Deadpool - Lassan haladnak a munkálatokkal
Egy ideje már várjuk, hogy megvalósuljon a különálló Deadpool mozi Ryan Reynolds bevonásával, aki végre szépíthetne az X-Men kezdetek: Farkas után. Mégis mi a gond?
Egy ideje már várjuk, hogy megvalósuljon a különálló Deadpool mozi Ryan Reynolds bevonásával, aki végre szépíthetne az X-Men kezdetek: Farkas után. Mégis mi a gond?
Még erősen pletyka szagú a dolog, de több jel is arra utal, hogy 2014-ben a Fox saját csatornát indít hazánkban, amelynek legnagyobb durranása a szinkronos The Walking Dead lehet.
Egy ideig pletykálták, hogy Nicolas Cage is helyet kap az akció parádé 3. felvonásában, azonban ezt a híresztelést maga a színész cáfolta meg. Most úgy tűnik megvan a helyettes.
Középfölde fiainak és lányainak idén ősszel megadatik a lehetőség, hogy megnézzék a Hobbit trilógia első felvonását, ezúttal bővített jelenetekkel.
Noha a második rész már nem az ő főszereplésével készült el és korábban már meg is ölték, ennek ellenére könnyen megeshet, hogy megvalósul a xXx 3, méghozzá Vin Diesel bevonásával.
A csodálatos Pókember 2-ben jó néhány kisebb-nagyobb közismert ellenség fog felbukkanni, ám a főgonosz szerepe Elektróé. Marc Webb rendező most elhintette, hogy kikre számíthatunk a következő epizódokban.
A DreamWorks egy speciális poszterrel, illetve egy különleges művész bevonásával készül az Így neveld a sárkányodat 2 Comic-Conos szereplésére.
"Kezdődhet a játék", feltárták az első potenciális forgatási helyszínt és jelenetet a Galaxis Őrzőivel kapcsolatban.
Joss Wheden elárulta, hogy A bosszúállók második felvonásában a hősök lesznek a középpontban, a gonosztevő háttérbe szorul hozzájuk képest.
A nyár egyik nagy durranása lesz a J.J. Abrams által dirigált Sötétségben - Star Trek, amely vélhetően kasszát robbant majd még az erős felhozatal ellenére is.
Abban azt hiszem mindannyian egyet érthetünk, hogy Stan Lee legnagyobb felbukkanása nem máshol volt, mint A csodálatos Pókemberben. Ezt nézhetjük meg újra, kiegészítve egy interjúval.
Forogni kezdett a kamera a kizárólag DVD-re szánt Chucky folytatással kapcsolatban, amely a Curse of Chucky címet kapta a keresztségben és a Gyerekjáték széria következő felvonása lesz.
Negyedik felvonását éli a Paranormal Activity, vagyis Parajelenségek sorozat, melyet továbbra is a franchise kitalálója, Oren Peli felügyel.
Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénye tíz évet ölel fel a 20. század elejének történelméből 1904-től az első világháború kirobbanásáig.
Annak ellenére, hogy korábban rádiócsendet rendeltünk el a Bosszúállók kapcsán, megpróbálunk veletek megosztani minél több spoiler-mentes információt 2012 szuperhős berobbanásáról.
Tim Burton újabb zseniális filmet próbál készíteni Johnny Depp bevonásával és az előzetes anyagokat szemlélve minden esély megvan egy szórakoztató, Burton-re jellemző alkotásra.
Megérkezett a nyár egyik nagy durranásának szánt Pókember-reboot újabb mozgókép anyaga, és végre Lizardot is láthatjuk.
Itt van hát, amit nagy sebbel-lobbal beharangoztunk, amire annyira vártunk és amely projekt a 2012-es év legnagyobb durranása lehet: megérkezett A bosszúállók előzetese, magyarul!
Eleddig Bane (Tom Hardy) és Macskanő (Anne Hathaway) jelenléte biztos Batman ellenfeleinek csapatában, de beszélik Hugo Strange, Talia al Ghul és most egy újabb gonosz felbukkanását is.
Matt Damon legendás karakterétől megszabadul a stúdió és helyére új hős kerül. No de Bourne film Matt Damon nélkül? A legenda elszáll és csak a dollárok zuhanását látjuk... elnézést, ez a stúdió szemszögéből volt...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.