Folytatjuk a cikksorozatunkat, amiben a szerkesztőinket kérdezzük különböző filmes témákban. Idén már olyan kérdésekkel zaklattuk őket, mint hogy melyik filmet rebootolnák, melyik filmnél nem lepődnének meg, ha kiderülne, hogy MI írta, és melyik az a film, amit mindenki imád, de ők nem (emellett zajlanak a szerkesztőségi rangsorolások is, mint Steven Soderbergh, Quentin Tarantino, Danny Elfman, a Marvel 4. fázisa vagy a Démonok között univerzum kapcsán).
Ezúttal Goretity Dániel kolléga javaslatára azt tudakoltuk meg a tagoktól, hogy legszívesebben melyik film forgatásánál lettek volna légy a falon: elsősorban olyan produkciókra gondoltunk eredetileg, amik a botrányos, kellemetlen vagy bármi miatt negatív készítésük miatt vonultak be a (film)történelembe, de aztán kiterjesztettük bármilyen emlékezetes forgatásra, ennek köszönhetően meglehetősen változatos válaszok születtek filmklasszikustól kezdve modern blockbusteren át komplett stúdióig bezárólag. Kommentben írjátok meg mindenképpen, hogy ti mi milyen választ adnátok a kérdésre, de előtte még olvassátok el a mi összeállításunkat.
Szabó "Szada" Dániel: Halálos iramban 10. (2023)
"Szada, bármit választhattál volna az elmúlt évtizedekből, miért ezt?!" - kérdezhetnétek teljesen jogosan, viszont meg tudom magyarázni. Ahogy jöttek ki az újabb Halálos iramban részek, egyre inkább érezhetővé vált, hogy ez Vin Diesel egotripje, és a gyorsulási versenyeken vagánykodó srácból először félisten, majd sebezhetetlen mindenható lett, aki a pletykák és beszámolók alapján a valóságban sokkal gyarlóbb, nem véletlenül rúgta össze a port a munkát mindig komolyan vevő Dwayne Johnsonnal és használta fel a halott kollégáját, Paul Walkert "reklámozásra", a döntései(k) legitimizálására. Ez a mentalitás a totálisan nevetséges Halálos iramban 9-nél egy Jason Momoa-hajszálnyival nézhetőbb Halálos iramban 10-nél tetőzhetett, amikor olyan dolog történt, ami nem gyakori Hollywoodban: filmforgatás közben, egy hét után lépett le az eredeti rendező, a franchise-veterán Justin Lin, mindezt azután, hogy Diesel oldalán próbált jó pofát vágni a színész baromkodásaihoz a közösségi médiában, és számos mém született róla, hogy olyan arcot vág, mint akit elraboltak. Érdemes megnézni a fenti képet, mindent elmond. És én pontosan ezért lettem volna ott légy a falon, hogy kideríthessem, mi történt valójában, és megbizonyosodhassak róla, hogy Diesel valóban olyan személy-e, mint amilyen kép kialakult róla a filmek, a szóbeszédek miatt.
Péter Zsombor: A mélység titka (1989)
Az eredeti kérdés úgy hangzott, hogy melyik film viharos forgatásánál lettünk volna légy a falon, én pedig inkább ezt válaszolnám meg A mélység titkával. James Cameron híres az embert próbáló munkamódszereiről, de itt még ő is átlépett egy, vagy inkább több határt. Naponta 15-18 órát dolgoztak a színészek, ráadásul annak javát hideg vízben, vagy az alatt kellett tölteni, lett is belőle arcüreggyulladás, megfázás és így tovább. Maguk között csak The Abuse-nak, vagyis a bántalmazásnak nevezték a filmet. Többek közt Ed Harris behúzott egyet a rendezőnek, amikor nem állította le a jelenetet, holott a színész fuldoklott, de Mary Elizabeth Mastrantonio is átélt hasonlót, sőt idegösszeomlást is kapott. Egyszer maga Cameron is majdnem megfulladt, amikor az oxigénpalackjából kifogyott a levegő. Az biztos, hogy légyként a falon (vagy vízipókként) is megterhelő, de annál maradandóbb élmény lett volna mindezt átélni. A filmet egyébként mindenképp érdemes megnézni, mert a mai napig kiváló darab.
Hegedűs Attila: Ragyogás (1980)
Adta magát a válasz, a kedvenc horrorfilmem. Habár megértem Stephen King ellenszenvét (a szerző-adaptáció vonalon haladva), de könyvet és filmet összehasonlítani továbbra is nonszensz - főleg egy olyan példa esetében, mint a Ragyogás. Stanley Kubrick 1980-ra már régóta híres volt maximalizmusáról és megalkuvásmentes munkamoráljáról. Így ott lenni ennek a filmnek a forgatásán, még a laikusoknak is bőven megérné - nemhogy egy vérbeli rajongónak. Látni azt, amikor 127 alkalommal veszik fel egymás után a híres lépcsős-baseball ütős jelenet; amikor Kubrick annyira traumatizálja Shelley Duvall-t (hogy még hitelesebb legyen a játéka), hogy a színésznő folyamatosan csak remeg és hullani kezd a haja; ahogy Kubrick és King éjszakába nyúló telefonbeszélgetéseket folytat, vagy éppen amikor az ex-tűzoltó Jack Nicholson pillanatok alatt vágja ripityára a fürdőszobaajtót (emiatt erősebb ajtókat kellett gyártatni, így összesen 60 darab ajtót tett tönkre a színész), mindent megérne.
Goretity Dániel - Suicide Squad: Öngyilkos osztag (2016)
Sokakkal ellentétben ellene vagyok mindenféle Ayer-vágás vagy bővített verzió gondolatának, ugyanis szerintem az egész film már a koncepció szintjén elbukott. Ezt egyébként Ayer maga ismerte el, hogy igen, lehet nem ezt a természetfeletti hülyeséget, hanem a csapaton belüli árulást kellett volna erősíteni, valamint Jared Leto Jokerét megtenni főgonosznak. Szóval pár extra jelenet nem fog javítani ezen a színes-szagos (de főleg szagos) kavalkádon, ami anno az egyik legjobban várt képregényfilmből lett. Viszont! A forgatás alatt piszkosul megnéztem volna, hogyan zuhan mindenki a szerepén kívül is őrületbe, ahogy telnek a napok. Mennyi minden igaz a Leto körüli furcsaságokból a roppantul "gusztusos" ajándékait illetően (halott disznó, használt óvszer) vagy hogyan élte meg ez a sok díva (a már említett Jared Leto vagy Will Smith) azt a sok hülyeséget, amit a forgatókönyvben olvastak. De talán nem is a forgatás alatt lettem volna igazán "légy a falon", hanem a vágószobában, ahol még inkább érvényesült a stúdió nyomása a Batman Superman ellen gyengébb fogadtatása után. Egy-egy reakciója Ayernek és a többi stábtagnak szerintem például aranyat ért, mikor megtudták, hogy a trailerek készítőit kérték fel újravágni a film egy-egy szekvenciáját. A pálmát viszont valószínűleg annak a telefonhívásnak vagy e-mailnek a "lehallgatása" vinné, amikor is Letóval közölték, hogy a jelenetei javarésze a kukában landolt...
Hegyi Balázs - Ben Hur (1959)
Gyerekkori vágyam valósulna meg, ha egyszer alkalmam nyílna bekukkantani egy nagyszabású film forgatásának kulisszái mögé, amire nemcsak azért aggatható ez a jelző, mert sok pénzből készült (ugyanis ez esetben előszeretettel barangolhatnék a zöld vásznak között), hanem mert a vászonra álmodott jelenetek túlnyomó része a díszleteknek és a praktikus effekteknek köszönhetik autentikusságukat. Ennek egyik legikonikusabb zászlóvivője kétségtelenül William Wyler történelmi filmeposza, a Ben Hur, melynek minden egyes képkockájáról lerí a részletesség és alaposság. Természetesen a legendás fogathajtó-jelenet járatta mindezt csúcsra arénástól, statisztástól, mindenestül, de emellett szívesen megnéztem volna néhány makett hajóval készült tengeri csatajelenetet, vagy egy-egy Jeruzsálemnek álcázott római tömegszcénát is.
Kónya Sándor: Dr. Moreau szigete (1996)
Vitán felül minden idők egyik legterheltebb forgatásaként tartják számon a Dr. Moreau szigetének a munkálatait, melyet olyan problémák öveztek, amiknek egy kis hányada is bőven elég lett volna. Először is, adott volt egy Marlon Brando és egy Val Kilmer. Előbbi gyakran nem volt hajlandó megtanulni a szövegét (helyette vagy improvizált vagy fülesen hallgatta, mit kell mondani), vagy pedig eleve elő sem jött az öltözőkocsijából, de volt, hogy elvonult egy kis szigetre és senki nem tudhatta, vajon megjelenik-e a forgatási napokon (hozzá kell tenni: ekkor követett el öngyilkosságot a lánya). Kilmer, miután megkapta a főszerepet (ami eredetileg Bruce Willis-é lett volna, de kiszállt a projektből a Demi Moore-tól való válása miatt) követelte, hogy a játékideje kevesebb legyen, ezért a rendező inkább egy fontosabb mellékszerepet adott neki. Volt olyan, hogy a két színész egyszerűen nem volt hajlandó egymással dolgozni, annyira nem fértek meg egymás mellett az egójuk miatt (két dudás, ugye), és akkor még egy szót sem szóltam arról a hurrikánról, ami még ezeknél is jobban megnehezítette a forgatást. Richard Stanley rendezőt a sok problémát követően a stúdió leváltotta John Frankenheimerre, ami szintén okozott némi súrlódást a stábtagok között. Átkozott egy forgatás lehetett, a végeredmény pedig kellően félre is ment (még ha meg is van a maga fésületlen, lázálom-jellegű bája).
Buzsik Turner Kriszti - Laika Studios
Nehezen tudok választani, igazából bármelyik stop-motion animáció készítésénél szívesen lettem volna jelen. A kedvenc filmem, a Karácsonyi lidércnyomás evidens, bármit megadtam volna, ha csak nézhetem a munkálatokat, ugyanakkor örömmel elmentem volna a Coraline és a Kubo és a varázshúrok setjébe is, hiszen rengeteget változott azóta ez a technika. A bábok megalkotása, a temérdek testrész és díszletelem elkészítése, a szabad mozgást segítő mechanika megtervezése stb. részemről mindig is csodálatot érdemelt. Külön-külön is végtelenül izgalmasak lettek volna ezek a folyamatok, de összehasonlítva a manuális vagy csak kezdetlegesen digitális kivitelezést az automatizált, robotizált műveletekkel kétségkívül fantasztikus élmény lehet. Elképeszt a stop-motion művészek kreativitása, türelme, találékonysága, eszköz- és anyagismerete, és persze maga a - számomra - nagybetűs filmélmény, amikor a képek mozogni kezdenek, az élettelek tárgyaknak pedig lelke lesz.
Vigh Martin - Sráckor (2014)
Azért is nagyon jó ez a kérdés, mert rögtön rengeteg film ugrik be, hiszen a filmrajongóknak önmagában az is élmény, hogy beláthatnak a kulisszák mögé, jobban megérthetik a háttérben zajló folyamatokat. Én mégsem egy nagyon klasszikus példát választottam, hanem a Richard Linklater által rendezett Sráckort. És nem is csak azért, mert ez az egyik abszolút kedvenc filmem, hanem mert a forgatása is különleges volt. A rendező szerette volna a valóságnak megfelelően ábrázolni az idő múlását, épp ezért nem egyben forgatták le a filmet, hanem 12 éven keresztül minden évben egy kicsit hozzátettek. Bámulatos lehetett figyelni a színészek változásait (főként a gyerekekét), ráadásul azt is tudjuk, hogy Linklater nagyon intuitív módon dolgozik, folyamatosak lehettek a beszélgetések a film alakulásával kapcsolatban. Ethan Hawke és Patricia Arquette alakítása pedig vásznon keresztül is élményszámba ment, hát még élőben.
Jasinka Ádám - Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)
Ha hollywoodi légyként odarepülhetek bárhova, nemcsak a távolságot, hanem az időt is legyőzve, akkor biztos, hogy bereppennék egy-egy öltözőbe is. Meglesném a fiatal Matt Damont A tehetséges Mr. Ripley forgatásán, ahogy egymagában, a szöveget és Jude Law mozgását memorizálva meditál a sminkes székében az üres lakóbuszban, követném Armie Hammert a Szólíts a neveden jelenetei között, ahogy papucsát kézben fogva, majd azt a válla fölött átvetve magányosan sétál a homokos tengerparton és megigézve nézi a messzeségbe elnyúló kékséget, melynek hullámai elmossák a homokban hagyott lábnyomait és légykönnyeket ejtve hallgatnám, ahogy Meryl Streep és Amanda Seyfried a felvétel előtti utolsó próbán, lehet hogy a többiektől félrevonulva, egymás felé fordulva, bátorítón egymás kezét fogva a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba díszletének egyik sarka möge bújva még egyszer utoljára eléneklik az anya-lánya duettet úgy, hogy azt senki sem látja. Csak én.
Gera Krisztián - Nagyfater elszabadul (2016)
Robert De Niro az egyetemes filmművészet egyik meghatározó alakja, aki eredményekben és sikerekben gazdag pályája során műfajtól függetlenül emlékezetesebbnél emlékezetesebb alakításokkal örvendeztette meg a mozgóképek szerelmeseit. Ebből adódóan, ha módom és lehetőségem nyílna fizikai test nélküli, asztrális szellemalakként részt venni egy forgatáson, az nem a Golfőrültek filmforgatásnak álcázott, kábítószeres kváziorgiája, vagy az Apokalipszis most nyomorhorrorpornója lenne, hanem Dan Mazer Nagyfater elszabaduljának a munkálatait figyelném egészen közelről. Mert kifejezetten érdekel, hogy vajon egy rangos-nívós díjak és jelölések tucatjait begyűjtő ikon miként dolgozta fel azt, hogy oktatandó klasszikusok után egy kangörcsös vénembert játszott egy hatodrangú, ordenáré komédiában úgy, hogy legfőbb partnere a mimika nélküli srác volt a High School Musicalből. Vajon álomba sírta magát esténként, vagy hogy megőrizze méltósága és ép esze maradékát, szigorúan csak a pénzre gondolt?