Hirdetés

4 in 1: Mad Max-filmek

|

Egy csodás Blu-ray kiadványban jelent meg az egyik legjobb franchise, ennek apropóján vesézzük ki, hogy lett Max Rockatansky-ból, Mad Max.

Hirdetés

George Miller nem gyártja futószalagon a filmeket: több mint 40 éves karrierje során az idén érkező 3000 Years of Longing lesz mindössze a tizedik mozija. Ez pláne annak fényében érdekes, hogy a tíz filmből négy Mad Max, igaz, ezzel bele is írta magát a filmtörténetbe. Ennek a szériának az útja nagyon szépen párhuzamba állítható a rendező pályájával, elvégre akad benne hullámvölgy, de formabontó csoda is. Nincs más hátra, merüljünk el a posztapokaliptikus őrületben.

Hirdetés

Mad Max (1979)

Ahogyan minden kezdődött. Nemcsak a karakter és Mel Gibson diadalmenete, hanem Milleré is, ugyanis ez volt a debütáló rendezése. Egy mindössze 300 000 dollárból forgatott, kis léptékű "autós bosszúfilm". Persze ennél azért jóval többet tartogatott, elvégre felvázolt egy olyan világot, ahol a törvény bár jelen van, a legtöbben fittyet hánynak rá és a kies környéket motoros bandák uralják. Max (Mel Gibson) rendőrként ténykedik és igyekszik jól végezni a munkáját, de az egyik banda kipécézi magának őt és a családját. A konfliktus tragédiába torkollik, hősünk pedig már soha nem lesz ugyanaz az ember. Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a franchise életében mennyire fontos szerepet tölt be az első film. Érthető miért érződik így, hiszen a klasszikus értelemben vett posztapokaliptikus környezet, a groteszk járművekkel és még elnagyoltabb figurákkal (bár azokban itt sincs hiány) csak a folytatásban tűntek fel, ám az alapokat, ebben az alkotásban fektette le Miller. A másik, jogosabb kritika, hogy rosszul öregedett az első Mad Max. Egy 43 éves, kisköltségvetésű akciófilmnél ez valamilyen szinten elkerülhetetlen (noha a kaszkadőri munka parádés), úgyhogy megértem, ha valakinél nem működik az élmény, de én akárhányszor nézem újra, mindig magába szippant ez a világ. Miller úgy teremt atmoszférát, hogy néhány másodperc alatt kialakuljon az az utánozhatatlan érzés, melyet egy-egy film kivált az emberből. A szemcsés képi világgal, a még helyenként zöld, de már kopár tájjal, a nyers ábrázolásmóddal, melyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy létrejöjjön az a bizonyos hatás. Nem is beszélve az utolsó harmadról, ahol felzúg az Interceptor motorja, Max pedig faarccal, bárminemű érzelmek nélkül vesz elégtételt a banda tagjain. A többi pedig, ahogy mondani szokták, már történelem.

Értékelés: Ezt látnod kell!

Mad Max 2. - Az országúti harcos (1981)

A film, amivel a legtöbben azonosítják a franchise-t a mai napig. Sőt, amit a világ ma posztapokaliptikus környezetként definiál, arra a Mad Max második része volt a legnagyobb hatással. Itt kerültek elő a már említett bizarr járművek, a bőrruhás punkok vagy a hokimaszkos főgonosz, Humungus, nem is beszélve a végeláthatatlan pusztaságról. A történet újfent egyszerű, Max magának való túlélő, legjobb barátja a kutyája és legfőképp az önös érdekeit nézi. A motoros bandák helyett ezúttal klánok ügyködnek a sivatagban, ezek egyikét segíti ki hősünk, némi kompenzációért cserébe. Akárcsak az elődnél, itt is az atmoszféra és a stílus a legerőteljesebb tényező, de Az országúti harcosnál sem lehet elmenni szó nélkül a kaszkadőrmutatványok mellett. Látszik, hogy micsoda irtózatos munkával járt az, hogy a film még 40 év távlatából is jól nézzen ki (részletkérdés, hogy nagyjából tízszer annyiból készült, mint elődje). A csúcs, akárcsak az első résznél, az utolsó harmadban vár minket, ahol az egyik legjobb üldözéses jelenetsort csodálhatjuk meg valaha. A bő másfél órás játékidő pillanatoknak érződik csak, annyira magával ragad az élmény. Az országúti harcos hivatkozási alap lett, melyet lépten-nyomon próbáltak másolni, de a legjobban magának Millernek sikerült szűk 35 évvel később.

Értékelés: Ezt látnod kell!

Mad Max 3 - Az Igazság csarnokán innen és túl (1985)

Az a bizonyos hullámvölgy, vagyis inkább mélypont. A kritika nagyrészt kedvelte és kedveli a mai napig, a nézői véleményeknél azonban már nem ennyire rózsás a helyzet, okkal. A környezet még mindig szuper és civilizációra, társadalomra utaló jelek is akadnak, elvégre hősünk útja egy városba vezet. A dolgok természetesen elcsesződnek és Maxnek az életéért kell küzdenie, majd jönnek a gyerekek. Érdekesség, hogy a film eredetileg nem Mad Maxnek készült, hanem egy posztapokaliptikus A legyek ura adaptációnak, melyben a gyermekekből álló törzset felfedezi egy felnőtt. Nos, az a felnőtt Max lett, de Miller ennél rosszabb döntést nem is hozhatott volna. A cselekmény első fele kiválóan működik, a város struktúrájával, a szuper csarnokos jelenettel, ráadásul a komplett franchise talán legkomplexebb gonosza is itt található. Aunty (Tina Turner) okos, megfontolt, tudatosan építi fel a hatalmát és egyáltalán nem lehet szimplán velejéig romlott antagonistának bélyegezni. A díszletek, az operatőri munka, a vonatos üldözés is működik, a film szuperül néz ki, csak az a fránya gyerekszál. Iszonyatosan idegennek érződik, arról nem is beszélve, hogy mennyi kínos, bugyuta jelenetet eredményez, melyek komolyan vehetetlenné teszik számos ponton a művet, kilökve a nézőt az élményből. A felsorolt erényeken ez mit sem változtat, Az igazság csarnokán innen és túl még így sem borzalmas alkotás, de iszonyatosan bosszantó, hogy ennyire kilóg a szériából. Kellett valamiféle újítás a harmadik felvonásba, csak az irány nem volt jó, ami felé Miller elmozdult. Még szerencse, hogy 30 évvel később visszatalált a helyes útra.

Értékelés: Tisztes középszer

Mad Max: A harag útja (2015)

Amikor valaki felteszi a kérdést, hogy mi értelme folytatni egy 30 éve pamlagon heverő franchise-t, annak itt a frappáns válasz. Én elfogadom, ha valakinek ez túl kevés, vagy csak annyit ért belőle, hogy a szereplők elmennek A-ból B-be, majd vissza, ez van. Nekem A harag útja ennél sokkal többet adott. Tom Hardy minőségi csere volt Mel Gibson helyett, a világépítés újfent pazarul működik és pont annyit tudunk meg a hierarchiáról, amennyit kell. Aztán jön, aminek jönnie kell. Hogy egy 70 éves ember miként tudott összehozni egy ennyire látványos, friss, modern és tökös akciófilmet, mely ráadásul akkora technikai csoda, hogy arra szavak nincsenek, rejtély, de George Miller megcsinálta. Egy adrenalin atombomba, ahol a hangulat, a karakterek, a zene, kéz a kézben járnak örömtáncot az őrület tüzénél, mi pedig csillogó szemekkel tartunk velük ebben a buliban. A járművek, a kaszkadőri munka, az a brutális meló, amit beletettek ebbe a mesterműbe, maximálisan kifizetődött és elkészült az ezredforduló óta látott legjobb akciófilm. Nem nagyon van olyan szuperlatívusz, amivel ne illettük volna A harag útját, de ami jár, az jár. Már csak a Furiosáig kell valahogy kibírni.

Értékelés: Ezt látnod kell!

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.