Film készül a Bloodstrike képregényből
Rob Liefeld megegyezett a Bloodstrike című képregény megfilmesítési jogait birtokló stúdióval, melynek hála hamarosan mozivásznon láthatjuk a Magyarországon kevésbé ismert karaktereket.
Rob Liefeld megegyezett a Bloodstrike című képregény megfilmesítési jogait birtokló stúdióval, melynek hála hamarosan mozivásznon láthatjuk a Magyarországon kevésbé ismert karaktereket.
Augusztus 23-án kerül a mozikba az Államérdekből című poltikai thriller, amely az idei „francia Oscaron”, a César-díjkiosztón három díjat is elhozott.
Egy bejelentésen és kiadott concept art-on kívül mást nem igen tudtunk meg a Guardians of the Galaxy moziról, de a Production Weekly értesülései szerint már a forgatókönyv is megvan.
Steven Spielberg 1981-ben kiadott legendás kalandfilmje, az Indiana Jones és Az elveszett frigyláda fosztogatói szeptember hetedikétől egy hétre újra mozikba kerül Amerikában.
Ha azt mondjuk, hogy az AMC-n futó The Walking Dead című sorozat sikeres, az nem lenne megfelelő kifejezés. Ennek értelmében nagy potenciál lenne a sorozat befejezése után egy mozifilm, legalábbis feltehetőleg...
Befutott az Így neveld a sárkányodat animációs mozi alapján készült Dragons: Riders of Berk első klipje, amely a Cartoon Network csatornán lesz látható az eredeti szinkronhangokkal.
A Collider által készített interjúban Duchovny arról beszélt, hogy miért lenne jó folytatni az X-Aktákat egy újabb mozifilmmel, valamint mi volt a probléma az X-Akták:Hinni akarokkal.
Megjelent az első trailer a The Lofthoz, amelyről még egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor kerül a mozikba, de a sztori és az előzetes azt súgja, hogy érdemes várni, érdekes dolog sülhet ki belőle.
A már 2009-ben leforgott, az MGM pénzügyi gondjai miatt eddig halogatott Vörös Hajnal novembertől viszont már tényleg ellátogat a mozikba.
Az idei Comic-Conon az egyik legnagyobb meglepetés a Dredd volt. A 2000AD képregények hőse, Dredd bíró novembertől a mozikba kerül, mi pedig izgatottan várjuk - ezt az izgalmat pedig most egy poszter fokozza.
James Cameron produceri felügyelete alatt Andrew Adamson írja és rendezi a Cirque du Soleil moziváltozatát, melyben nem élőben, hanem a vásznon bámulhatjuk a cirkuszi mutatványokat.
Neill Blomkamp furcsa figura. Szinte a semmiből bukkant fel 2009-ben, amikor elképesztő sikert aratott egy rövidfilmjéből készült mozifilm, a Distric 9.
Macskákat elrejteni, ALF hamarosan itt lehet! A Sony Pictures Animation nemrég megszerezte a nyolcvanas évek sorozatához kötődő jogokat, és már tervezik is a filmet, amely félig élőszereplős lesz, félig pedig CGI.
A Marvel rendkívül elhúzott a Bosszúállók és Joss Whedon segítségével, itt az ideje tehát, hogy a DC is bekeményítsen és elkészítse Az Igazság Ligája filmet. De vajon ki dirigálhatná le?
A Felkoppintva című film mellékszereplői, Paul Rudd és Leslie Mann karakterei saját mozit kapnak, melyet szintén Judd Apatow rendező dirigál és This is 40 címre hallgat.
A 2010-ben kiadott Fűrész 3D esetében minden plakáton és reklámban azt hallhattuk, hogy ez lesz az utolsó film a Fűrész szériában. Nos, a Lionsgate gondolt egyet és folytatódhat a franchise!
Mikor is jelenik meg az általad várt film? Ezen a héten? Vagy talán a következőn? A heti mozipremierek rovat éppen úgy próbál ebben segíteni hétről hétre, hogy az itthoni és az USA-ban megjelenő heti kínálatot végigskálázva pontos képet kapj.
Baz Luhrmann 3D adaptációja eredetileg idén karácsonykor startolt volna a mozikban, de a Warner Bros., figyelembe véve az idei tél mozis felhozatalát, úgy döntött, hogy a bemutatót kitolják 2013 nyarára.
A Fórum Hungary forgalmazásában novembertől újra élhetjük egyik kedvenc mesénket nagyvásznon, méghozzá három dimenzióban - köszönhetően a konvertálásnak.
M. Night Shyamalan sokak szerint a Hatodik érzék óta nem alkotott maradandót, de hamarosan újabb mozifilmmel és egy sorozattal örvendeztet meg minket - remélhetőleg minőségi módon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.