Kritika – John Sclazi: Zoé története
Az utolsó gyarmat újratöltve, kiegészítve, ám a mesélő ezúttal egy tizenöt éves leányzó.
Az utolsó gyarmat újratöltve, kiegészítve, ám a mesélő ezúttal egy tizenöt éves leányzó.
David Ayer (Az utolsó műszak, Kiképzés) legújabb filmjében Arnold Schwarzenegger akciózik. A Sabotage című közös filmjükhöz érkeztek képek, amely korábban még a Ten névre hallgatott.
Tinédzsernek lenni nem minden esetben habos torta, viszont vannak pillanatok, mikor csodálatos is tud lenni. A filmtörténetben nem Duncan az első, aki ezt megtapasztalta, valószínűleg nem is az utolsó.
Ha hinni lehet a Lionsgate címadásának, akkor az utolsó előzetest kaptuk meg Az éhezők viadala: Futótűz című folytatáshoz, amelyben továbbra is Jennifer Lawrence a főszereplő.
Wes Anderson le sem tagadhatná, hogy az ő rendezésében készül az igazi sztárkavalkádot ígérő The Grand Budapest Hotel, hiszen az utolsó pixelből is árad a rá jellemző hangulat és stílus.
Amint azt tudjuk a Ubisoft arra készül, hogy betörjön a filmiparba és már azon munkálkodik, hogy előkészítse az Assassins Creed, Watch Dogs és Ghost Recon filmeket. Az utóbbi most két írót is kapott.
Leiner Laura kétségtelenül az utóbbi évek legsikeresebb magyar ifjúsági írója - nézzük meg közelebbről A Szent Johanna gimi c. sorozatának első részét.
Bryan Singer rendező egy twitter üzenetben bejelentette, hogy végeztek a forgatással, ezzel együtt megérkezett az utolsó fotó a helyszínről illetve a legelső hivatalos kép a filmből.
A Summit Entertainment állítólag a Végjáték aktuális előzetesét az utolsónak tekinti, ami azt jelenti, hogy a november elsejére betervezett premierig nem is kapunk újat, csak klipeket és képeket.
Ritkán akad a kezembe jó sci-fi, a kiválóak pedig oly ritkán keresztezik az utam, mint egy elefánt, meglehetősen ritkán. Most azonban rám mosolygott Fortuna!
Hazánkat is elérte Scalzi Vének háborúja-sorozatának harmadik része, amelyben az első részből megismert John Perry újabb harcához csatlakozhatunk.
Egészen egyszerűen a gatyánkat is ott fogjuk hagyni 2015-ben a mozikban, legalábbis a SlashFilm összeállítása alapján az utóbbi évek legkeményebb felhozatalára számíthatnak a mozinézők.
Öt év után Gaiman ismét tollat ragadott, hogy egy újabb mesés világba repítse az olvasókat.
Az Alcon Entertainment bejelentette, hogy a Delfines kaland folytatásának előkészületei az utolsó fázisaiban járnak. Tudjátok, az a 2011-es delfines film Morgan Freemannel.
A nagy sikerű Vének háborúja és a Szellemhadtest után Scalzi sorozatának harmadik része is megérkezik hazánkba, s az első kötetből ismerős szereplők is visszatérnek.
Egy időben M. Night Shyamalan neve egyet jelentett a minőséggel, azonban az utóbbi filmek során a rajongók bizalma igen csak megcsappant felé. Most megváltozhat minden?
Júniusban jelenik meg Neil Gaiman új regénye Óceán az út végén címmel, ami a híres fantasy szerző első műve lesz több mint 5 év után.
A Szemfényvesztők promózása közben Ruffalot a Vasember 3 stáblista utáni jelenetéről kérdezték. A Bruce Bannert alakító színész elmondta, hogy az ötlet az utolsó másodpercben jött.
Az utóbbi hetek egyik legnagyobb talánya, hogy Robert Downey Jr. valóban feladja-e Vasember karakterét és visszavonul a Marvel filmjeitől, de a legújabb infók alapján kizárt, hogy ezt lépje.
Állítólag éppen az utolsó Halálos Iramban 6 előzetesét adták ki a marketingesek, de meglennénk lepődve, ha a május végi külföldi premierig nem kapnánk még pár anyagot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.