End of Watch - Trailer (Update)
Megjött az első előzetes a Jake Gyllenhaal és Michael Pena főszereplésével készült zsaru-thrillerhez. A filmet a Kiképzés és a Halálos iramban forgatókönyvírója, David Ayer írja és rendezi.
Megjött az első előzetes a Jake Gyllenhaal és Michael Pena főszereplésével készült zsaru-thrillerhez. A filmet a Kiképzés és a Halálos iramban forgatókönyvírója, David Ayer írja és rendezi.
Gőzerővel folyik a Halálos Iramban 6 castingja: Michelle Rodriguez, Rihanna és Luke Evans után újabb tag csatlakozhat a már így is neves színészgárdához, ezúttal egy sorozatos archoz lesz szerencsénk.
Három szereplőről is érkezett hír rögtön egymást követően a Halálos Iramban 6 stábját illetően, melyek közül egyel már találkozhattatok a korábbi epizódokban.
A Justin Lin rendezte legújabb részhez egy friss név érkezett, akit nem csak filmekből, de akár videojátékból vagy épp az MMA-s összecsapásairól ismerhetünk.
Tárgyalások zajlottak a készítők és Jason Statham között, ugyanis felajánlottak a színész számára egy központi szerepet a Halálos Iramban széria készülődő hatodik részében.
A Electronic Arts meg szeretné lovagolni a Halálos iramban-széria sikerét, így saját nagy sikerű projektjét tervezi vászonra vinni. Már házalnak is a nagyobb stúdióknál, s talán nem meglepő, van érdeklődés a franchise iránt.
John Chu rendező a Halálos Iramban részek után inkább az akciófilmek felé nyit a G.I. Joe popcorn mozi második részének elkészítésével, amely idén nyáron mutatkozik be a nagyérdemű előtt.
Megannyi film folytatásáról hallhattunk az utóbbi időben pletykákat innen vagy onnan, s mivel egy teljes hírként nem állják meg a helyüket, összeszedtük nektek a folytatások információinak legjavát.
Vin Diesel megerősítette, hogy év elejétől megkezdődik a Halálos iramban-franchise hatodik és hetedik részének előkészítése.
A stúdiónak nagyon bejött az élet a Halálos Iramban: Ötödik sebesség kiadásával, kiadásaikat többszörösen kapták vissza, ezért nem lehet meglepő döntésnek nevezni a fenti címet.
A FilmDistrict forgalmazó nem mindennapi üggyel volt kénytelen szembesülni: egy elégedetlen hölgy perli őket a Drive félrevezető trailerei miatt.
Miután a Halálos Iramban 5 a sorozat legsikeresebb része lett, a Universal rögtön berendelte a folytatást és megbízta Justin Lin-t, hogy forgasson le két epizódot is egyszerre.
Aki netalántán nem ismerné a címben megbúvó közmondást, annak egyszerűsítek: Justin Lin inkább a Halálos Iramban 6-ra szeretne koncentrálni, ezért lehetséges, hogy nem ő dirigálja a Terminátor 5-öt.
A Halálos iramban: Ötödik sebességben Brian O’Conner (Paul Walker), az egykori zsaru és Dom Toretto (Vin Diesel), az egykori fegyenc szokatlan szerepben bukkan fel: a törvény másik oldalára keverednek Rio de Janeiróban.
Az első adag jóság után kapunk még elég posztert a Licensing International Expo helyszínéről, valószínűleg még holnap is érkezik anyag hiszen három napos ezen filmes rendezvény.
Vin Diesel vs. Dwayne The Rock Johnson hajsza majd kopasz párbaj, tuningolt verdák, kellemes női statiszták időjáráshoz mért öltözékkel és meglepetés kép a kritikában - kellhet még bármi nekünk?
Az Ötödik sebesség alcímre hallgató epizód 86 milliót hozott vissza a nyitóhétvégén, ami az idei év legjobb nyitányát eredményezte. Nem csoda hát, ha a stúdió tovább fejné az adrenalin-tehenet...
Bár ötödjére tapossa Diesel és Walker a pedált (no jó, Tokióban nem ők repesztettek de akkor is), megunhatatlanul száguldanak előre a bevételi listákon - külföldön kaszál a Halálos Iramban: Ötödik sebesség!
Örömükben sírnak a mozisok Észak-Amerikában, a Universal stúdió főnökei pedig örömtáncot járnak a székház aulájában, mert Vin Diesel legújabb filmje, a Halálos iramban – Ötödik sebesség egyszerre több rekordot is felállított.
Már jól tudjuk, hogy Halálos Iramban készíti Justin Lin a Terminátor ötödik fejezetét, de azt nem, hogy Arnold Schwarzenegger-en kívül ki tér még vissza a nem éppen hétköznapi stábba.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.