Ódzkodsz a magyar filmektől, mert túl sok volt a rossz tapasztalat? Szeretnél nézni legalább egy jó, hazai darabot, de nem tudod hol keress és melyikkel kezdd? Ne félj egyet se, az alábbi listában összegyűjtöttünk Neked 20 olyan magyar filmet az elmúlt jó néhány évből, amit szívből ajánlunk megtekintésre. (A lista nem teljes, nem rangsoros, nincs utolsó hely és nincsen első helyezett!)
Utóélet (2013)
Ahogyan az a listán szereplő több filmnél is megmutatja magát, a közelmúltban számos olyan, elsőfilmes rendezővel találkozhattunk, akiknek nevét érdemes megjegyeznünk. Na, ilyen név Zomborácz Virágé is, aki hét éve egy olyan, finoman abszurd, fekete humorral lágyan átitatott, de mindezek mellett is végtelenül emberi és szerethető felnövés-történettel ajándékozott meg bennünket, melyre csak jó szívvel lehet visszagondolni. Az Utóélet hemzseg a fiatalos frissességtől és messziről érződik, hogy a film mögött egy kiforrott, kidolgozott és jól átgondolt koncepció rejlett, amit a rendezőnőnek sikerült profi módon vászonra ültetnie. Az imádni való karakterek mellett csak a filmhez felhasznált dalok az eltaláltabbak - azóta se tudom úgy hallgatni Belinda Carlisle Heaven is a Place on Earth-ét anélkül, hogy eszembe ne jutna ez a film. Zomborácz Virág egyébként azóta se rendezett nagyjátékfilmet (sajnos), viszont akinek hiányzik a sajátos humora, annak mindenképpen érdemes bevizsgálnia az Egynyári kaland című sorozatot, melynek második évadjától íróként és rendezőként működött közre.
Final Cut - Hölgyeim és Uraim (2012)
Vannak rendezők, akik valahogy óhatatlanul is rendszeren kívül rekednek - köszönhető ez öntörvényűségüknek és annak, hogy kevésbé képesek feláldozni a kompromisszumok oltárán vad és ambiciózus terveiket. Pálfi György pontosan az ilyen direktorok hazai mintapéldánya (jól szemlélteti a Toldi-mozifilmmel való szomorú esete), a Final Cut - Hölgyem és Uraim pedig bár könnyűszerrel titulálható lenne szimpla, filmek iránti rajongás manifesztációjának, sokkal több annál. A film értelmezhető egyfajta kísérletként, hogy bemutassa Pálfi a vissza- és visszatérő filmes sémákat, hogy feltérképezze a témák, a snittek és érzelmi kifejezéseknek újrafelhasználhatóságának lehetőségeit. Ez a 450 filmből összevágott darab mindezen túl bizonyos értelemben az ultimate film, a végső szerelmes film és végső tragédia, maga a definitív, fikciós mozgókép. És végül, de nem utolsó sorban: a valaha "írt" egyik legszebb szerelmes levél a mozihoz. Van még kérdés?
Tiszta szívvel (2016)
A kerekesszékes akcióvígjátékként beharangozott film papíron eléggé necces vállalkozás - az embernek rögtön prekoncepciói támadnak és máris egy olcsó, tarantinói ihletettségű gagyit lát maga előtt. Legrosszabb esetben. Jobb esetben az ember tisztában van azzal, hogy Till Attila a Tiszta szívvel előtt már készített egy filmet, amelyben bizonyíthatta rendezői rátermettségét (ez volt a Pánik) és sejthette, hogy nem fogja elmajomkodni a dolgot. Nem is tette, erre pedig elég bizonyítéknak kellene lennie annak, hogy a film a bemutatója óta megannyi díjat besöpört magának, ráadásul arra a listára is felkerült, amelyből majd kikerülnek az Oscar-esélyes darabok. A Tiszta szívvel minden, amit premisszájával ígér és még annál is több: csupa szív, helyenként igazán megható alkotás, ami úgy mutatja meg egy mozgássérült fiú hétköznapjait, hogy közben mellőzi azt az erőszakolt szánalomkeltést és sajnálkozást és ami a legjobb: a humorról sem feledkezik meg. Igen, emberi. És igen, gyilkolnak benne, gengszterkednek benne, és közben beszél a film arról is, milyen érzés apa nélkül felnőni. De mindez nem érne talán feleennyit se Thuróczy Szabolcs és Fenyvesi Zoltán hathatós jelenléte nélkül. Ráadásul érdemes hozzátenni mindehhez azt, hogy azóta Hollywood is elkezdett kokettálni annak a gondolatával, hogy átültesse amerikai közegbe a történetet.
Liza, a rókatündér (2015)
Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmjével levett minket a lábáról. A címszerepben tündöklő Balsai Móni úgyszintén. A maga nemében egy tökéletes kis film a Liza, a rókatündér, ami a kortárs magyar filmekkel szemben sokkal inkább elrugaszkodik az általunk ismert hétköznapi valóságtól és megteremti a saját, mozgóképes világát, amin mozgatja azt a sok színes, habókos, vicces karaktert. Fantáziadús és kreatív alkotás - mind koncepciót, mind kivitelezést tekintve. Telis-tele van zseniális gegekkel (gondoljunk akár a kávéfőző esetére, vagy Reviczky Gábor felbukkanásaira), a filmzenéje egyedi és remek (japán dalok és finn westernzene rulez), a stáblista elérkeztével pedig képtelenség letörölni az arcunkról azt a széles mosolyt. Nem hiába tapsoltuk meg a filmet egy emberként a kollégákkal a sajtóvetítésekor. Ujj Mészáros Károly filmje minden szeretetet és rajongást megérdemel.
Ernelláék Farkaséknál (2016)
A semmiből jött Hajdu Szabolcs lehengerlő, intim kis darabja. Azok után, hogy kissé megégette magát a Délibáb című hungaro-westernnel, kellett is egy ilyen levezetés, amit csak úgy a maga baráti és családi társaságával, állami beleszólás nélkül, saját szakállára készíthet el - szimplán az alkotás szeretete végett. Az Ernelláék Farkaséknál életszerűségével, valamint éleslátásával vett le minket a lábáról. Kicsit tükör, amiben saját magunkat is megláthatjuk, kicsit ablak, amelyen keresztül bekukucskálhatunk mások hétköznapjaiba. Kicsit szomorkás, kicsit vicces, de mindenekfelett: őszinte, igaz. Tűpontos, improvizációt sugalló (de a valóságban nagyon is átgondolt, előre megírt) dialógusokat hallhatunk és színészeket láthatunk, akik félig-meddig magukat játsszák - de teszik azt zseniálisan, manírok, modorosság nélkül. Hajdu Szabolcs is a rendszeren kívül rekedtek sorát gyarapítja Pálfi Györggyel egyetemben, de nem bánjuk: kellenek az ilyen rendszeren kívül készülő kis "gerillafilmek", amik arra is bizonyságul szolgálnak, hogy néha nem kell más, csak egy kis lelkesedés és egy jó ötlet egy jó film elkészítéséhez. A többi jön magától.
Fehér isten (2013)
Bár kicsiny hazánkban (külföldi fogadtatásával ellentétben) nem volt egyöntetű siker Mundruczó Kornél zsánerfilmes kitérője, mégis úgy érzem, helye van ezen a listán. Az állathorror ismertetőjegyeit társadalomkritikával keverő Fehér isten bár kicsit túlzásba viszi az allegóriát, mégis hatásosnak bizonyult. A feszültséget szépen fenntartja végig, az állattámadások műfajhoz illőn intenzívek, a főszerepben látható Psotta Zsófia pedig rácáfol a gyerekszínészekkel kapcsolatos előítéleteinkre. Megvalósítás terén is dicséret illeti a filmet: nem semmi lehetett azt a 280(!) kutyát betanítani és instruálni, aminek talán legszebb pillanata az a néma, székhez szögező zárójelenet, amelyet olyan síri kuss övezett annak idején a Magyar Filmhéten történő telt házas vetítésén, hogy döbbenet. Nem, nem tökéletes darab. Kicsit talán egyenetlen. De üzenete (vagy inkább figyelmeztetése?) értékes és megfontolandó (nem lehet a végtelenségig elnyomni valakiket anélkül, hogy ne lenne annak következménye), az pedig külön örömteli, hogy megpróbálták a nagy közönséget is megszólítani azzal, hogy műfajiságban gondolkodtak.
Saul fia (2015)
Amikor az ember azt gondolta volna, hogy már nem nagyon lehet újat mondani a holokauszt szörnyűségeiről, vagy legalábbis nem tudják oly módon átadni azt a horrort, ahogyan eddig nem adták át, jött egy Nemes Jeles László és letaglózott bennünket a Saul fiával. Pedig filmjével nem törekszik arra, hogy minél több mindent és minél naturalisztikusabban megmutasson - éppen ellenkezőleg: nem mutat, csupán sejtet. Csak halljuk és elképzeljük (vagy elképzelni se tudjuk) azt a sok borzalmat, ami hősünk körül zajlik. Megközelítésében és ábrázolásmódjában különleges Nemes Jeles filmje, amely már az első jelenetektől kezdve beszippant, majd megrág Téged és kiköp darabokban. Fáj ez a film, fejbe ver, de sose hatásvadász és sose öncélú. A remény és emberségesség kétségbeesett keresését mutatja be egy reményvesztett, elembertelenedett szituációban és időszakban. Teljesen megérdemelten vette át azt az aranyszobrocskát a film rendezője és mi joggal lehettünk büszkék a győzelmére.
Félvilág (2014)
A Szász Attila rendezésében készült thriller három nő fejében kotorászik négy nap lefolyása alatt és igyekszik felfejteni a mögöttes indokokat, motivációkat, melyek Mágnás Elza erőszakos halálához vezettek. A főként szobabelsőkben játszódó Félvilág izgalmas és atmoszférikus darab, amely hiába készült kisképernyőre, lélekben igazi nagyjátékfilm a nagyvászonra szabva (nem véletlen: a bemutatóját követően pár hónapra rá már a mozik is vetítették). Feszültséggel teli, pikáns, sötét tónusokkal telített igényesen kivitelezett zsánerdarab. Gryllus Dorka, Kovács Patrícia és Döbrösi Laura mellett Kulka János hozza a nívót.
A martfűi rém (2016)
Sokat markolt Sopsits Árpád sorozatgyilkosos társadalmi látlelete, A martfűi rém és nagy ambíciói közepette nem tudott mindenre kellőképpen odafigyelni, de így is egy izgalmas, sokrétű thrillerrel lettünk gazdagabbak. De tudjátok mit? Idézzük be saját magunkat: "Hiányosságai bár zavaróak lehetnek, ezektől függetlenül is hatásos darab, amely borzongató betekintést enged egy lélek sötétjébe egyszerre nyújtva a megfejtethetőség illúzióját és annak a frusztráló felismerését, hogy azért ennél a nagy egész sokkal, de sokkal komplexebb. Olyan, amit ha akarnánk se tudnánk teljesen megérteni."
Varga Katalin balladája (2009)
Balladai homályba burkolózó, rape 'n' revenge filmek eszköztárából merítő és a szubzsáner toposzait kicsit kifordító film a Varga Katalin balladája, amelyet most inkább csak tiszteletbeli magyar alkotásként aposztrofálnék, hiszen angol-román-magyar koprodukcióban készült. Peter Strickland első nagyjátékfilmje főként azoknak való, akik szeretik, ha egy rendező nem a szabályok szerint jár el és akik a cselekményben örömmel veszik, ha felfedezik a görög drámák, ősi mondák motívumait. A Varga Katalin balladája szép és fájó alkotás, amit méltatlanul kevesen ismernek. Csendben, türelmesen ül és várja, hogy felfedezzék.
Rossz versek (2018)
Reisz Gábor második nagyjátékfilmje hasonló habitusú, mint az elsője, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan: ugyanúgy egy szakítás utóhatását vizsgálja, ugyanúgy a férfiszemszög érvényesül és ugyanúgy ott van inspirációként a háttérben Woody Allen filmjei. A főszereplőnkkel, Tamással szakít a barátnője, mire ő elkezd számot vetni eddigi életével, párkapcsolataival, nőkhöz való viszonyulásával. A különbség a VAN...-nal szemben ott érhető tetten, hogy filmnyelvileg a Rossz versek jóval kiérleltebb, a verbális humor mellett kiválóan érvényre jut a vizuális humor is és az egész valahogy összességében sokkal sziporkázóbb, szellemesebb, kreatívabb munka. Mondhatjuk azt is, hogy Reisz Gábor filmje a Woody Allen által rendezett Annie Hall méltó szellemi örököse. Ez pedig azért elég nagy bók.
Apró mesék (2019)
Köbli Norbert és Szász Attila igazi összeforrott párost alkotnak és ha szabad ilyet mondani, talán ez az a filmjük, amelyben kollaborációjuk minden tekintetben kicsúcsosodik (habár vita tárgyát képezi, hogy ide vegyük az Örök télt, én személyes megfontolásból inkább ezt a filmet választottam). Az Apró mesék egy a II. világháborút követően játszódó, kvázi zárt szituációs thriller, amelyben egy mások gyászából nyereséget kisajtoló csaló férfi kálváriáját láthatjuk, amint végzetes kutyaszorítóba kerül. A film erősen hajaz a klasszikus noir-filmekre, a tankönyvbe illően feszes dramaturgiával bíró cselekmény pedig patentül kihasználja a koncepcióban rejlő lehetőségeket. Szabó-Kimmel Tamás sose volt még ennyire jó, Molnár Levente minimalista játéka adekvátan fenyegető, Kerekes Vica pedig egy igazi csoda, akit reméljük, még nagyon sokat fogunk látni a nagy vásznon.
Kojot (2017)
A Kojot nem tökéletes film. Viszont bármennyire is tökéletlen, valahogy olyan erővel és olyan határozott maszkulinitással rántja be az embert a maga kis világába, hogy nehéz neki ellenállni. A film a kisember-nagyember már több tucatszor látott konfliktusát, konfrontációját dramatizálja. Adott egy fiatal házaspár, akiknek lehetőség adódik arra, hogy egy megörökölt vidéki házban töltsék életüket, ehhez azonban van némi hozzáfűznivalója a helyi kiskirálynak is, aki minden eszközt megragad ahhoz, hogy azt a birtokot a magáénak tudhassa. A Kojot remek érzékkel mutatja be a vidéki életet, annak nehézségeit, a lakók életvitelének különbözőségeit. De amit még jobban csinál a Kojot az a nyers, állatias düh és agresszió ábrázolása. Kostyál Márk rendező nem fukarkodik az erőszakos jelenetekkel, főszereplői úgy csépelik és püfölik egymást, mintha nem lenne holnap, miközben a filmrajongók nem csak a koncepcióban, de a megvalósításban is tetten érhetik a western-filmek stílusjegyeit. A végére ugyan kicsit sok lesz a jóból, egyes döntések némely karakter részéről megkérdőjelezhető, de mindent összevetve egy olyan hangot üt meg a film és olyan módon, hogy muszáj értékelni és muszáj kiemelni az átlagból. Még több ilyen film kellene.
Napszállta (2018)
Nemes Jeles László második nagyjátékfilmje, a Napszállta már nem volt akkora siker, mint a Saul fia. Nem csak azért, mert magával a témával vélhetően kevésbé tudott a nagyközönség rezonálni, de maga a megvalósítás is nehézkessé tette a végeredményt. Filmnyelvileg ugyanazt kapjuk, mint előző alkotásában, de a Napszállta még így is egy rendkívül enigmatikus darab, ami nem kínálja tálcán a válaszokat és ami nem adja könnyen magát. Mégis, talán pont ezen tulajdonságai miatt mondom azt, hogy egy remek, gyönyörűen fotografált alkotás ez, ami a maga fondorlatos módján beszél a csinos, elegáns külcsín alatt tetten érhető rothadásról és önmagunk kereséséről. Jakab Juli előtt pedig le a kalappal, hiszen úgy hozta ki a szerepéből a maximumot, hogy az nem feltétlen adott neki papíron túl sok fogódzót.
Remélem legközelebb sikerül meghalnod (2018)
Kevés magyar film beszél az iskolai agresszorkodásról, még kevesebb annak egy másik formájáról, a cyber bullyingról. Schwechtje Mihály filmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod ebből a szempontból tehát mindenképpen hiánypótló, hiszen egy olyan lányról szól, aki mindennek az áldozatául esik. A rendező életszerűen ábrázolja az iskolai közeget, értőn és érzőn beszél arról, milyen is az, ha valaki kilóg egy közösségből és arra is próbál választ kapni, hogy mi vezethet rá valakit arra, hogy bántsa a másikat. Felkavaró, de empatikus alkotás, tipikusan az a film, amit minden korosztálynak látnia kellene. A fiatalnak azért, hogy kicsit szembenézzen saját magával, az idősebbnek pedig azért, hogy jobban belelásson az előtte lévő generáció érzéseibe, életébe.
Akik maradtak (2019)
Rendhagyó holokauszt-film, amelyben nem a holokausztbeli borzalmakra koncentrálunk, hanem arra, akik utána itt maradtak a civilizált életben. Tóth Barnabás Férfiidők lányregénye című regény alapján készített filmje, az Akik maradtak gyönyörű, megható és emberközeli darab, ami egy középkorú férfi és egy kamaszlány kapcsolatán keresztül beszél elengedésről, az emlékezésről és arról, hogy milyen nehéz is újradefiniálni saját magunkat egy veszteséget követően. Mindezek mellett pedig arról is, hogy milyen nehéz emberi kapcsolatokat teremteni, miután elszakítottak tőlünk olyan valakit, akit mindennél jobban szerettünk. Hajduk Károly visszafogott alakításának tökéletes kontrasztját nyújtja Szőke Abigél széles skálán mozgó játéka, Tóth Barnabás rendezése pedig kellően alázatos és elegáns.
Testről és lélekről (2017)
Egyedi hangvételű szerelmes film két emberről, akikről kiderül, álmaikban ugyanott járnak, mindketten szarvasok és egy párt alkotnak. Persze, hogy furcsa alapfelállás, de amilyen furcsa, olyannyira költői és szép az egész. Enyedi Ildikó arról beszél a Testről és lélekről segítségével, hogy emberekként sokszor mennyire távol tudunk kerülni egymástól, hogy a kommunikáció milyen fontossággal bír és hogy a szerelemre, illetve az emberi kapcsolatokra bizony szükségünk van. Csendes és sajátos humorú alkotás ez, ami ha néhol le is taglóz bennünket a ridegségével (a film vágóhídi jelenetei kendőzetlenül nyersek), összességében mégis képes megmelengetni a szívünket. Borbély Alexandra és Morcsányi Géza párosa pedig egyszerűen szuper.
Bibliotheque Pascal (2010)
Hajdu Szabolcs már a harmadik filmmel képviselteti magát a listánkon, nem véletlenül. Tíz évvel ezelőtt bemutatott filmje egyszerre hívja emlékeinkbe Fellini és Lynch munkásságát, miközben egy anya-lánya történetet mesél el, akik elszakadtak egymástól. A Bibliotheque Pascal többek között az emberkereskedelemről is beszél, de teszi ezt egy modern mese formájában és ami azt illeti, ritka az ilyen tobzódó fantáziával megáldott hazai film. Minden ízében egyedi víziója egy rendezőnek, amely egyszerre hirdeti a történetmesélés fontosságát és azt, hogy egy mesével milyen könnyedén el lehet fedni a való élet borzalmait. Nem egyszerű néznivaló, nem könnyű megfejteni, de mindenképpen egy rendhagyó filmélmény ez, amit megéri felfedezni, illetve feleleveníteni.
1945 (2017)
Vannak filmek, amikről méltatlanul keveset beszélünk, az 1945 pedig pontosan ilyen darab - és mondom ezt úgy, hogy azért kapta rendesen a dicshimnuszokat bemutatásakor. Török Ferenc múltbéli bűnöket középpontba állító műje fekete-fehér képekben, szikár hangvételben, csendes feszültségben tobzódó jelenetsorokban mesél. Felállásában olyan, mint egy western (pontosabban a Délidő című 1962-es klasszikust teszi meg inspirációul), csak épp itt Rudolf Péter kerekedő fizimiskáját, Sztarenki Dóra éteri szépségét és Szabó Kimmel Tamás csendes sármjában gyönyörködhetünk. Pazar film ez, Török Ferenc legjobbja (bocsi Moszkva tér, de itt semmi esélyed labdába rúgni).
Valan - Az angyalok völgye (2019)
A Bagota Béla írásában/rendezésében készült fagyos krimiben egy férfi (Krisztik Csaba) húga már több mint 20 éve eltűnt és a főhős azóta is képtelen volt kiheverni ezt. Rendőrként dolgozik Brassóban, ám haza kell térnie Valanba, ahol találtak egy holttestet, ami lehetséges, hogy a húgáé, emellett pedig egy fiatal lány eltűnési ügye is nehezíti a körülményeket. A Valan messze nem tökéletes, nyugodtan hívhatjuk egyszerű stílusgyakorlatnak, annak azonban kiváló. Remek atmoszférája van, a minimalista zene briliáns, a krimik kedvelői nem fognak vele mellélőni. Simán oda lehet állítani a Q-ügyosztály epizódjai mellé, sőt némelyiket felül is múlja. Kevesen gondoltuk volna, de bátran ki lehet jelenteni, hogy van magyar skandináv krimi, amire büszkék lehetünk!
+1: Békeidő (2020)
Hajdu Szabolcs antológiafilmje még frissen él emlékezetünkben, de volt annyira intenzív és gazdag filmélmény, hogy muszáj volt feltenni listánkra. A társadalom rákfenéit, főként a kiszolgáltatottságot sajátos hangvételben, értőn boncolgató Békeidő kiváló színészi alakításaival, életszerű dialógusaival és szituációval vett le bennünket a lábunkról. Szabolcs pedig ismét bebizonyította, hogy mennyire sokoldalú rendezővel is van dolgunk.
Ez a mi listánk, de most Rajtatok a sor! Nektek mely magyar filmek nyerték el leginkább a tetszéseteket az elmúlt évek során?