt Patty Jenkins rendezői székbe való érkezésekor, hogy az első Thor egyik írója, Don Payne készíti majd el a folytatás forgatókönyvét is, ám a kisasszony távozásával bonyolódtak a dolgok...
Rendkívül sok update érkezik a Thor folytatásával kapcsolatban, legutóbb az derült ki, hogy ki dirigálhatja Patty Jenkins helyett a Marvel sikeres karakterének újabb kalandjait.
Thor ezúttal Curt Vaughan néven horrorfilmbe keveredik, hogy egy erdei házba gyanútlanul betévedve, akaratlanul is két pszichopata markába keveredik és úgy kell táncolniuk, ahogy ők fütyülnek.
Hatalmas hírnek számított, hogy - az eddigi elenyésző tapasztalatokkal ellentétben - másodszorra is női rendező kerülhet egy nagy költségvetésű Marvel film székébe, azonban korai volt az öröm...
Nick Fury már olyan Marvel filmekben is feltűnt korábban, mint a Vasember első és második része, a Thor vagy az Amerika kapitány, de a pletykák szerint saját filmben is bemutatkozhat.
Hát, ezt is megéltük. A Variety beszámolása alapján folytatást kap a Top Gun és már a stáb egy részét is megtalálták a megfelelő posztokra.
A Marvel mindig érdekes döntéseket eszközöl filmjeik direktori posztján, hiszen ki gondolta volna Kenneth Branagh vagy Jon Favreau nevét látva, hogy sikert-sikerre halmoznak?
Az őszi forgatások elrajtolásával megkezdődött a stúdiók megjelenési terveinek kalkulációja is, ezúttal a Fox, a Summit, és a Disney gondolta úgy, hogy megosztja velünk spekulációit.
Egy régebbi bemutató, amellyel még adós voltam: a Thor-ból ismerős Tom Hiddleston összegabalyodik a még mindig elképesztően szexi Rachle Weisz kisasszonnyal.
A mennydörgés istene nem véletlenül kezeli profin a villámokat, hiszen hasonlatosak természetéhez - hirtelen csap le mindkettő, és nyomában nem marad más, csak por és hamu.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.