Úton a Halálos iramban spin-off
A széria két tesztoszterontitánja kap különálló filmet.
A széria két tesztoszterontitánja kap különálló filmet.
Család, bro-ság, izmozás, kemény tekintetek. Tűzön, vízen, jég hátán is. Mint amikor a kisgyerek játszik az akciófiguráival és matchboxaival.
Úgy néz ki a DC megtalálta a megfelelő személyt a Shazam film élére.
Dwayne Johnson régóta dédelgetett karaktere, Black Adam önállóan is a vásznakra költözhet hamarosan.
Az új Baywatch előzetes emlékeztet arra, hogy bizony ez a vígjáték R-es besorolással érkezik.
Elég sok jel arra utal az elmúlt napokból, hogy a fejlesztés alatt álló Shazam mozifilmből bizony Henry Cavill Supermanje sem marad ki.
Befutott az első előzetes a Baywatch-hoz, ami a tiszteletadás mellett körbe is röhögi az alapjául szolgáló sorozatot. És már szinkronosan is nézhető.
A Család az eddigi legnagyobb fenyegetéssel néz szembe, amelyet nem biztos, hogy megúsznak Vin Dieselék. Derítsük ki együtt az első Halálos iramban 8 szinkronos trailerben.
Két nap múlva érkezik az első hivatalos előzetes, addig itt az első kedvcsináló a Halálos Iramban 8. részéhez.
A Disney nem változtatott most sem a jól bevált recepten, azonban feldobta egy-két jóleső friss fűszerrel legújabb meséjét.
Az Aladdin és a Herkules rendezői idén decemberben újra elvarázsolnak minket, méghozzá a trópusokra kalauzoló Vaianával, amelyben Dwayne Johnson lényegében önmagát adja.
A Doctor Who és A Galaxis Őrzői sztárja is beszállhat a társasjátékba.
A 2015. június 1. és 2016. június 1. közötti időszakot figyelembe véve ismét kiderült, hogy kik keresték a legtöbbet Hollywoodban.
Bármennyiszer is láttuk már faarccal csontokat törni a filmjeiben, Jason Statham ezúttal most kerülné a konfliktust. A színész elárulta, nem szállna be a Halálos iramban 8 stábjában fellépett vitákba.
Dwayne "The Rock" Johnson befejezte a maga részét a Halálos iramban 8-on, hamarosan pedig újabb filmbe kezd bele.
The Rock a héten fejezi be a forgatást a legújabb autós őrületben, és ezzel kapcsolatos pozitív és negatív érzéseit Instagramján osztotta meg.
Dwayne "The Rock" Johnson egy hatalmas börtönlázadást vetít elő a Halálos iramban 8 legújabb forgatási videójában.
Az HBO tavaly mutatta be az amerikai foci eddig talán kevésszer látott világába elkalauzoló dramedyjét, a Nagypályásokat, amely nem csak a kritikusok körében, hanem a nézők között is igen népszerű lett.
Új fotó érkeztek a Halálos iramban 8 forgatásáról, és Dwayne Johnson karakterét váratlan fordulat éri.
A Universal Pictures építgeti filmes szörnyuniverzumát és a Múmia reboot után szeretnék a következő Farkasember filmet is biztos alapokon tudni. Szikla-biztos alapokon...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.