Ősztől forog a Jay és Néma Bob reboot
Ami valójában mégsem az.
Ami valójában mégsem az.
Jay és Néma Bob visszatérnek, hogy kifigurázzák Hollywood rebootmániáját - legalábbis ez a jelenlegi terve Kevin Smith rendezőnek, aki már tárgyalt is a megfelelő emberekkel.
Megvan a tökéletes rendezőjelölt a Flash film számára?
Kevin Smith szívesen átpárolna a Marvelhez, ha ez azt jelenti, hogy Daredevil vagy The Defenders részeket rendezhet.
Kevin Smith régi vígjátékának folytatása a kisvászonra kerül.
Noha korábban a Marvel Studios elnöke, Kevin Feige azt mondta, hogy a Namorhoz kapcsolódó jogok esete bonyolult, most a Marvel kreatív vezetője jó hírekkel szolgált a rajongóknak.
Szombaton Kevin Smith levezényelte Az acélember BluRay megjelenésének egyik népszerűsítő rendezvényét, melynek során nem csak az említett filmről esett szó, hanem a folytatásról is.
Kevin Smith hivatalosan is hozzálátott a harmadik Shop-Stop film szkriptjének ami azt jelenti, hogy hamarosan újra megkapják a filmipar szereplői a maguk fricskáit.
Kevin Smith már egy ideje azt tervezi, hogy felhagy a filmezéssel és visszavonul, de mindig akad olyan projekt, amibe belevág és éppen ezért nem egykönnyen szabadul a filmiparból.
Megint bántják Bruce Willist. Méghozzá Kevin Smith, a Shop-Stop című kultuszfilm készítője, aki két éve a Két kopper című vígjátékban rendezte a szupersztárt (egyébként együtt szerepeltek a Die Hard 4-ben is).
Kevin Smith tőle szokatlanul nem valami epikus és klasszikussá váló vígjátékkal jelentkezik, hanem a Red State című horror-thrillerrel, aminek megérkezett a második bemutatója is.
Shop Stop, Shop-Show, Jay és Néma Bob visszavág, Képtelen képregény, Zack és Miri pornót forgat... valaki? Hát persze, hogy Kevin Smith-ről van szó, aki mily meglepő, most thrillerrel próbálkozik!
Két fura fazon és egy bevállalós rendező, kik értik a dolgukat nagyon. Kevin Smith farkasbőrből kezes báránnyá változik, és még Bruce Willis is megtanulja Tracey Morgan játéka mellett, hogy az Élet mindig drága…
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.