5 jelölt, akik válthatják Robert Downey Jr.-t a Vasemberben
Ahogy pár napja megírtuk, Robert Downey Jr. pár éven belül nyugdíjba küldené Tony Starkot a.k.a. Vasembert.
Ahogy pár napja megírtuk, Robert Downey Jr. pár éven belül nyugdíjba küldené Tony Starkot a.k.a. Vasembert.
Robert Downey Jr. bokája tavaly, a Vasember 3 forgatásán sérült meg és erről kérdezték nemrég. A színész elárulta, hogy lassan ki szeretne szállni a milliárdos szerepéből...
Jövő hónapban végre Magyarországon is megjelenik Darren Shan vámpírkönyvei előzménysorozatának első része.
Kb. egy éve az ausztrál milliárdos, Clive Palmer azt mondta, hogy megépítteti a mindenki által ismert Titanicot, ami 2016-ra készülhet el és ugyanazon az útvonalon indul el, mint az eredeti hajó.
A kommunizmus évtizedei alatt elhallgatott, ám írók nemzedékeire nagy hatást gyakorló író, szerkesztő, Várkonyi Nándor (1896-1975) emlékére rendeznek konferenciát a Magyar Írószövetségben csütörtökön.
Az író és rendező Tommy Wirkola ezúttal visszatér Norvégiába, hogy elkészítse a Náci Zombik folytatását!
A Hold és a Forráskód után következnek az orkok...
Sárközi Mátyás Londonban élő József Attila-díjas író Budapesten 2012-ben a Noran Kiadónál megjelent Párban magányban című regényét bemutatják a brit fővárosban is, a Magyar Kulturális Központban csütörtökön.
Idén újabb thriller fog beférkőzni a mozik vásznára Nicolas Winding Refn rendezésével.
Nagy a sürgés forgás az új Star Wars filmek körül, de a másik nagy Sci-Fi univerzum rajongói sem szomorkodhatnak, hiszen megérkezett a Star Trek 2 hivatalos plakátja!
Szobrot állít Gyurkovics Tibor írónak, költőnek, publicistának Mosonmagyaróvár – derül ki a helyi képviselő-testület elé e héten kerülő előterjesztésből.
Úgy látszik még sem jöttek be annyira az eddigi X-Men filmek csapatszerkói, legalábbis ez derül ki az aktuális filmes tweetből, ami a mai napon került nyilvánosságra.
A japán Stieg Larsson-nak is nevezett Higasino Keigo sikerkönyve, az X hamarosan magyar nyelven is megjelenik.
Egy bizonyíték arra, hogy nem csak hazánkon kívül születnek zseniális sci-fi regények. Brandon Hackett (Markovics Botond) könyve a hazai science fiction irodalom trónján foglal helyet.
Hamarosan magyarul is olvasható lesz Karen Thompson Walker sikerkönyve, a Csodák kora.
Legutóbb a legendás kard forgatójának születésnapját ünnepeltük, most az orkok szempontjából rettegett Orcrist került terítékre, amit csak Harapóként becéznek.
Ami a következő projekteket illeti, Marc Webb, A csodálatos Pókember rendezője nem szenved hiányt. Néhány az esélyes filmek közül: A csodálatos Pókember 2, Age of Rage, a Csak egy szerelmesfilm, vagy éppen a Jézus Krisztus Szupersztár remake.
Az Út című sikerkönyv szerzőjének legerősebb hangulatú műve, amely garantáltan rabul ejti McCarthy stílusának szerelmeseit.
Döbbenten fogadtuk a hírt, hogy a bezárás közvetlen veszélye fenyegeti a Kino és a Tabán mozikat.
A két leghíresebb bokszfilm főszereplője úgy néz ki, együtt kerül a vászonra: a Dühöngő bika és a Rocky sztárjai tárgyalnak egy közös filmről, amelyben visszavonult bokszolókat alakítanának, akik még egy utolsó meccsen megmérkőznek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.