Szinte unalomig járattam az elmúlt évek során a cikkeim felvezetőiben egy gondolatot a modern kori stúdióberendezkedés kapcsán… most viszont felmerült bennem, mennyire is helytálló ez a gondolat még így, ennek a több szempontból is sorsdöntő 2020-as évnek a végén. A lényege az volt, hogy a mozis blockbusterek világa gyakorlatilag a 2000-es évek közepétől a "sztárfókuszú" stratégia helyett áttért a franchise (vagy IP, azaz intellectual property/szellemi tulajdon) központú taktikázásra. Egy-két kivétellel a modern kori fillmsztár fogalma kvázi eltűnt és már nem egy-egy ismert színésszel, hanem valamilyen branddel tolták meg a stúdiók a blockbuster-szekerüket.
Most azonban év végén, rápillantva a streaming háború aktuális győztes csatáira és járulékos veszteségeire, megfogalmazódott bennem egy hipotézis: miszerint LEHET, hogy ismét beköszön a szupersztárok és nagy nevek kora, valamint a bennük rejlő, közönségvonzó erő. A következő sorokban ezt a felvetést próbálom körüljárni és alátámasztani.
Paradigmaváltás a paradigmaváltásban
Valószínűleg ez is a kisujján jön már ki sokatoknak, de a teljes képhez mindenképp szót kell ejtenünk róla, úgyhogy megpróbálom egy "montázs" formájában átadni:
- A 2000-es évek közepén a procedurális, "epizodikus" televíziózást elkezdte felváltani a szerializált, lineáris, egybefüggő sorozatok, mint a 24, a Lost, a Szökés, a Hősök stb. megjelenése a piacon. Nyilván megmaradtak a másik műfaj képviselői is (helló századik Helyszínelők spin-off), de a lényeget értitek.
- A mozizásban közben pedig épp, hogy az epizodikusság kezdett dominálni a blockbustereknél, a franchise-ok térhódítása vette kezdetét. Nem véletlenül szokták hasonlítani az MCU-t is egy sorozathoz, aminek vannak fontosabb és kevésbé fontosabb "epizódjai" és általában a szezon záró (valamelyik Bosszúállók film) nagyobbat üt.
- Ha új, eredeti sztorit szerettünk volna látni, akkor egyre inkább valamilyen friss sorozatot vettünk elő az utóbbi évtizedben.
A Netflix és a steaming térhódításával a sorozatok sosem látott fénykorukat élték és élik most is, azonban az előző, szó szerint egy-két évben kezdetét vette az a folyamat, ami a majd húsz év alatt megszokott berendezkedést mintha megbontani látszana.
A Netflixen ugyanis időközben óriásit ment a Vaják vagy Az Esernyő Akadémia, mint ismert franchise-ok adaptációi - előbbiből még jó pár évad és spin-off is várható. Az HBO Max még el se indult, de már hallottunk a számtalan DC-s sorozatról (Constantine, A sötét Igazság Ligája, Zöld Lámpás), a Disney-t pedig gondolom ezen a pont már senkinek nem kell bemutatni a maga számtalan (csak 2021-ben HAT darab!) Marvel, valamint a frissen bejelentett 10 Star Wars sorozatával.
Persze ez nem véletlenül alakult így, hiszen világjárványtól függetlenül is a streaming háború kellős közepén vagyunk, noha az első, induló év inkább számított rózsapatronnak, mint atombombának. Félreértés ne essék, mindegyik platformnak az a célja, hogy minél több felhasználót szerezzenek és ezen felhasználókat minél tovább megtartsák a platformon. A Disney+ például felismerte, hogy egyben kipakolni teljes évadokat talán nem a legszerencsésebb, hiszen Az Esernyő Akadémia 2. évadáról nem beszélt egy hét után senki, a The Mandalorianról viszont két hónapig megállás nélkül ment az online diskurzus. Az Amazonnak is tetszett az ötlet és a The Boys 2. évada is már egy hibrid formátumban érkezett a platformra, rögtön három elérhető epizóddal, majd a történet szokványos, heti kibontásával.
És igen, ebbe a stratégiába tökéletesen illeszkedik az ismertebb franchise-ok beköltöztetése is a mozivászonról az otthoni képernyőkre. Hogy ez mennyire veszélyezteti az önálló ötleteknek eddig mentsvárat nyújtó streaming szolgáltatók integritását, az egy egészen másik kérdés és cikk témája.
Viszont, ami szerintem érdekes lehet a jövőre nézve, az már az említett alaptézis, miszerint az életben maradás és profitmaximalizálás egyik lehetséges eszköze bizony a sztárok reneszánszához is vezethet. Mondom, illetve mutatom, miért.
The Game of the Name
Felvázolok gyorsan két casting szituációt, amit az előző hónapokban alaposan figyelemmel követtem.
Az egyik a Sólyomszem sorozat kapcsán Kate Bishop karakterének castingja, amit végül forgatási fotók erősítettek meg, hogy igen, tényleg Hailee Steinfeld ment oda végül. A színész- és énekesnőről tudni kell, hogy 2010-ben már Oscar-díjra jelölték 14 évesen, több, mint 13 millió Instagram követőt tudhat magáénak, szerepelt már főszereplőként blockbusterben (Űrdongó) és streaming sorozatban (Dickinson) is, valamint a zenei karrierje is szépen alakul. A legelső híresztelések vele és Kate karakterével kapcsolatban 2019 szeptemberére datálhatók, mégis bő egy év kellett hozzá, hogy ez végül fixen kijelenthető legyen.
A számtalan pletyka ugyanis a meghiúsult szerződést illetően (összeférhetetlenség az Apple-lel, ütemezési gondok a Dickinson miatt…) végül teret adott pár egyéb, kisebb kaliberű névnek. Ilyenek voltak a feltörekvő és roppantul tehetséges Olivia Cooke (Bates Motel, Ready Player One), aki véleményem szerint csak egy szinttel marad el (de elmarad) Hailee-től popularitásban, de még az aktuálisan futó Power Rangers sorozat egyik színésznője, Liana Ramirez is kampányolt a szerepért - aki természetesen a másik két színésznőhöz képest eléggé a nagyhal-kishal hasonlatot juttatja eszünkbe. Utólag erre az egészre csak mosolyogva tekintek vissza, hisz már nyilvánvalónak tűnik, miért is kínlódott eddig a Marvel és ragaszkodtak ennyire Hailee-hez. A hangsúly az "utólag" szócskán van, hiszen…
...a másik esettanulmány Holdlovag karakteréhez köthető, ahol számtalan ismert (Zac Efron, Keanu Reeves, Shia Labeouf) és kevésbé ismert (Gabriel Macht, Oliver Jackson-Cohen) név is felmerült… míg végül aztán október végén be nem jelentették Oscar Isaac-et (akit a főszerkesztő Szadán kívül aztán tényleg a jó isten se látott jönni), hogy tárgyal a szerepről. Abban a pillanatban egyszerre éreztem magam hihetetlen butának és megvilágosodottnak: előtte ugyanis sohasem fordult meg a fejemben, hogy a színész ismertsége számítana bármit is a MAI VILÁGBAN.
Csak az a mai világ bizony már más világ, amiben a streaming szolgáltatók számára aztán nagyon nem mindegy, hogy a címszereplő karakterüket milyen kaliberű színész fogja alakítani. Az, akinek a legutóbbi mozis szerepe A láthatatlan emberben kőkemény 5 perc volt, vagy pedig Oscar "az internet pasija" Isaac, akinek a karrierje jelenleg teljes gőzzel robog a csúcson előre?
Nyilván ez csak két kiragadott példa, de épp az imént fejeztem be a Tudhattad volna (The Undoing) című sorozatot, ahol a főszereplőket simán eljátszhatta volna bármilyen tehetséges sorozatos színész, mégis Nicole Kidman és Hugh Grant köszönt vissza a tévéképernyőn. Az HBO Max elstartolásakor elérhető "Love Life" című sorozatot is Anna Kendrickkel reklámozták (akit még a Quibi is behúzott idén, "elsöprő sikerrel"), de a közelgő Trónok harca spin-off készítői sem kevésbé ismert színészeket, hanem kapásból Matt Smith-t és a már emlegetett Olivia Cooke-ot rakták a sorozat élére.
Egyetemen szokták volt mondani, hogy "egy minta nem minta" egy mérés kapcsán, vagyis a példák amiket felhoztam természetesen még számosságukban annyira kevesen vannak, hogy elhamarkodott lenne bármit is fixen kijelenteni. Roppant mód az elején járunk még egy olyan folyamatnak, ami épp gyökereiben változtatja meg a mozis és sorozatos szokásainkat, mindenesetre ezek alapján egy valamiben erősen gyanakvó, egy valamiben pedig biztos vagyok:
- a "filmsztárok" ideje mégsem járt le feltétlenül, csupán átalakulóban van és a streamingen éledhetnek újjá főnixként
- Matt Ryan sohasem fogja újra az élőszereplős Constantine-t alakítani
Hogy melyik melyik, azt szerintem kitaláljátok. Ti mit gondoltok? Láttok rá esélyt, hogy a szerepválogatásban hirtelen megugrik a nagy nevek foglalkoztatása a streamingen?