Így is nézhetett volna ki Superman ruhája
Az acélember modernizálta Joe Shuster és Jerry Siegel klasszikusát, és ez azzal járt, hogy a ruhatárat is frissítették.
Az acélember modernizálta Joe Shuster és Jerry Siegel klasszikusát, és ez azzal járt, hogy a ruhatárat is frissítették.
Nemrégiben megtudtuk, hogy a Warner Bros. már jövőre tető alá akarja hozni Az acélember folytatását, azt követően pedig az Igazság Ligáját. Utóbbit azonban az újdonsült Superman nem tartja valószínűnek.
Most hogy a mindig, S-es kosztümben feszítő, a napokban a 75. életévébe lépő szuperhős ismét berepült a mozikba, ideje felmelegíteni rovatunkat, és végigvenni az Acélember fontosabb filmes interpretációinak a zenei állomásait.
David Goyer Az acélember írója a jövőbeli filmekről ejtett pár szót. Azt mondta, hogy Batman részese Az acélembernek, de ez nem a Nolan féle Sötét Lovag.
Hogyan lehet egy emberfeletti lényt emberivé tenni? Hát valahogy így.
A világpremieren jó néhány interjút készítettek a film sztárjaival, rendezőjével és stábtagokkal. Kiderült, hogy David Goyer íróként visszatér Az acélember 2-höz és az Igazság Ligáját is elvállalta.
Zack Snyder, Az acélember rendezője elmondta, hogy az általa teremtett Superman univerzumban több szuperhősnek is helye van.
A véghajrában még kidobtak egy utolsó kedvcsinálót a külföldön egy hét múlva debütáló filmhez.
Az Acélember költségvetése mintegy 225.000.000 amerikai dollár volt, ami valljuk be; nem kis pénz. Persze valószínűleg senki sem kételkedett abban, hogy a mozi pénztárainál ez a pénz megtérül-e, vagy sem.
Egy interjú során Henry Cavill arról beszélt, hogy ebben a filmben Supermant másként közelítik meg az emberek, nem csak úgy mint egy szuperhőst, közben azt is megtudtuk, hogy hány éves Clark Kent.
Érkezett néhány rövid értékelés Az acélemberről. Nagyrészt pozitív a visszhangja azonban érkezett pár meglepően negatív komment is.
Mióta a CW elindította Arrow (A zöld íjász) című sorozatát, a sikeren felbuzdulva elindult az a gondolatmenet, hogy a DC sorozatokon keresztül is építhetné az univerzumát, kezdve az íjász és Superman összehozásával.
Hétvégén sok információt kapunk Az acélemberről, hiszen Los Angelesben épp most zajlik egy sajtó konferancia és Zack Snyder be is avatott a film egy pontján elhintett apró utalásra.
Zack Snydert, Az acélember rendezőjét egy interjú során az Igazság Ligája filmről kérdezték. Szerinte túl korai még, hogy Superman csatlakozzon a Ligához.
Most belehallgathatsz Hans Zimmer legújabb munkájába, ami Az acélember alatt fog muzsikálni. A 18 dalból most 90-90 másodpercet közzétettek.
Megérkezett immáron a 9. TV Spot Az acélemberhez, sok újat ez azonban már nem tud mutatni.
Már azt hittétek, hogy ma Acélember Tv spot nélkül maradtok? Ugyan már azt nem hagyhatjuk, itt is van a 8. Tv Spot.
Én megértem, hogy egy reklámfőnök akkor dolgozik jól, ha az adott film még a csapból is folyik, de túlzásokba sem szabad esni. Minden esetre itt van Az acélember 7. TV Spotja.
Az acélember reklámanyaga ismét bővült, megérkezett a 6. TV spot is, melyben Jor-El (Russell Crowe) magyarázza el fiának a mellkasán lévő szimbólum jelentését.
Deborah Snyder, a film producere beszélt arról, hogy mennyivel más lesz ez a produkció a korábbi Superman filmekhez képest.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.