1996-ban érkezett meg első filmjével az egykor népszerű tv-sorozaton alapuló Mission: Impossible széria, ami 27 évvel később, továbbra is Tom Cruise főszereplésével a minőségileg egyik leginkább konzisztens és a saját határait folyamatosan feszegető franchise, amire az ember mozijegyet vehet. Igazi, modern hangjára és stílusára 2011-ben, a sorban negyedik filmmel (Fantom protokoll) talált rá, a Brad Bird jegyezte, a széria kvázi rebootját jelképező kaland után pedig a "mission formulát" Christopher McQuarrie járatta csúcsra a 2015-ös Titkos nemzettel és a 2018-as Utóhatással.
A hetedik rész 2020-ban megkezdett forgatása végül 2021-ben ért véget, "köszönhetően" a COVID-nak, ám a stúdió a szintén ide-oda tologatott Top Gun: Maverick miatt végül egészen 2023 nyaráig várt, hogy Ethan Hunt utolsó, kettészedett lehetetlen küldetésének első részét a mozikba küldje. Szerencsére megérte türelmesnek lenni, hiszen minden kisebb-nagyobb koccanás ellenére a számtalan megbukott blockbuster után végre érkezett egy szórakoztató, minőségi popcorn mozi is a nyárra.
A kritika spoilermentes, a cikkben csak és kizárólag az alapszituációt vázoljuk fel.
A történet szerint Ethannek és csapatának ezúttal egy láthatatlan ellenség, az elszabadult hírszerzési/hadászati mesterséges intelligencia, az Entitás nyomába kell eredniük, megelőzve a számtalan másik kormányt és harmadik felet, akiknek szintén a technológiára fáj a foga. Velük ellentétben azonban Ethan nem irányítani, hanem elpusztítani akarja ezt a roppantul veszélyes MI-t, így hát visszatérő csapattagjaival - Lutherrel (Ving Rhames), Benjivel (Simon Pegg) és Ilsával (Rebecca Ferguson) - valamint a hajsza kellős közepébe csöppenő, profi tolvajjal (Grace - Hayley Atwell) kiegészülve a technológiát leállítani képes kulcs két részének megszerzése válik az elsődleges küldetésükké. Legalábbis ami az első részt illeti a két fejezetre tervezett fináléból.
A film egyik nagy erénye, hogy próbál visszatérni a kezdetekhez és megidézni a '96-os legelső küldetést: számtalan kikacsintást találunk az első, Brian De Palma-féle mozira, kezdve Kittridge karakterének (Henry Czerny) visszahozásától a bűvész trükkökön át egészen a "dutch angle"-ök (dőlt kamerabeállítások) használatáig. Ennek megfelelően a paranoid, feszült jelenetekből sem szenvedünk hiányt, a film viszonylag elején a repteres szekvencia például tökéletes példa erre, de később is lesz még jó pár ilyen. A csapat visszatérő tagjai egyébként továbbra is mindannyian remekek, az újdonsült Grace szerepében Hayley Atwell pedig egyenesen brillírozik, de ez igazából az összes női karakterre elmondható: Rebecca Ferguson, Vanessa Kirby és Pom Klementieff a maguk módján hoznak rétegelt és belevaló karaktereket, példát vehetne róluk mostanság egy-két "I"-vel kezdődő és "ndiana Jones"-szal végződő széria. Ráadásul a központi téma is érdekes(nek tűnik, de reméljük még azért jobban is kifejtik), a karakterek esetén az IMF-hez való csatlakozásuk mögötti kényszerhelyzet, valamint az ezzel járó döntés súlya kerül fókuszba - ami Ethan esetén a főgonosz Gabrielhez (Esai Morales) köthető tragikus háttértörténetről libbenti fel a fátylat. Utóbbi esetén még számtalan kérdés megválaszolatlan marad (vélhetően Shea Whigham karaktere is itt kapcsolódik majd be még inkább a cselekménybe), mindazonáltal lehet vele mit kezdeni még a nyolcadik film fináléjában.
Természetesen az agyonreklámozott akciójelenetek maximálisan hoztak mindent, amit egy modern, látványos blockbuster esetén látni szeretnénk (különösen IMAX vásznon): tudjuk, pontosan tudjuk, hogy minden egyes elborult kaszkadőrmutatványban tényleg Tom Cruise és valamelyik színésztársa vettek részt, nem pedig CGI figurák ugrabugráltak a zöld háttér előtt bohóckodva. Ha kell, fél kézzel, Atwellhez hozzábilincselve vezet egy kis Fiat 500-ast Róma utcáin és lépcsőin át, ha kell, leugrat egy szakadék széléről motorral, hogy ejtőernyővel megérkezzen egy vonatra, és ha kell, McQuarrie-vel közösen felrobbantanak egy igazi hidat, hogy az általuk megépített vonatot belevezessék a szakadékba. Piszkosul szórakoztatók és jól koreografáltak az akciók, nem érezzük őket műanyagnak, közben pedig a humor minősége és mennyisége is tökéletesen lett belőve. Igazából erről a részről ódákat lehetne zengeni a film erősségeit taglalva, főleg egy Halálos iramban 10 vagy egy A Hangya és a Darázs: Kvantumánia után.
No de nemcsak a Fiat 500-zal koccannak jó párszor Cruise-ék és a készítők, akad itt néhány furcsaság és negatívum is. A forgatókönyv szempontjából például két, kevésbé szerencsés megoldással is találkozhatunk: egyrészt párszor belefutunk a jól ismert "XYZ karakter pont jókor, pont jó helyen bukkan fel a cselekményben" írói lustaság csapdájába, viszont szerencsére ezt nagyjából kétszer éreztem a film során (akkor viszont nagyon). Másrészt szintén csak pár alkalommal ugyan, de a "mutasd, ne meséld" alapelvet mantrázhatták volna kicsit erősebben is az írás során, ugyanis akad itt jó pár, vizuálisan kevésbé izgalmas módon bemutatott "emberek beszélgetnek a tervről" típusú tömény expozíció, amit a korábbi filmek mindenképp ügyesebben oldottak meg. Ezeknél a jeleneteknél ugyan az átívelő feszültségfaktor némileg árnyalja a képet, amit sokszor még meg is csavarnak abban a pár percben (ez a nyitányban elsütött intró előtti jelenetre különösen igaz), viszont a tény az tény: ilyenkor bizony dől a száraz infó perceken keresztül, ami se nem túl megragadó, se nem túl érdekfeszítő.
Ahogy említettem, a központi "ellenség" egy mesterséges intelligencia, ami természetesen most eléggé trendi téma, és a film alapvetően jópofa és aktuális módon (deepfake!) is kezeli ezt az egyébként már agyonjáratott filmes koncepciót, DE! Azért akad itt pár furcsa "plot hole" és kikezdhető, logikai bukfenc ezzel kapcsolatban - nyilván ezeken könnyedén át tudunk siklani, ráadásul van pár kifejezetten erős pillanat is a technológiával visszaélve a gonoszok oldaláról, de itt is valahogy azt érezzük, hogy a korábbi filmek valahogy betonbiztosabbak voltak ilyen téren. Ó, és még valami: a központi küldetést illetően számtalan olyan kérdésünk marad a film végére, amit remélhetőleg a folytatásban tisztáznak majd - ellenkező esetben ugyanis utólag ezek sajnos ronthatnak a szóban forgó első rész megítélésén és értékelésen.
(Van még egy kritikám az egyik karaktert illetően, de mivel egy, az átveréseiről híres szériáról beszélünk, ráadásul azt is spoilermentesen, így azt meghagyom majd egy év múlvára, a második rész kritikája kapcsán.)
Itt most két hosszabb bekezdésben is a negatívumokat taglaltam, de őszintén szólva a film maradék és számottevő része annyira jól és igényesen van összerakva, hogy szerintem ezek a faktorok csak akkor lesznek meghatározók az élményünkben és rontják el azt... ha hagyjuk. Nem azt mondom, hogy seperjük őket a szőnyeg alá, ráadásul hiányosság is lenne a részemről, ha nem térnék ki ezekre, viszont a 150 perc alatt ezek a felsorolt negatívumok szerintem maximum kétszer-háromszor ragadtak ki a filmélményből egy-egy pillanat erejéig. Ez az egyébként terjedelmes játékidő suhanva robog el velünk, sikerül végig fenntartania az érdeklődést és az izgalmat, legszívesebben néznénk tovább azonnal, hogy megtudjuk, mi lesz a történet vége. Ráadásul a befejezés itt nem érződik annyira félbevágottnak, mint a Pókverzum folytatásánál: a küldetés egy megfogható része, amit ilyen vagy olyan módon, de elérnek a karakterek, lezárul, és ténylegesen azt érezzük, hogy igen, ez a kaland be lett csomagolva, jöhet a folytatás.
Értékelés, összefoglalás: Nézzétek, minden apróbb-nagyobb hibája ellenére ez a film, és ez a széria továbbra is a legtöbb blockbusterrel (idén meg aztán főleg) felmossa a padlót. Minden jelenetben érződik, hogy maximálisan odatette magát a stáb és törődnek a végső alkotással, amit leraknak az asztalra, valamint a legfőbb céljuk, hogy szórakoztassák a közönséget. Az utóbbi gondolatot pedig nem szabad ignoránsan kezelni, mert úgy általánosságban a film, mint médium szerepe - szerintem legalábbis - kettős. A művészeti értéke mellett ez egy szórakoztatásra is kitalált és fenntartott platform, amit szintén lehet vagy igényesen, vagy összecsapottan művelni. Szerencsére idén pár pozitív példát is láthattunk (John Wick 4, A galaxis őrzői 3, Pókember: A Pókverzumon át, talán még a Dungeons & Dragons is), de a másik végletre még többet, főleg, ha a júniusra gondolunk…
A fentiek alapján filmként végül "Kifejezetten jó" plecsnit fogok rá adni. Viszont, ha nyári moziélményként gondolok rá és ajánlanom kellene valakinek, akkor mindenképpen a legmagasabb "Ezt látnod kell!" plecsnit érdemli a Mission: Impossible - Leszámolás 1. része. Ha valamire, akkor erre érdemes beülni a mozivászon elé, IMAX-ben is (főleg, hogy van feliratos verzió, juhú!). Tom Cruise továbbra is lefutja a világ összes kilométerét, hogy visszacsalogassa a nézőket a mozitermekbe, mi pedig reméljük, hogy jövőre méltón búcsúzik Ethan Hunt karakterétől - minden megválaszolatlan kérdésünk ellenére is ebben mindenképp bizakodhatunk. Choose to accept.
Hallgass meg egy másik véleményt is:
