Hirdetés

Rush - Hajsza a győzelemért - Kritika

|

Niki Lauda emlékére elővettük a sportfilmek egyik legkiválóbb darabját.

Mindannyian ismerjük az érzést, amikor mondhatni gyanútlanul beülünk a moziba, vagy akár otthon elindítjuk az esti kikapcsolódáshoz választott filmünket, majd nagyjából két óra múlva úgy állunk fel a székből, hogy történt valami. Érezzük, hogy megváltoztunk, többek lettünk az élmény hatására, ezzel párhuzamosan pedig egy elszakíthatatlan kapocs jön létre a mű és a befogadó között. Nem feltétlen egyszeri élmények ezek, de az biztos, hogy rendkívül ritka az ilyesfajta egymásra találás. Én pedig sosem hittem volna, hogy F1-laikusként a Rush - Hajsza a győzelemért lesz az egyik legerőteljesebb példája ennek számomra.

Hirdetés

Két ember. Két rivális. Két harcos. Niki Lauda (Daniel Brühl) és James Hunt (Chris Hemsworth) a '70-es években kápráztatta el a Formula-1 rajongóit azzal a versengéssel, ami Ron Howardot is megihlette - majd a két pilóta tiszteletére elkészítette a Rush - Hajsza a győzelemértet (a továbbiakban csak Rush). Nyilván igyekszik nyitott lenni az ember, de ha korábban egy F1-es futamot nem tudott végignézni, akkor persze ódzkodik tőle, hogy vajon tényleg neki szólhat-e egy olyan történet, aminek a gerincét ez az egykor meglehetősen életveszélyes sportág adja. Erre a kérdésre később még visszatérek, azt viszont nyugodt szívvel mondhatom, hogy Howard rendezése a sportfilmek és az életrajzi drámák legerősebb aspektusait vegyíti, méghozzá két olyan színészi alakítással, amik a film egészével együtt méltatlanul, sőt, talán felháborítóan kevés elismerésben részesültek.

A Rush elsősorban Niki Lauda történetéről és karrierjéről ad egy átfogó képet, egészen attól az időszaktól kezdve, hogy az azóta legendává vált versenyző pusztán még azért küzd, hogy egyáltalán F1-es autóba ülhessen. Daniel Brühl a Becstelen brigantykos szerepén kívül számomra többé-kevésbé egy ismeretlen színész volt, ám Lauda megformálása olyan kvalitásokat fedett fel spanyol-német művészben, amit sajnos azóta sem tudott megugrani vagy akár megismételni. Igaz, a léc nagyon magasan van, lévén egy piszkosul komplex és karakteres Laudát vitt a vászonra, amiből - a cselekményhez hasonlóan - a világbajnok James Hunt szerepében lubickoló Chris Hemsworth, és az ő merőben más habitusú karaktere segített kihozni a legtöbbet. A két sportember kapcsolata eleinte kemény személyeskedésekből, állandó összekülönbözőségekből és vérre menő versengésből állt, eközben pedig a már jól ismert felemelkedés-bukás-típusú történetet láthatjuk. Ám ahogy nő a tét, úgy pörög egyre magasabb fordulatszámon a Rush, mialatt megtalálja a saját hangját. Azt a hangot, ami a műfaj legstílusosabb és emlékezetesebb alkotásai közé emelte Howard filmjét.

Hirdetés

Ha most látunk először F1-es masinát, a Rush akkor is az elejétől a végéig egy tisztán követhető és lebilincselő filmélményt kínál, ami a technikai szempontokat is nézve az iskolapéldája annak, hogyan kell vászonra vinni egy ilyen témájú történetet. Howard rendezése nem megy bele a film szándékához mérten felesleges, a laikus néző számára pedig ismeretlen vagy irreleváns részletekbe, ahogy magukat a futamokat is a művészi szabadság égisze alatt ábrázolja, mintsem nyers dokumentarista stílusban. Olykor az extrém időjárási körülmények miatt szinte átláthatatlan pályán próbáljuk kivenni, hogy éppen hányadik körét autózza a Lauda-Hunt páros, míg máskor különleges, de a futamok dinamikáját egy pillanatig sem megakasztó képekkel nézhetünk be a bivalyerős gépek kasztnija alá. A Rush egészen az utolsó pillanatig fantasztikus érzékkel és stílussal éri el, hogy a levegőt visszatartva izguljunk vagy Laudáért, vagy Huntért, még úgy is, hogy sokan talán pontosan tudják, merre is vezet a cselekmény. Hans Zimmer pedig jó szokásához hűen gondoskodik róla, hogy bizonyos jelenetek alatt átszellemülve csodáljunk rá egy gyönyörű, egészen különleges emberi rivalizálásra, ami mindkét félt az állandó javulásra és fejlődésre késztette - mind a sportemberként, mind a magánéletben. A 'Lost but Won' című taktus mind a mai napig előhívja bennem a Rush képeit, olyan intenzív érzelmi töltettel megspékelve, aminél inspirálóbbat nem sokat láttam filmvásznon.

Hirdetés

Természetesen nem állítom, hogy Howard alkotása nem színez egy picit, vagy talán sokat a valóságon. Őszinte leszek: fogalmam nincs, milyen volt a valóságban Lauda és Hunt kapcsolata, de amennyire sikerült utánajárnom, nem lőhetett annyira mellé a Rush. A cikk elején felvetett kérdésre, miszerint szólhat-e valaki olyannak ez a film, aki még egy kört sem tudott végigszenvedni a sportágból, a válasz több mint egyértelmű. Brühl és Hemsworth játékának is köszönhetően egy történetet élhetünk át, és lehetünk a részesei két ember különleges kapcsolatának, amit mondjuk a szerelemmel ellentétben többségünk talán soha nem fogunk megtapasztalni. Ahogy Lauda életét, úgy a film folyását is nagyban megváltoztatta az ominózus baleset, az osztrák legenda "feltámadását" pedig csontig hatoló, valóban felejthetetlen jelenetek formájában meséli el a Rush a nézőknek. A legerőteljesebbek egyike Hunt sajtótájékoztatója, amit követően alaposan helyreteszi a Laudára nézve igencsak ízléstelen kérdést megfogalmazó újságírót - egy egyszerű jelenet, ám Hemsworth-nek kérdés nélkül elhisszük, hogy létezik még ez a fajta erkölcsösség. A filmvégi monológnál és képsoroknál szebb lezárást pedig kívánni se nagyon lehetett volna, akiket pedig elkapott korábban a film hangulata, azok garantáltan könnyek között fognak megemlékezni a 45 éves korában elhunyt James Huntról - a mai naptól pedig a Formula-1 legendájáról és túlélőjéről, Niki Laudáról is.

A Rush - Hajsza a győzelemért első órája nem feltétlen több mint egy jól megcsinált, de korábban már többször is látott sport-életrajzi dráma, aláírom. Később viszont, amikor a film igazán erőre kap és elmesélheti mindazt, amiért alapvetően is elkészült, akkor rá fogunk jönni, hogy mennyire szerencsés is az, akinek megadatik az életben egy ilyen ellenfél, rivális és nem utolsósorban: barát.

Hirdetés

Rush - Hajsza a győzelemért

Kinek ajánljuk
  • Azoknak, akik egy lebilincselő, emlékezetes sportfilmre vágynak.
  • Azoknak, akik egy inspiráló, különleges kapcsolat történetére kíváncsiak.
  • Akik hallani szeretnék Hans Zimmer egyik legerősebb soundtrackjét.
  • Azoknak, akik életükben nem néztek még végig egy futamot.
Kinek nem
  • Akiket zavar, ha egy film esetleg kiszínezi az alapjául szolgáló történetet itt-ott.
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.