Jupiter holdja - Kritika

|

Mundruczó Kornél a Fehér isten után ismét nagyban utazik.

Aryan, a fiatal szír bevándorló fiú alig érkezik meg - meglehetősen hányattatott úton - Magyarországra, egy menekültekre vadászó rendőr szinte egyből golyót röpít belé. Ennyit a szép, új, békés jövőképről. A szituáció pikantériája azonban az, hogy a fiú nem hogy nem hal meg, de csodával határos módon sebei maguktól begyógyulnak, a lövést követően pedig levitációs képességekre tesz szert. Meredek? Az. Tényleg meredek.

Hirdetés

A Jupiter holdja nem nagyon rejteget zsákbamacskát, amije van, azt kiteregeti már a film első negyed órájában. Legyen szó akár a képi világról, akár a színészi alakításokról, vagy éppen a filmet övező mondanivalóról. Mundruczó Kornél legújabb alkotása így nagyon könnyedén eltaszíthat magától jónéhány embert már a nyitányban, úgy, ahogyan a vászonhoz szögezhet legalább ugyanennyi bámészkodót és érdeklődőt. 

Aryan (Jéger Zsombor), az őt ért lövés után egy menekülteket ellátó orvos kezei közé kerül. Stern Gábor (Merab Ninidze) hitehagyott, kiégett, cinikus ember, aki azonban látván a lebegő fiút elkezdi átgondolni azt, amit a hitről, Istenről vagy a csodákról eddig gondolt, vagy tudni vélt. Saját, önös céljaira kezdi használni a fiút és annak fantasztikus képességét, miközben lassan, de biztosan kezd rádöbbenni arra, hogy a csodát nem pénzben mérik és bizony nem ártana jobban megbecsülni ezt az "égbőlpottyant" lelket. Két világtalan, otthontalan ember menekül eztán a hatóságok (de legfőképpen a bulldogként nyomukban csaholó, Cserhalmi György által megformált László) elől, hátha egyszer elérnek egy biztonságos helyre. Ami ugye nincs - mint az elhangzott már a film előzetesében is.

Habár a moziból kijövet vegyes érzelmek sorjáztak bennem a film egészét illetően, azt minden további nélkül ki lehet jelenteni, hogy egy jórészt lebilincselő alkotással állunk szemben. Lebilincselő, még ha mégoly apadó dinamikájú is. Rév Marcell operatőrnek előbbiben rengeteget köszönhet a film, képei valósággal behúzzák a nézőt: szédítő bravúr egyből a nyitójelenet is, amelyben a menekültek között zihálva rohanó Aryan-t követi végig a kamera. Már itt székhez vagyunk szögezve, a későbbiekben pedig még több mint egy tucatnyi hasonlóan zseniális szcénával van dolgunk a film során - a levitációs jelenetek például egytől-egyig ihletettek és szépek, a kamera mozgása, ahogyan fejjel lefelé fordul a világ a néző szeme láttára, ahogyan a lebegő fiú alatt elénk tárul egy fél kerület, nos, olyankor az ember szinte elfelejti az esetleges zavaró tényezőket.

Mert Mundruczó Kornél bármennyire is érti a dolgát, bármennyire is helyén kezeli a színészeket és az akciókat, bármennyire is tiszteletreméltó, hogy itt magyar földön próbálja honosítani azt, hogy mainstream-filmes csomagolásban ad közzé nagyon fontos gondolatokat - valahogy mégis bicsaklik. Bicsaklik, mert ő nem csak finoman közölni szeretné és átadni azokat a fontos gondolatokat, melyeket ő és Wéber Kata forgatókönyvírónő megfogalmazott, ő szépen fogja és fejünkbe püföli őket. Kissé problematikus a karakterek szempontjából az is, hogy maga a főhős, Aryan és az ő csodálatos repülni tudása megmarad színtiszta allegória szintjén. Megmarad magyarázatlan csodának, miközben ennek tulajdonosa megmarad egy pár vonással felskiccelt háttértörténet utódjának.

Hiába jó Jéger Zsombor játéka, nem tud kirepülni ebből az allegorikus cellából, bent ragad. Az orvossal való története is inkább csak illusztratív - elmondják, mit éreznek, elmondják, miként fejlődik a karakter, de nem látjuk azt az ívet. Nem éljük át igazán azt a cinizmusból áhítatba átvezető utat, amit kellene ilyenkor. Nem véletlen, hogy a film ironikusan akkor kap erőre úgy istenigazából, amikor zsánerkedik. Amikor akcióba lendül, amikor megjelenik Cserhalmi György és szimatol és szaglászik és nyomába ered a két főhősnek. Olyankor minden, de minden klappol - a képek, a zene (remek!), a hangulat (Budapest egy nem túl távoli, alternatív jövőben, kommandósokkal mindenütt, árgus szemekkel figyelő helikopterekkel a levegőben), az izgalmak. Stimmel. Éljük. Csak hogy aztán megint érezzük Mundruczó szigorú tekintetét, ahogy les ránk és nézi, figyeli, hogy értjük-e, hogy felfogtuk-e és hogy megtanultuk-e a leckét. 

Ezzel pedig sokakat elidegenít majd magától a film. Nem feltétlen vészesen és maradandóan, hiszen így is marad bőven min ámulnunk a játékidő során. Merab Ninidze, Jéger Zsombor, Cserhalmi György és Balsai Móni vannak olyan rutinos, vagy csak szimplán tehetséges színészek, hogy kereteik között kényelmesen és profin mozogjanak. Rév Marcell olyan zseni, hogy világra kéne szólnia mostantól. Mundruczó Kornél pedig vitán felül tehetséges rendező, akinek jó érzéke van arra, hogy érzékeny pontokra tapintson és én már csak ezért is tisztelem őt. Kísérletezőkedve, ami a műfajokkal való játékot és a beléjük tűzdelt vaskos mondanivalókat illeti, dicséretes és szépreményű, ám a Jupiter holdja ettől függetlenül lehetett volna finomabban és árnyaltabban fogalmazott dolgozat. Ne csak repüljön az a fiú, az Isten szerelmére, szárnyaljon is, kedves Kornél!

Jupiter holdja

Kinek ajánljuk
  • Filmes anti-utópiák kedvelőinek.
  • Akik szeretnék látni egy filmet, mely egyszerre próbálja kielégíteni a szerzői- és a látványfilmek iránti igényeket.
Kinek nem
  • Akik nem szeretik, ha az orruk alá dörgölik a tanulságokat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!