Végre a DC is teljes sebességre kapcsolt, rengetek mozgolódás történt a házuk táján az elmúlt időszakban, a legfrissebb hírekről pedig ez a cikk számol be nektek.
Még javában forgatják a Halálos Iramban 7.-ik részét, így szinte minden héten érkeznek új fotók a színfalak mögül. Eddig Statham, Dwayne Johnson és a rendező James Wan osztott meg néhány fotot. Most pedig Vin Diesel állt be a sorba.
Ünnepi megemlékezéssel, tudományos emléküléssel, fotókiállítással és az íróhoz köthető helyszíneket felkereső omnibusz-túrával várják a nyíregyháziakat pénteken és szombaton a Krúdy Gyula-napokon a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
A legutóbbi lesifotók után, végre érkezett egy hivatalos kép is a következő Halálos Iramban mozihoz, melyen Vin Diesel feszít éppen.
A Halálos Iramban széria mellett egy újabb benzingőzös, sebességhajhász sorozatot köszönthetünk a Need for Speed adaptáció személyében, amelyből most megérkeztek az első hivatalos fotók.
Megérkeztek az első képek a Galaxis Őrzőinek forgatásáról, amelyeken egy hídon fut át rengeteg színes egyéniség.
Ismét Tini Nindzsa Teknőcös forgatási képekkel jelentkezünk. Ezúttal láthatunk néhány fotót a teknősök otthonáról és Zúzót is lekapták.
Clevelandben folytatódik tovább a következő Amerika Kapitány film forgatása, melyen most Bucky (Sebastian Stan) egy késsel rontott neki egykori bajtársának.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.