Wang Xueqi Tony Stark ellenfele lesz a Vasember 3-ban?
Pletykák szerint a 66 éves színész csatlakozott a stábhoz és Chen Lu nevű tudósként fog feltűnni a filmben, aki "Radioactive Man"-ként fogja bővíteni a rosszak társaságát Mandarin mellett.
Pletykák szerint a 66 éves színész csatlakozott a stábhoz és Chen Lu nevű tudósként fog feltűnni a filmben, aki "Radioactive Man"-ként fogja bővíteni a rosszak társaságát Mandarin mellett.
Az első infónk arról, hogy A Vasember 3 története merre is fog tartani, az volt, hogy Guy Pearce megkapta Aldrich Killian szerepét. Aztán az, hogy Maya Hansen is bekerülhet a stábba, szabad utat adott a fantáziának. Mi lesz a sztorival?
A Marvel rengeteg más projektje mellett hatalmas figyelmet fordít a Vasember harmadik részére, hiszen a stúdió egyik húzócíméről van szó. Most több anyag is érkezett!
A Marvel eddig még visszafogta magát és nem durrogtatott el semmilyen petárdát... eddig. Lerántotta ugyanis a leplet Vasember következő páncéljáról, ami a Vasember 3-ban kap majd helyet.
Marvel-film elképzelhetetlen Stan Lee vicces feltűnése nélkül, és ez nem lesz másképp a Vasember 3-ban sem.
Hölgyeim és uraim, történelmi pillanatnak vagyunk szemtanúi, hiszen befutott a Vasember 3 legelső marketinganyaga, amit jövő májusig még több tucatnyi fog majd követni.
Csak úgy záporoznak ránk a Vasember 3 forgatásával kapcsolatban a hírek, pletykák, és némelyiknek valódi alapja van, némelyiket meg csupán találgathatjuk.
A tökéletes trükk és a Frost/Nixon sztárja is játszik a történet legújabb részében. Sokan már Jessica Chastaint látták ebben a szerepben, de úgy látszik, hogy Rebecca Hall mégis elhappolta előle a szexi tudós megformálásának lehetőségét.
Annak ellenére, hogy a napokban csak jó hírt hallhattunk főleg casting terén a Vasember 3 esetében, úgy tűnik, hogy meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal is, hogy nem lesz benne Fekete Özvegy...
Új rendezővel, új forgatókönyvvel, de a megszokott szereplőkkel próbál érvényesülni jövőre a Vasember sorozat harmadik epizódja.
Nick Fury már olyan Marvel filmekben is feltűnt korábban, mint a Vasember első és második része, a Thor vagy az Amerika kapitány, de a pletykák szerint saját filmben is bemutatkozhat.
Még meg sem jelent a Sherlock Holmes második része, a Warner Bros. máris berendelte a sorozat harmadik epizódját és írót is kerített hozzá. Ha a pletykák igazak, még sok rész várható.
Robert Downey Jr. jelenleg minden erejét A bosszúállók forgatására koncentrálja, de arra volt ideje, hogy nyilatkozzon pár arra kószáló újságírónak a Vasember harmadik részéről is.
Drew Pearce rendkívül elfoglalt írónak számít manapság a szakmában, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy jelenleg is három projekten dolgozik egyszerre és még nincs vége!
A Collider magazin interjút készített Don Cheadle színésszel, aki a Vasember második részében Terrence Howard-ot váltotta James Rhodey Rhodes, azaz War Machine szerepében.
A Marvel többi szuperhős karaktere mellett nagy hangsúlyt fektet a Vasember/Iron Man franchise-ra is, éppen ezért Drew Pearce segítséget kap forgatókönyvírói munkája mellé.
A Magic Kingdom megrendezéséért cserébe és egyéb okok miatt Favreau távozott a Vasember 3 éléről és helyét Shane Black vette át. De ez nem jelenti azt, hogy nem is tűnik fel benne!
A Vasember első és második részének tehetséges színésznője, Gwyneth Paltrow nem fog cameo jelenetet kapni a Bosszú Angyalai-ban, annak ellenére, hogy Tony Stark ott lesz.
Az MTV nagyon elemében van, hiszen a Vasember 3 rendezőjével, Jon Favreau-val is szóba elegyedett, aki nem volt rest, és beavatta őket legújabb kívánságába.
A Vasemberből ismert James Rhodey Rhodes-ot, azaz War Machine-t Don Cheadle játszotta év elején a második epizódban, és nagyon úgy tűnik, hogy ennyivel nem ért véget a pályafutása robotként.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.