Kritika – Trux Béla: Akkon ostroma (Akkon 2.)
Az elsők között olvashattuk el az Akkon sorozat második részét. Nézzük, miben lett más, mint az első rész! (FIGYELEM! AZ ANYAG SPOILER-EKET TARTALMAZ!)
Az elsők között olvashattuk el az Akkon sorozat második részét. Nézzük, miben lett más, mint az első rész! (FIGYELEM! AZ ANYAG SPOILER-EKET TARTALMAZ!)
Már kapható a népszerű Trux Béla Akkon-sorozatának második kötete.
Már igazán nem kell sokat várni - pár napon belül már a könyvesboltok polcain találhatják Ferenczik Adrienne: Napfényes Riviéra című regényét az igényes romantikus könyvek kedvelői.
Emlékeztek még arra a romantikus horrorra, amelyet Warm Bodies néven mutattunk be két hete és amelyet a leginkább úgy jellemeztünk, hogy a "zombis Alkonyat?" Nos, napvilágra került az első hivatalos előzetes!
Jérome Ferrari Korzika szigetén játszódó regénye, a Le Sermon sur la chute de Rome (Szónoklat Róma bukásáról) című mű kapta meg szerdán a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t.
Egyszerűen "zombis Alkonyatként" jellemzik a legtöbben a Warm Bodies című romantikus horrort, melyben egy zombivá vált fiú szeret bele egy élő lányba igazán különös módon.
Egy vérbeli romantikus fantasy tizenéveseknek címezve.
Csukás István írót jelölte Magyarország az Astrid Lindgren Emlékdíjra (Astrid Lindgren Memorial Award); a várományosok listáján 67 ország 207 jelöltje szerepel.
Méretében és tartalmában is bővült a Johann Wolfgang Goethe egykori római lakásából kialakított múzeum, amelyben a nagy német író és költő itáliai rajzai is láthatók.
Egy film, ami bizonyítja, hogy a szex nem csak fiatalon, de akár hatvan fölött is zavarba hozhatja az embert, valamint hogy egy romantikus mozi is lehet elgondolkodtató.
Kicsiny oldalunk ismét nagy dologba vágta a fejszéjét: Marcellus Mihályt, a Pannonia Romanum című sorozat szerzőjét kérdeztük jelenről, múltról és jövőről.
Charlie Sheen a Két pasi meg egy kicsi után is ugyanúgy élvezi az életet és sorra kapja a szerepeket: az Anger Management című sorozat mellett aláírt Roman Coppola vígjátékára is.
Megdöbbentő hír rázta meg a filmvilágot. Tony Scott, a Top Gun és a Tiszta románc rendezője, 68 éves korában öngyilkos lett.
Megkapta magyar feliratos előzetesét Woody Allen soron következő filmje, ami az eddigihez hasonlóan ismét tucatnyi sztárral kívánja megnyerni a közönséget.
A könyv fülszövege szerint ez egy romantikus történet. Ha valaki csak emiatt nem kezdi el olvasni, az egy remek történelmi regényről marad le.
Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát az író halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett Móricz-emléknapok keretében pénteken a romániai Börvelyen (Berveni).
Míg a vágy el nem választ… A ’Tegnap éjjel’ egy érzelmileg erőteljes romantikus film a bizalomról, a vágyról, a megcsalásról, a modern szerelemről és a házasságról.
Egy kiemelkedő történelmi regény, melyben Rómát és népét csak egyetlen ember képes megmenteni a pusztulástól.
Audrey Tautou egy szerencsétlen lúzerbe szeretett bele - legalábbis a május 10-én a mozikba kerülő NATHALIE MÁSODIK ÉLETE című francia romantikus vígjátékban.
Kaptunk egy remek feliratos összeállítást a Szerencsecsillag című filmhez, amelyben Zac Efron, Taylor Schilling és a film alkotói mesélnek a film történetéről, mindezt nagyszerű romantikus jelenetekkel illusztrálva.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.