"2023, a bukások nyara."
"A moziknak befellegzett."
"Kipukkadt a blockbuster lufi, Spielbergnek igaza volt!"
Az utóbbi pár hét hasonló mantrák szajkózásával telt filmes berkeken belül, hiszen 2023 nyara eddig - egy-két kivételtől eltekintve - bevételi oldalon óriási csalódás a hollywoodi stúdiók számára. Ahogyan azt viszont rövidesen számokkal is alátámasztom majd, csúnya anyagi bukásokkal persze eddig is találkozhattunk, nincs ebben semmi különös. Itt most azonban valami egészen másról, pontosabban "többről" van szó, ami a jelenleg futó írói- és színész sztrájkokkal karöltve akár át is rendezheti a stúdiók stratégiáját az elkövetkezendő pár évre.
A soron következő írásra rögtön az elején szeretnék úgy hivatkozni, mint 90%-ban elemzés a "nyers számadatok" alapján, 10%-ban pedig egyfajta véleménycikk, aminek keretein belül reflektálok ezekre a számokra és ki-kikacsintgatok a jövőre vonatkozólag. Viszont, hogy tiszta legyen, miről is fogtok most viszonylag hosszas, több cikkből álló sorozatot olvasni, felvésem itt rögtön az elején a legfőbb gondolatot, amit én megpróbálok majd alátámasztani, ti pedig a kommentekben szétszedni:
Vezérgondolat: A mostani nyár bukásai közül korántsem akkora meglepetés mindegyik, mint ahogy azt páran megpróbálják beállítani. Ami az igazán érdekes és elgondolkodtató, az néhány konkrét film és franchise kriminális alulteljesítése, valamint a tény, hogy ezek nem feltétlenül egy lassú degradáció folyamatának végeredményeként jutottak el erre a pontra, hanem szinte egyik pillanatról a másikra.
A témát három különböző cikkben igyekszem körüljárni:
- 1. rész: A megfáradt, kifulladt franchise-ok elemzése, kiegészítve némi általános, filmes bevételekkel foglalkozó ismertetővel (juhú, most épp ezt olvasod!)
- 2. rész: A képregényfilmek helyzete és jövője
- 3. rész: Az élőszereplős és animált mesék helyzete a Disney égisze alatt, és persze a végső értékelés
Vágjunk is bele ("mer' hosszú még az út!"), a felvázoltak alapján egy "rövid" ismertetővel a filmes bevételek világát illetően.
0. fejezet: Filmes bevételek ("box office") kisokos
Még mielőtt részletesen belemennénk tehát az elemzésbe, nem árt, ha tisztában vagyunk a szükséges fogalmakkal és alapvetésekkel, amelyek elengedhetetlenek egy ilyen diskurzushoz.
Tipp: Ha a filmvilág ezen szegmensét jól ismered és tisztában vagy olyan fogalmakkal, mint nyitó hétvége, hazai- és nemzetközi bevétel, marketingköltség és társaik, akkor nyugodtan ugorj az 1. fejezetre. Viszont, ha nem érzed annyira biztosnak a tudásod és/vagy szeretnéd megérteni, hogy a cikkben használt fogalmakat milyen értelmezés szerint használom, akkor mindenképp szánj erre a szekcióra is pár percet.
Szóval, filmes költségek, bevételek és profit, avagy mi a válasz az örök kérdésre: mennyi az annyi?
0.1. Azok a fránya költségek
Egy film kiadásai két fő csoportba sorolhatók (ez így persze elképesztően le van egyszerűsítve, de ehhez a cikkhez, meg úgy általában a bevételekről történő diskurzushoz ennyi bőven elég):
Produkciós költségek: Ennyibe kerül elkészíteni egy filmet. A színészek gázsija, a helyszínek (külső és stúdió) bérlése, a teljes stáb (fényesek, kamerások, hangosok, asszistensek, pakolók, takarítók, sorolhatnám még naphosszat) napi bére a több hónapnyi forgatás alatt, a speckó effektek… értitek. A modern kori gigászi blockbusterek költségvetése a legtöbbször 200-300 millió dollár között mozog, a filmek 99%-nál ez az információ publikusan elérhető.
Marketingköltségek: Ennyibe kerül promótálni a filmet. Óriásplakátok, előzetesek, reklámok a TV-ben, Jimmy Fallonnál és Kimmelnél a színészek bohóckodása, sajtókörutak… Ezt a részt sem tudják megúszni a stúdiók és a jelenlegi tudomásunk az, hogy átlagosan 100-150 millió dollárba is fájhat egy-egy nagy költségvetésű blockbuster mozis marketingje - a pontos összegeket sajnos azonban a legtöbbször nem ismerjük, nem teszik őket közzé és nincs semmiféle publikus adatbázis. Maximum néhány film esetén szivárogtatja ki valamelyik nagyobb hollywoodi hírportál. Szóval ez rögtön egy komoly akadály, ha pontos számításokat akarunk végezni.
0.2. Azok a fránya bevételek
Egy film összbevétele világszerte igazából szintén két fő részre osztható fel:
- hazai, angolul "domestic" bevételek (vagyis USA és Kanada),
- külföldi, "international" vagy "foreign" bevételek (vagyis minden más USA és Kanada kivételével).
A kettő összege adja ki az összbevételt, vagyis "worldwide" számot.
Innentől akkor egyszerű a képlet, nem igaz? Ha a világszintű/összbevétel nagyobb, mint a film kiadásai, akkor a stúdió örül. Ha kisebb, akkor szomorú. Ennyi az egész, ugye?
Sajnos... nem. És most jön az egész témakör igazi rákfenéje:
- Egyrészt ahogy említettem, mikor rákeresünk egy-egy film kapcsán a költségvetésére ("production budget"), akkor abban bizony nincs benne az a közel sem elhanyagolható 100-150 milliós marketingköltség.
- Másrészt ami még nagyobb probléma, hogy a bevételek korántsem 100%-a érkezik vissza a stúdiókhoz - ó, nagyon nem: a stúdiók mellett ugyanis a mozik is busás részesedést kapnak egy-egy film bevetéléből, mint a közönség felé kihelyezett elsődleges szolgáltató.
Hogy mennyit kap akkor végül a stúdió a bevételből a nap végén? Pár bekezdésen belül már másodjára kell sajnos azt írnom, hogy nem tudjuk pontosan.
- A hazai (USA+Kanada) bevétel esetén ez nagyjából (hangsúlyozom, nagyjából) a hozott összeg fele. Vagyis kb. 50-50%-ban részesedik a stúdió és a mozihálózat adott film esetén. De még ezzel sem feltétlenül célszerű számolni és rádobni mindig ész nélkül a 0,5x szorzót egy-egy hazai bevételösszegre, a "frontloados" nyitóhétvégék miatt. Erről olvashattok mindjárt részletesebben is.
- Külföldi bevétel és mozik esetén pedig ez az arány a 30-50%-os sávban igazából… bárhol lehet. Attól függ, hogy 1., az adott stúdió 2., az adott film esetén 3., az adott országban honos forgalmazóval milyen szerződést kötött és miben állapodtak meg. Kínában például tudjuk, hogy ez közelebb van a 30%-hoz, ott relatíve sokkal több pénzt megtartanak az ottani mozik, mint mondjuk más országok esetén.
Jól látható tehát, hogy a profit kiszámolása közel sem olyan egyszerű, mint hogy a két közzétett számot (produkciós költség és a világszintű összbevétel) egymás mellé téve megnézzük, hogy "merre áll a kacsacsőr". Amit még említettem és fontos szerepet kap a diskurzusban, az a nyitóhétvége.
0.3. A nyitóhétvége szerepe
"Nyitóhétvége" alatt filmes bevételek esetén azt az összeget értjük, amivel a film a premierjének hétvégéjén nyitott a HAZAI piacon. Nyilván lehet itt is külföldi- és összbevételt vizsgálni, de a hazai számokkal szoktak a legtöbb cikkben dobálózni és ha nincs megkülönböztetve, akkor csakis az USA-ban és Kanadában hozott számokról beszélünk (ez ebben a cikkben sem lesz másként).
Ennek a legfőképp oka egyébként, hogy a mindenféle speciális szituáció miatt nem biztos, hogy egy film világszerte az összes országban egyszerre nyit. Emlékeztek például, mikor mi is büntiben voltunk a Disney-nél pár évvel ezelőtt a detektált warez-tevékenységünk miatt? Vagy a foci EB miatti csúsztatásokra? Na, ilyenből kismillió spéci helyzet állhat elő az adott ország forgalmazói és a stúdiók között, úgyhogy nem lenne fair az összehasonlítás hasonló filmek esetén sem, mert lehet az egyik 100, a másik pedig 150 országban nyitott a nyitóhétvégéjén.
Miért különösen fontos a nyitóhétvége a stúdióknak?
Mert ezt, valamint pár egyéb faktort figyelembe véve (mint pl. a "cinema score") a stúdiók képesek megjósolni, hogy úgy nagyjából mennyit hozhat egy film a teljes futása során. Ráadásul itt jutnak leginkább a pénzükhöz, hiszen a legtöbb film esetén odahaza a már említett "frontloados" stratégiát használják: ez azt jelenti, hogy a mozikkal kötött egyezségük szerint a nyitóhétvégén a stúdiók mondjuk akár 60%-ot is visszakapnak, a második hétvégén 55%-ot, a harmadikon 50%-ot, a negyediktől és utána pedig mondjuk végig 45%-ot, átfordítva az arányokat a mozik javára.
Summa summárum, a stúdióknak az az érdeke, hogy minél erősebben nyisson egy-egy film és az első pár hétben menjen igazán jól. Főleg, hogy…
A legtöbb film bevétele a nyitóhétvége után elkezd hétről hétre rohamosan csökkenni: nagy blockbusterek a második hétvégéjükre átlagosan 50-70% közötti visszaesést produkálnak. Utóbbi időkből két kiugró példa: az A galaxis őrzői 3 a második hétvégéjére csupán 47,6%-ot esett, ami az MCU 30+ filmjét tekintve a harmadik legszebb (vagyis legkisebb) szám valaha. A Hangya és a Darázs: Kvantumánia viszont 69,9%-ot esett, ami a franchise legrosszabbja ilyen téren. Apró promó és felvezetés a cikksorozat 2. részéhez, amiben részletesen foglalkozom majd a képregényfilmek helyzetével. A szó viszont most újra a "stúdióé".
Szóval ennek a második heti visszaesésnek az az oka, hogy egyrészt elmúlik az újdonság varázsa és a marketing ereje, másrészt pedig - és ez azért az erősebb - tömegével érkeznek új filmek a mozikba, főleg egy nyári időszakban vagy decemberben például.
0.4. Mennyi az annyi? - Egy konkrét példa
Jó, de most már elég ebből a sok mambó-dzsambóból, tényleg: mennyi az annyi?
Ha egy film X-be került és Y-nyit hozott, akkor most profitált vagy sem? Lesz új háza a stúdió fejeseinek vagy kénytelenek beérni azzal a csóró 3 villával meg az 5 yachttal?
A szomorú válaszom az - és ez tényleg az egyik leginkább idegesítő része ennek az egész témakörnek, gyűlölöm magamat is érte, hogy ebbe valaha is belefolytam és elkezdtem kutatni a témában -, hogy nem tudjuk pontosan.
Van egyfajta "ökölszabály", egy amolyan "mágikus szorzó", amit szoktunk használni: vagyis az összes kiadásához képest (ebbe tehát beleértve azt a fránya marketinget), ha a film összbevétele nagyjából 2,5x akkora, mint a kiadások összege, akkor valószínűleg nullszaldós/pluszos lett és örülünk.
Amit igazán érdemes hazavinni ebből az egészből, az a következő gondolatmenet és logika egy fiktív példa, a Rekkenő 6 - Globális Olvadás kapcsán:
- Amit mi földi halandóként "produkciós költségként" látunk, az sosem tartalmazza azt a tetemes összegű marketinget, amivel még számolni kell.
- Ha egy tipikusan nagyobb blockbusterről azt olvasod, hogy 250 millió dollárba került, az valójában inkább 350-400 millió. Merthogy még 100-150 milliót elköltöttek pluszban arra, hogy egyáltalán tudomást szerezz erről a filmről.
- Attól, hogy azt olvassuk, hogy a szóban forgó "Rekkenő 6" 500 millió dollárt hozott világszerte - ebből mondjuk 200-at otthon és 300-at külföldön - az közel sem azt jelenti, hogy az az 500 millió dollár mind a stúdióé, sőt.
Vagyis a fiktív Rekkenő 6 példáját meglovagolva a stúdió elköltött erre a filmre majdnem 400 misit, hogy aztán a bevételi oldalon elért 500-ból lássanak, nos:
- otthon tegyük fel 50%-ot, vagyis a 200 millió esetén 100 milliót,
- külföldön meg tegyük fel "kiátlagolva" 40%-ot, vagyis a 300 esetén 120 milliót,
Akkor összesen - NAGYJÁBÓL - 220 millió dollárnyi bevételről beszélhetünk a Rekkenő 6 esetén. Ami, ha csak 100 milliót is költöttek marketingre, akkor is 130 milliós deficit, 150 milliós marketing esetén pedig 180 mínusz. Láthatjuk, hogy valószínűleg nem volt az évszázad befektetése. RIP Tugg Speedman karrierje.
Nyilván ez egy Móricka-példa, hiszen ezek csak nagyjábóli értékek és sajnos pontos számadataink szinte sohasem lesznek. Viszont, ha az alapvető logikát megértjük és átlátjuk, akkor hirtelen egész más lesz a leányzó fekvése és a cikkben taglalt pénzügyi adatok elemzése is érthetőbbé, és, hát még inkább elszomorítóbbá és sötétebbé válik.
Ezzel a csodás, rendkívül optimista és "szánsájn meg heppinessz" üzenettel ugorhatunk is az első komolyabb fejezetre, ami nem más, mint…
1. Kiapasztott, megfáradt franchise-ok: avagy halni és halni hagyni
Filmek, amikről ebben a szekcióban szó lesz:
- Halálos iramban 10
- Transformers: A fenevadak kora
- Indiana Jones és a sors tárcsája
- Ellenpéldaként: Top Gun: Maverick, John Wick: 4. felvonás
- Kérdőjelesként: Mission: Impossible - Leszámolás 1. rész
Hollywood reboot, remake és folytatás mániája az utóbbi húsz évben már szinte alapvetéssé vált. A mostani tavaszi és nyári szezon sem úszta ezt meg, ám a közönség az esetükben 2023-ban javarészt már inkább "nemmel" szavazott, egy-két pénznyomó franchise esetén is. Az igazán látványos "anti-sikersztori" a jelenlegi felhozatalon végignézve a cikk írásakor az Indiana Jones helyzete, ami a Disney történelmében konkrétan "john carteri" magaslatokban emlegetett bukásként lesz elkönyvelve. De ne szaladjunk ennyire előre...
1.1. Egy kósza, felvezető gondolat: nincs ebben semmi meglepő?
A vezérgondolatom első fele így szólt: A mostani nyár bukásai közül korántsem akkora meglepetés mindegyik, mint ahogy azt páran megpróbálják beállítani.
Ennek a fejezetnek a feladata, hogy az eredeti kijelentésem ezen részét vizsgáljam meg részletesen a már említett filmek példáján át.
Az unalomig járatott, megújulni képtelen és a szakadékba vezetett franchise-ok, a századjára elővett rebootok, valamint a felesleges folytatások alulteljesítése nem feltétlenül a COVID vagy a streamingplatformok hódításának következményei - a nézők erre már a 2020-ban kitört pandémia ELŐTT is hasonlóan reagáltak, több ízben.
A következőkben ezzel kapcsolatban mutatok néhány példát. (Megjegyzés: A zárójelben a "/" előtt a produkciós költség, utána pedig az összbevétel található. Produkciós költség esetén a "-" azt jelenti, hogy nem ismert pontosan, nagyjából ebbe a tartományba saccolják az összeget.)
2016
A függetlenség napja: Feltámadás (165 millió $ / 389 millió $) - a '96-os első filmhez képest, ami 75 milliós büdzsét váltott több, mint 800 millióra, a megkésett folytatás 20 évvel később csúfos csalódás.
2017
Transformers: Az utolsó lovag (217-260 millió $ / 605 millió $) - itt inkább az előző részekhez képest történt óriási visszaesés az érdekes, a 2014-es negyedik rész anno még egészen 1,1 milliárdig menetelt.
A Múmia (125-195 millió $ / 409 millió $) - itt egyszerre beszélhetünk rebootról, folytatásról, újragondolásról, de leginkább a kényszeres univerzumépítés mintapéldájáról és kvázi végéről.
Szárnyas fejvadász 2049 (150-185 millió $ / 267 millió $) - kissé "pofátlanság" klasszikus értelembe vett blockbusterként emlegetni Ridley Scott klasszikusának folytatását Dennis Villeneuve vezénylésésben, de a számok akkor is magukért beszélnek - ráadásul még egy Harrison Ford által alakított kultikus karakter előrángatása, ebből akadt még egy pár az utóbbi években...
2018
Űrdongó (102-135 millió $ / 467 millió $) - ő még egyébként talán enyhén pluszosra is jött ki, de nem véletlenül nem folytatta ezt a sztorit sem a stúdió és próbálkozott inkább visszatérni, nos, a "gyökerekhez".
Solo: Egy Star Wars-történet (275-300 millió $ / 392 millió $) - Harrison Ford egy másik klasszikus, újra elővett karakterének látványos bukása (noha itt számtalan, egész cikket kitöltő másik paraméter is közrejátszott, de a példák közé mindenképp felfér).
Ocean's 8 (110 millió $ / 297 millió $) - ez sem a világ legnagyobb buktája, de megint csak nem meglepő, hogy nem láttunk Ocean's Nine-t ezzel a csapattal, és inkább más karakterekkel próbálkoznak majd az Ocean's széria folytatásában.
Predator - A ragadozó (88 millió $ / 160 millió $) - a meghurcolt Shane Black-produkció végül elérte, hogy a következő film (Préda) a szériában már csak streamingre érkezzen.
2019
Godzilla: A szörnyek királya (170-200 millió $ / 386 millió $) - ez nagyon csúnya, viszont a folytatással (470 millió $) kifejezetten mázlijuk volt, főleg, hogy az rögtön érkezett HBO Maxra is.
Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül (110 millió $ / 253 millió $) - konkrétan 2019-ben a Top 30-ba se fért bele a világszintű bevételek listáján (34. lett, közvetlenül a 35. helyezett, a hányattatott sorsú X-Men: Sötét Főnix előtt)
Charlie angyalai (48-55 millió $ / 73 millió $) - itt egészen a 91. helyig kellett letekernem a Box Office Mojo 2019-es összbevételeit tartalmazó táblázatában...
Terminátor: Sötét végzet (185-195 millió $ / 261 millió $) - még egy öreg színész klasszikus karakterének erőltetése és történetének sokadik folytatása/idézőjeles lezárása.
2020 és 2021
Itt nehéz, illetve majdhogynem "illetlenség" bármit is megemlíteni a COVID és a premier napján rögtön streamingre küldött filmek helyzetére való tekintettel, de azért ott is láthattunk ilyesmi viselkedésre példát, úgymint:
Szellemirtók: Örökség (75 millió $ / 204 millió $) - 2021 novemberében végül rendesen mozikba lett küldve, nem pakolták fel rögtön streamingre, szóval még érdemes megemlíteni a fejezet kapcsán.
2022
Legendás állatok és megfigyelésük: Dumbledore titkai (200 millió $ / 407 millió $) - nem véletlenül kaszálta el végül ezt a szériát a Warner.
FONTOS: Képregényfilmeket szándékosan nem soroltam fel, ők majd részletesen a cikksorozat 2. részében kapnak külön figyelmet.
A fentiek alapján tehát nem annyira új keletű, hogy egy régebbi, túl- és lejáratott franchise egy újabb "ékköve" vérzik el vagy teljesít alul a kasszáknál. A három mostani film vizsgálatánál sem feltétlenül találunk semmi meglepőt, amit ne tudtunk volna elmondani már évekkel ezelőtt is.
Nézzük is őket sorjában...
1.2. Halálos iramban 10 - Óda egy megfáradt családhoz
Jelen cikk írásakor (ami egyébként a július 17-ei hét, aztán fogalmam sincs a teljes cikkel mikorra végzek és végül mikor olvassátok ezeket a sorokat), két hónappal a premierje után hivatalosan is befejezte a mozis futását a tizedik Halálos iramban film.
Az eposzokba illő finálé kvázi első fele világszerte 720 millió dollár felé érkezett meg, ebből a hazai bevétel mindössze csak 145 millió, ami gyakorlatilag csak az ötöde az összbevételnek.
Kis visszatekintő:
2015: A hetedik résszel - amiben valahogy reagálniuk kellett Paul Walker tragikus halálára - bankot robbantott a franchise, hiszen a 190-250 millió dolláros költségvetéséhez képest 1,5 milliárd dollárig tört utat magának a széria (ebből 350 otthon, szintén 20%-hoz közeli arány), szóval a finálé alatt szóló "See You Again" igazából a stúdiónak és a nézőknek is egyaránt többletjelentéssel bírt.
2017: A nyolcadik rész meg is lovagolta a hetedik sikerét, nagyobb költségvetésből (250-270 millió $) ért el egy kisebb, de továbbra is irigylésre méltó 1,2 milliárdos összbevételt (itt már picit 20% alatti a hazai bevétel aránya a külföldihez képest), viszont…
2021: A kilencedik rész az előzőhöz képest fél milliárdos visszaesést produkált, 200-225 millió dollárt váltott 726 millióra (kvázi ugyanennyit hozott most a 10. rész), amiből 173 milliót adott a hazai közönség (24%). Mentségére szóljon, hogy 2021 májusában az emberek nagy része még közel sem állt készen, hogy visszaüljön a moziszékekbe, a COVID helyzet még továbbra is meghatározta a mindennapokat. Ráadásul a nyolcadik rész már annyira bugyuta végleteket öltött helyenként, hogy amíg az ő esetében az előző, hetedik rész kapcsán tapasztalt pozitív reakció megtolta azt a bizonyos pénzes szekeret, úgy a kilencedik esetén pont, hogy okozhatott némi megálljt az előd kapcsán tanúsított közönség reakció.
Mindezek alapján két fontos tény eléggé szemet szúr a legutóbbi, 10. film bevételeit vizsgálva:
- Az egyik, hogy a 10. úgy hozott kvázi ugyanannyi (720 millió $) bevételt világszerte, hogy a kilencedik rész premierjekor még javában tombolt a COVID, a tizes kapcsán ez a nehezítő tényező viszont már nem állt fent...
- A másik pedig a film röhejesen magas, konkrétan elborult költségvetése. A kilencediket ugyanis meg tudták csinálni 200-225 millió dollárból (plusz a marketing ugyebár). Most kapaszkodj meg: a tizedik viszont már 340 MILLIÓ DOLLÁRBA FÁJT. BÁRMIFÉLE MARKETING NÉLKÜL.
Ehhez, ha hozzáadjuk a reklámokra költött összeget (ami vélhetően a 100-150 millió dolláros nagyságrendbe tartozik), nagyon hamar bebizonyosodik nemcsak a józan ész, hanem a számok alapján is, hogy Vin Diesel egója immáron közel megfizethetetlen a Universal számára.
Ráadásul a hazai bevétel, amiből előnyösebb módon tudna részesedni a stúdió (lásd 0. fejezet), elenyésző az összbevételt tekintve, hiszen ez a 145 millió dollár bizony édes kevés, hogy kifűtse az összes stúdiófejes yachtját. (Gőzöm sincs egyébként, hogy kell-e bármit is fűteni egy yachton, csak mindenáron vissza akartam hozni ezt a példát, pereljetek be).
Gyakorlatilag a hazai közönség majdhogynem már lemondott erről a franchise-ról és Diesel papa maximum csak a franchise globális rajongótáborában bízhat - nem véletlenül szólította meg őket rögtön a nyitó hétvége számait látva az Instagram posztjában, hehe. A stúdiónak alaposan el kell rajta gondolkoznia, hogy az eredetileg két részre tervezett ambíciózus finálét tényleg szét akarják-e nyújtani háromra, vagy ez csak Diesel elborult, valóságot csak nyomokban tartalmazó elszólása volt a sajtókörúton. Ha nem, és ezt a vad ötletet (háromrészes finálé) tényleg végigviszik - mert akkor viszont nem kizárt, hogy Coronita helyett legfeljebb vizet fognak inni pár éven belül a barbecue mellé.
1.2. Transformers: Ebben, legalábbis a jelenlegi formájában, nincs több
Ez egy lényegesen rövidebb alfejezet lesz, mert nincs olyan sok mindenről beszélni: a botrányos minőségű Transformers 4 anno 2014-ben, habár ugyan a milliárdos álomhatár fölött teljesített, alaposan aláaknázta a franchise bármilyen jellegű jövőjét. Három évre rá a már említett ötödik rész jóval alatta teljesített (az a 605 millió dolláros összbevétel 45%-os visszaesés az elődhöz képest), a személyesebb, kisebb léptékű, '80-as évek nosztalgiájára építő Űrdongóra pedig még kevesebben voltak kíváncsiak (467 millió $).
Gondolhatták a Paramountnál, hogy oké, eltelt hat év a Transformers: Az utolsó lovag és öt az Űrdongó után, ideje bepróbálkozni, hátha. Csakhogy bizonyos franchise-ok annyira eltemetik saját magukat, hogy a közönség egy idő nem engedi magát még egyszer becsapni. És utána nem felejt.
Szerintem ezt a jelenséget láthatjuk most (a zsúfolt nyárral megfűszerezve) a Transformers: A fenevadak kora esetében is: jelenleg 420 millió dollárnál világszerte és kisebb csodával is maximum 450-ig juthat el, ami még az Űrdongóval szemben is alulmarad. Ez a tény különösen fájó lehet a stúdiónak tekintve, hogy:
- a film költségvetése az Űrdongóval szemben is magasabbra sikeredett, az A fenevadak kora 200 millióból készült,
- valamint a marketing során is igyekeztek egy sokkalta inkább nagyszabású, látványorgiaként reklámozni a korábbi Transformers filmek mintájára, közben mégis kihangsúlyozva a főhős és a járgánya közti kapcsolatot, az Űrdongó kedvelőinek imponálva. Aztán végül egyik tábor sem képviseltette magát elképesztő tömegekkel a mozikban.
A legfontosabb gondolat szerintem egyébként a Transformers kapcsán, hogy a bukása ennek sem annyira meglepő az előző két film számaiból és az előzeteseknél tapasztalt érdektelenségből kiindulva. A Transformers egyszerűen már egy olyan széria, sok másikhoz hasonlóan, amiből a közönségnek bőven elég volt az a pár korábbi kaland, a stúdiónak pedig inkább pihentetnie kellene egy időre az ilyesfajta megtépázott szériákat.
Legalábbis ilyen formában, amikor az előzetes is egyértelműen a korábbi, nem túlzottan jó reakciókat kapó részekre emlékeztet minket, nem pedig valami újdonsült, üdítő, friss szórakoztatást ígérve.
1.3. Indiana Jones és a megfáradt akcióhősök sokadik felesleges előrángatása
Talán ez az idei nyár egyik legszomorúbb és legdurvább bukása, a karakter népszerűségét tekintve pedig emiatt tartják ezt a nyári szezont most igazi mumusnak. Na de álljunk meg egy pillanatra: a kijelentésem második fele a karakter popularitása kapcsán… biztosan helytálló még?
Egy olyan szériáról beszélünk, aminek a "trilógia" része (értsd: azok a filmek, amiket szívesen megmutatnék egy nap a gyerekeimnek), 1981 és 1989 között élte a fénykorát. Vagyis 30-40 évvel ezelőtt. Ráadásul csóri Indy karakterét egyszer már előrángatták a nyugdíjból, hiszen az "öreg Indiana Jones utolsó utáni kalandja" bizony már egyszer megvalósításra került a Kristálykoponya királysága címen, 2008-ban.
A szóban forgó film premierjekor 66 éves Harrison Ford kapcsán a legtöbben már akkor is furcsállották, hogy a megöregedett színész főszereplésével, majd' húsz évvel a zseniális fináléként szolgáló harmadik rész után hogyan lesz ebből épkézláb kalandfilm. Végül a 185 milliós költségvetését 790 millió dolláros bevételre váltotta, ami tekintve, hogy a film fogadtatása kapcsán a "rózsás" kifejezés nem igazán jut eszünkbe, egészen szép összeg. A LucasFilm - akkor - igazából megúszta ezt a "19-re lapot húzunk" kaliberű hazárdírozást, sokak pedig vagy egy közepes, egyszer simán nézhető kalandként, vagy pedig visszatérő poénként ("Nem is létezik negyedik film") könyvelték el a 2008-as filmet, mint egy ártani ugyan nem sokat ártó, de kissé felesleges "második lezárás" az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag után.
Csak hát, ha az idősebb karakterek előrángatása (és magánvélemény, de sokszor egyáltalán nem szükséges demitologizálása és meggyalázása) és a nosztalgiafaktor kimaxolása a cél, akkor bizony köszöntünk a 2010-es és '20-as években, ahol egyik régi akcióhős sincs biztonságban, legyen bármennyire is ikonikus.
Így történt, hogy a LucasFilmnél "miért ne működhetne?" címszó alatt 20-ra is lapot húztak, aztán mindenki "roppantul" meglepődött, hogy az Indiana Jones és a sors tárcsája a Disney történelmének egyik legnagyobb filmes bukásává vált. A maga csillagászati, nagyjából 350 millióra (!!!) saccolt költségvetéségéhez képest (plusz erre még rátornyosul a 100-150 milliós marketing) a film jelen sorok írásakor vergődve is alig bírta átlépni a 300 millió dolláros összbevételt két hét alatt.
Jelenleg az Indy 5 esetén nem több tíz-, hanem több száz millió dolláros bukásról beszélünk.
A fejezet címe "Nincs ebben semmi meglepő", de ezúttal talán erre saját magam cáfolnék rá: a tény, hogy egy Indy film alulteljesít és bukás, és 2023-ban már a kutya se kíváncsi rá - erre a részére lélekben mindenki fel volt készülve. Főleg, hogy kvázi harmadjára zárták már le ennek a valójában 30-40 évvel ezelőtt releváns karakternek a kálváriáját.
Félreértés ne essék, én is pl. a trilógia után születtem és gyerekként találkoztam először Indy karakterével, akit imádok a mai napig és még jó pár hasonló filmrajongó érez így szerte a világon. De az igazán fiatal generáció számára ez már az "aggastyán" kategória és nem hordoz semmiféle szentimentális kötődést - aminek a hibájába egyébként a Flash film is belebukott Michael Keaton Batmanje kapcsán, de megint csak előreszaladtam és fejben már a 2. cikket írom.
A meglepő inkább a bukás mértéke, ami szerintem mindenképp beszédes, sőt, talán a Flash mellett a leginkább beszédes a mostani időszakból. Nosztalgia ide vagy oda, nem feltétlenül akarjuk a hőseinket 80 évesen botladozni, látni, hogyan buktak el (Harrison Ford kapcsán ezt már átéltük amúgy is Az ébredő Erőben) - mindezt pedig nem is feltétlenül a kellő méltósággal mutatták be. A Cannes-i Filmfesztiválon lezavart korai bemutató is balul sült el, hisz már egy hónappal a premier előtt tudta mindenki, hogy tízperces tapsvihar ide vagy oda, a film minősége bizony nem lett túlzottan kimagasló.
A fejezet elején közölt példákból talán a Terminátor: Sötét végzet állítható vele a leginkább párhuzamba. Az négy évvel ezelőtt is hatalmasat bukfencezett úgy, hogy Schwarzenegger még öt évvel fiatalabb is Fordnál. Azóta pedig amit a Disney-Lucasfilm számtalan nézőben kiváltott az öregebb karakterek kapcsán, az pláne nem segített az új Indy film helyzetén. Ráadásul talán érzünk valami egészen kínos, filmélményből kiragadó furcsaságot, mikor ezeket az idős karaktereket akarják továbbra is menőnek, elpusztíthatatlannak és "badassnek" beállítani. Vagy mikor a CGI-fiatalítás külsőre ugyan már egészen pofás, de a karakterek mozgása már "kissé" öreguras.
1.4. Lehet ezt ám jól is
Persze akadnak ezzel a jelenséggel kapcsolatban ellenpéldák is. "Száz évvel ezelőtti" filmek folytatása jól is elsülhet, ha az elkészítésükbe fektetett idő, energia és alázat már az előzetesben látszik:
- Tavalyi példa ugyan, de a Top Gun: Maverick a maga 1,3 milliárd dollárjával megmutatta, hogy lehet ezt jól is csinálni - a tényleg vadászgépekben ülő színészek a 60 éves Tom Cruise-zal az élükön meg tudták tölteni a mozitermeket.
- Keanu Reeves is jócskán benne jár az 50-es éveiben, de vele kapcsolatban is már a negyedik John Wick filmről beszélünk, ami a széria legsikeresebb darabja lett anyagilag.
- Valamint, ha már '23 nyara és Tom Cruise: a Mission: Impossible hetedik része egy roppantul érdekes helyzetben találta magát. Egyik oldalán az 5 napos nyitóhétvégéje (a film végül a szokásos péntektől eltérően szerdai napon debütált a mozivásznakon) a maga majd' 80 millió dollárjával gyakorlatilag a franchise-on belüli legjobb eredménynek számít, ami egy hetedik rész esetén nem kis teljesítmény. Viszont a film költségvetése a COVID-miatti újraforgatások miatt itt is kifejezetten magas (290 millió $), az Oppenheimer 10 napos futás után elveszi előle az összes prémium mozivásznat (IMAX és társai), valamint az Oppenheimer + Barbie kettőse sem könnyű ellenfél. Ami előnyére válhat, hogy a Mission: Impossible filmek jellemzően nem a nyitóhétvégén hajlamosak megváltani a világot, inkább az "erős lábakon áll" effektus figyelhető meg velük kapcsolatban, hosszabb lefutás alatt. Mindenesetre a nehezítő tényezők ellenére eddig közel sem olyan vészes a helyzet, mint a többi, 2023-as blockbuster esetén. Pár hét múlva okosabbak leszünk.
Mi akkor az üzenet, amit a stúdiók ebből hazavihetnek? Mert az, hogy "ne csináljatok sz*rt", nem lenne túl hasznos és konstruktív tanács a részemről. Helyette inkább valami olyasmi, hogy:
1., Vannak franchise-ok, amiket egyszerűen pihentetni kell, főleg, ha nem tudunk előrukkolni semmilyen új ötlettel, ami üde, friss színfoltot csempészne a régi, lejárt formulába.
2., Utóbbi különösen igaz néhány ikonikus, régi karakterre is - nem feltétlenül akarja a közönség látni egykori hőseik kiöregedett, megfáradt, meggyalázott verzióját.
3., A mozis szokások pedig tetszik, nem tetszik, átalakultak az utóbbi évek során (erre pedig majd a cikksorozat 3. részében térünk ki), a 300 millióból vagy még többől készült filmek óriási rizikóval bírnak és nincs feltétlenül létjogosultságuk többé a jelenlegi piaci körülmények között. Legalábbis a megszokott formában, amivel a stúdiók 2020 előtt még pofátlanul be tudtak próbálkozni anélkül, hogy megégették volna magukat.
Megjegyzés: A számtalan, olyan általánosan nehezítő tényezőről, mint a COVID hatása, a streaming erősödése vagy Kína hátat fordítása Hollywoodnak a záró cikkben olvashattok majd részletesen.
Ééés... ennyi! Ez jó hosszúra sikeredett, mindenkinek óriási köszi, aki végigolvasta.
A 2. részben tehát a képregényfilmek helyzetét vizsgáljuk, a 3. részben pedig a Disney háza táján tapasztalt élőszereplős meseadaptációk és a Pixar mesék hányattatott sorsa kerül majd terítékre. No meg persze a végső konklúzió.