Steven Soderbergh egy zseni. Többször hangoztattuk már ezt a Puliwood hasábjain - akár egy-egy új filmmel (Kimi, Semmi hirtelen mozdulat) jelentkezett, akár csak egy örömteli hír (folytatást kaphat a Fertőzés, sőt elkészülhet a Szex, hazugság, video második része is) érkezett a háza tájáról.
Soderbergh az a fajta rendező (meg forgatókönyvíró, meg vágó, meg operatőr…), akit könnyen fel lehet ismerni a filmjei mögött: egy képkockáról ki lehet szúrni a sajátos stílusát, a kreatív formanyelvi megoldásait vagy akár a kísérletezői vénáját a műfajok iránt. Számtalan fenomenális alkotást tett már le az asztalra (filmek és sorozatok terén is egyaránt), és nagyon úgy fest a helyzet, hogy nem is szeretné mindezt abbahagyni. Mi pedig ennek kifejezetten örülünk is.
60. születésnapja és új filmje, a Magic Mike utolsó tánca alkalmából időztünk el elképesztően nagy és színes filmográfiájában (a cikk írásakor 47 darab filmes kredit írható a számlájára csak rendezőként), amiből ki is válogattuk a számunkra legjobb, legkedvesebb darabokat. Ahogy már megszokhattátok az ilyen szerkesztőségi rangsornál/toplistánál, lesznek mindenki által ismert és szeretett darabok, de akadnak majd igazán érdekes gyöngyszemek is. Csak a nagyjátékfilmjeit vettük alapul, a sorozatait, a rövidfilmjeit és a klipjeit nem.
10. A bűn hálójában (Haywire)
A szebb napokat (éveket?) is megélt Gina Carano talán legjobb filmje. Soderbergh ezzel a 2011-es krimijével mutatta meg újfent a filmes közönségnek, hogy nem csak jól megírt női karakterekhez, de az akcióhoz is nagyon ért - A bűn hálójában első 10 percében laposra verik Channing Tatumot például. A koreográfiák bravúrosak, az operatőri munka, kiegészülve a vágással (mindkettő Soderbergh) végtelenül profi, a színészek pedig lubickoltak a szerepükben - amihez egy csavaros történet is dukált.
9. Tébolyult (Unsane)
A film, amit Soderbergh egy iPhone-nal vett fel. A megőrülés folyamatát már számtalan film bemutatta, Soderbergh viszont azzal csavart egyet a meglévő formulán, hogy új formanyelvi megoldásokkal dolgozott. Az iPhone-nal és a halszem optikával felvett jelenetek végtelenül nyugtalanítóak, amit csak tovább fokozott Claire Foy és Joshua Leonard szenzációs játéka. Igazi szemét film a Tébolyult, amit kellemetlen nézni - a szó legpozitívabb értelmében.
8. Logan Lucky: A tuti balhé
A 2017-es Logan Lucky: A tuti balhét szokták Ocean's Light-nak csúfolni (köztük maga a rendező is), de ez mit sem von le az értékéből. Újfent egy fordulatos rablásnak lehetünk szem- és fültanúi, csak most nem három darab kaszinót szeretnének suttyófalva lakói (Channing Tatum és Adam Driver párosa szenzációs) kirabolni, hanem a NASCAR verseny teljes bevételét. Ehhez pedig még a kihidrogénezett hajú Daniel Craiget is kihozzák a börtönből. Hiába, Soderbergh-nek még az a bravúr is összejön, hogy úgy készít filmet suttyókról, hogy közben a film nem válik suttyóvá.
7. Magic Mike
2012 előtt nem is gondoltuk volna, hogy egy férfi sztriptízről készült film az emberközeli drámája és a kiváltott érzelmei miatt fog levenni minket a lábunkról (kivétel ez alól az 1997-es Alul semmi). A Magic Mike csak azt akarja hallatni magáról, hogy egy szimpla felszínes mozi. A felszín alatt viszont hatalmas szív dobog, amihez mindenki - a rendezőtől kezdve, a forgatókönyvírón és a színészeken át egészen a stáb többi tagjáig - hozzáadta a magáét. A lezárása pedig nem csak tökéletes, de minden egyes alkalommal széles mosolyra is fakaszt minket. (A film után érdemes a 2015-ös folytatást, a Magic Mike XXL-t is megnézni.)
6. Fertőzés (Contagion)
Soderbergh a Fertőzésben a komolyabb, tabutémákat feszegető oldalát mutathatta meg újfent. Scott Z. Burns (A Bourne ultimátum, A jelentés) tökéletesre csiszolt forgatókönyve nyomán egy végig feszült, súlyos kérdésekkel bombázó alkotás kerekedik ki a szemünk előtt egy vírus terjedéséről és arról, hogy a különféle emberek hogyan reagálnak erre. Nem könnyű nézni - főleg a koronavírus-járvány fényében nem.
5. Mint a kámfor (Out of Sight)
A film, ami végleg bebiztosította Soderbergh helyét a nagyok között. Ez az 1998-as film mit sem veszített stílusosságából. Mondjuk nehéz is lenne veszítenie belőle, hogyha George Clooney az egyik, ha nem a legjobb szerepében tűnik fel benne. A Mint a kámforban minden benne van, amiért imádni lehet Soderbergh-et, sőt még több is. Clooney és Jennifer Lopez párosa tökéletes, a történet csavaros, a formanyelvi megoldásai (főleg a vágás és az operatőri munka) pedig bravúrosak.
4. Mellékhatások (Side Effects)
A film, amire nem csak Rooney Mara ágyjelenete miatt emlékezhetünk. Soderbergh ismét Scott Z. Burns forgatókönyvéből dolgozott és tett le az asztalra egy fordulatos pszicho-thrillert. Akár többedik nézésre is magával ragad, elsőre viszont úgy megvezet, hogy a végén összeborzolhatjuk a szemöldökünket. Channing Tatum ebben ismét meg tudta mutatni színészi képességeit, ahogy Catherine Zeta-Jones és Jude Law is remekelnek, de a show-t egyértelműen Rooney Mara lopja. Emiatt pedig ezt a pirulát élvezettel nyeljük le újra és újra - nem csupán az ízletes bevonata miatt.
3. Ocean's Eleven: Tripla vagy semmi
A film, amely a Mint a kámfor mellett a nagybetűs STÍLUS. Nemcsak az egyik legjobban sikerült remake, hanem az egyik legjobban sikerült heist mozi is. Unásig újranézhető, karakterei egytől egyig telitalálatok, a kreatív megoldásai mai napig bámulatosak… és még ha semelyik elemére sem koncentrál igazán rá a néző, akkor is "jó" nézni, mert elkap a hangulata és a stáblista végéig nem is ereszt. Igazi feelgood alkotás az Ocean's Eleven, amiért már Danny Ocean és Rusty Ryan karakterei miatt hálásak lehetünk.
2. Traffic
A film, amiért Soderbergh elnyerte a Legjobb rendező Oscar-díját (teljesen megérdemelten). A Traffic egy olyan több szálon futó, politikai és bűnügyi thriller, ami nemcsak a hosszú játékideje, hanem a felvetett karaktersorsai, beemelt témái és ezekhez fűzött kérdései révén is gyomrost ad. Már csak vizuális bravúrjai miatt is érdemes megnézni, amely nagy hatással lehetett még a Breaking Badre is. Az pedig csak fokozza az örömöt, hogy 207 milliót dollárt hozott vissza a konyhára a 48 milliós büdzséből, amely igencsak szép teljesítmény.
1. Szex, hazugság, video (Sex, Lies, and Videotape)
Soderbergh is "sajnos" abban a hibában szenved (mint Orson Welles vagy Sam Mendes), hogy rögtön a legelső filmjével megcsinálta a legjobb alkotását, amit felülmúlni talán nem is fog. Az 1989-es Szex, hazugság, video egy csodálatos és megkerülhetetlen film az emberről, a jellemről, a bennünk élő démonokról. Egy a férj által megmérgezett házasság kellős középébe érkezik meg Graham (James Spader döbbenetes alakításában), a gyerekkori barát, akinek megjelenése folytán felszínre kerülnek a szőnyeg alá söpört érzelmek és elfojtott vágyak. A Szex, hazugság, video úgy tud szólni az intimitásról és a szenvedélyekről, hogy egy pillanatig sem válik érzelgőssé vagy öncélúvá. Egy kivételes alkotás, mellbevágóan erős tartalommal és számtalan filmtörténeti mérföldkőnek is beillő jelenettel.
Kommentben ti is biggyesszétek oda a top 5 kedvenc filmeteket Soderbergh-től - valamint azt is, hogy tervezitek-e megnézni a Magic Mike-trilógia utolsó felvonását.