A Csodálatos Pókember 2 - 2014-re betervezve
A stúdió nagyban számít az Andrew Garfield főszereplésével készülő A csodálatos Pókember franchise-ra, így az első epizód megjelenése előtt bizakodóak és már be is jelentették a folytatást.
A stúdió nagyban számít az Andrew Garfield főszereplésével készülő A csodálatos Pókember franchise-ra, így az első epizód megjelenése előtt bizakodóak és már be is jelentették a folytatást.
A Batman harmadik epizódját jelenleg Pittsburgh-ben forgatja Christopher Nolan és a helyszínen van Tom Hardy is, mint Bane. A helyszíni képek igen érdekesek, meg is osztom őket!
Kevin Tancharoen a 2011-es Comic-Con összejövetelén mutatta be az utolsó Mortal Kombat: Legacy epizódot, ami igazán ütősre sikeredett. Mi összeszedtük nektek mind a kilenc részt, hogy ne unatkozzatok!
Új kifejezést tanulhatnak a filmrajongók. Már jól ismert a prequel, ami előzményfilmet jelent, és szintén bevett szó a sequel, ez a folytatás. Jövőre pedig jön az interquel, vagyis az összekötő epizód.
Az első két epizód minősége hagyott kívánnivalót maga után, ennek ellenére a nép kajálja, így a stúdió nem is választhatott volna más megoldást, mint folytatni és folytatni és folytatni...
A Disney berendelte a Tron harmadik epizódját is, annak ellenére, hogy az Örökség igen lassan szedte össze magát a pénztáraknál, de legalább összeszedte így jöhet a trilógiává bővítés.
A legelső, Jason Statham nevével reklámozott és eladott rész nézhető remake volt, a második epizód is megért egy próbát, még ha csak dvd-n is, de vajon mit kezdenek harmadjára vele?
Jó szokásukhoz híven a Linkin Park szállítja ezúttal is a talpalávalót a Transformers újabb epizódjának, a robotok az Iridescent című számra mozognak és harcolnak majd ritmusban.
Lassan végére érünk a Kevin Tancharoen készítette Mortal Kombat: Legacy websorozatnak, de előtte még Sub-Zero és Scorpion befejezi a hetedikben elkezdett párbaját.
Hiányolták többen a Men In Black harmadik epizódjának hallgatását, ezért körülnéztem ez ügyben és pár érdekes forgatási képre akadtam a fiatal K ügynökkel egyetemben.
Sok idő eltelt, mire a Mortal Kombat széria valódi és legendás harcosait megpillanthatjuk, de nem kell tovább várnunk: Sub-Zero és Scorpion eljött a hetedik epizóddal együtt!
Kevin Tancharoen közkívánatra online elérhetővé tette a Mortal Kombat: Legacy websorozat ötödik epizódját, két friss szereplővel és tovább fűzve a sztoriszálat!
Hazánk állóvízén május 19-én mutatják be a Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken című epizódot, Jerry Bruckheimer és a kalózbrigád máris elkészítették a következő felvonás szövegkönyvét.
A Summit Entertainment döntése alapján negyedszerre kapjuk kézhez a kezdőből profi táncost képző Step Up epizódot, a harmadikhoz hasonlóan szintén 3D-s kiadásban!
Az Ötödik sebesség alcímre hallgató epizód 86 milliót hozott vissza a nyitóhétvégén, ami az idei év legjobb nyitányát eredményezte. Nem csoda hát, ha a stúdió tovább fejné az adrenalin-tehenet...
A negyedik Mortal Kombat: Legacy fejezetben feltűnik két ismerős hölgyemény, Kitana és Mileena, akik szintén szeretnének bekapcsolódni a történeti szálba.
Yep, hes back! Miután bejelentette, hogy visszatér, a Goovernator több projektbe is vágta fejszéjét és szóba került a Justin Lin érdekeltségében álló Terminátor ötödik epizódja is.
A Kevin Tancharoen rendezte Mortal Kombat websorozat harmadik része debütál most online egy újabb és mindenki által kedvelt karakterrel...
A Universal stúdió elégedett a Halálos Iramban franchise utóbbi részeinek alakulásával, két hét múlva debütál az ötödik epizód de ők már a jövőre is terveznek...
Úgy tűnik, hogy hetenként kapunk egy epizódot, hiszen pontosan hét napja került online nézhető állapotba az első fejezet, Kevin Tancharoen ma kiadta a másodikat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.