Zach Braff benne lenne egy Dokik filmben
Az NBC ikonikus szitkomjának sztárja legutóbbi podcastjében fejtette ki ötletét.
Az NBC ikonikus szitkomjának sztárja legutóbbi podcastjében fejtette ki ötletét.
A Warner két nagy nyári bemutatójáról is döntött, ami láncreakciót indított el a megjelenési naptárban.
Több mint 1000 epizód után a világ egyik leghíresebb rendőrös műsora örökre elköszönt a tévézőktől.
Simon Kinberg egyben megvallotta, hogy mennyire rajongója az MCU-nak.
Kibékíthetetlen ellentétek Amerikában.
Nemsokára megszüntethetik a veszélyhelyzetet, vagyis jöhetnek a premierek és az új darabok a kulturális intézményekbe.
A Hulu három évadot megélt időutazós sorozata középső ujjal mutat be a zsánernek, miközben szüntelen nevetésre készteti a nézőt. Hogyan hozták ezt össze?
A rendező pedig azt is elárulta, hogy miért nem számítógéppel oldották meg a jelenetet.
Mivel az HBO GO elérhetővé tette az HBO Maxon debütáló Love Life antológia sorozat első három részét, így rögtön be is próbáltuk Anna Kendrick legújabb projektjét.
Új család a kísértetházban, mert ugye nem láttuk ezt még kismilliószor.
Természetesen meg is örökítették a folyamatot.
Sok sorozatra akasztható rá az ikonikus, örökzöld és a zseniális jelző, ám szeretjük-e vagy sem, megkérdőjelezhetetlen, hogy a Jóbarátok emberek millióinak életére volt (van és lesz is) hatással.
Legutóbbi nyilatkozatában az író-rendező kifejtette, hogy az 1995-ös krimijének előzményéből nem regényt, hanem mozifilmet készít.
A hányattatott sorsú bibliai karakter köré épített film körül megint cserélődtek az arcok, ezúttal Danny Boyle és Michael B. Jordan jöttek váltásnak.
Tizenkét évvel az első Az éhezők viadala-kötet megjelenése után idén a könyvesboltok polcaira kerül a nagy sikerű trilógia előzményregénye.
Wes Craven horror quadrológiája semmit sem vesztett egykori fényéből: ugyanolyan rendhagyó, izgalmas és persze megkerülhetetlen, mint volt.
Legközelebb valóban Furiosa múltjába kaphatunk mélyreható betekintést.
Mark Ruffalo karrierjének eddigi talán legerősebb alakítását nyújtja át nekünk, viszont mindez egy olyan élménnyel ér fel, mintha csak a legsötétebb belső démonjainkkal kellene szembe néznünk.
Rob Liefeld legutóbbi interjújában azt fejtette ki, hogy a Marvel-Disney nem is gondolkozik a trilógia lezárásában.
Az első évad végét látva valahol számítani lehetett rá.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.