Az acélember világa több szuperhősnek is otthont ad
Zack Snyder, Az acélember rendezője elmondta, hogy az általa teremtett Superman univerzumban több szuperhősnek is helye van.
Zack Snyder, Az acélember rendezője elmondta, hogy az általa teremtett Superman univerzumban több szuperhősnek is helye van.
Egy interjú során Henry Cavill arról beszélt, hogy ebben a filmben Supermant másként közelítik meg az emberek, nem csak úgy mint egy szuperhőst, közben azt is megtudtuk, hogy hány éves Clark Kent.
Mióta a CW elindította Arrow (A zöld íjász) című sorozatát, a sikeren felbuzdulva elindult az a gondolatmenet, hogy a DC sorozatokon keresztül is építhetné az univerzumát, kezdve az íjász és Superman összehozásával.
Zack Snydert, Az acélember rendezőjét egy interjú során az Igazság Ligája filmről kérdezték. Szerinte túl korai még, hogy Superman csatlakozzon a Ligához.
Deborah Snyder, a film producere beszélt arról, hogy mennyivel más lesz ez a produkció a korábbi Superman filmekhez képest.
Henry Cavill, a vadiúj Supermanünk egy interjúban elmondta, hogy szívesen látna egy filmet amiben Superman és Batman együtt veszik fel a harcot a bűnözők ellen.
Superman hamarosan berepül a mozikba, és kiderül tényleg megérte-e a várakozás. Addig is a Warner Bros. kiadott 12 új képet, hogy azon legeltessük a szemünket.
A Warner Bros. kiadott 3 karakterposztert Az acélemberhez. A hamarosan debütáló film poszterein Jor-El (Russel Crowe), Superman (Henry Cavill) és Zod tábornok (Michael Shannon) feszítenek.
Szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne kapnánk anyagot Az acélember kapcsán, legyen szó előzetesről, tv reklámról, képekről vagy poszterről. Ezúttal utóbbi érkezett.
Az új képeket egy magazin jelenítette meg. Most már nem csak Superman van a központban. Befutott a legújabb előzetes is, lélegzetelállító.
Május nyolcadikán megjelenik a DC Comcis legújabb, egész estés rajzfilmje, amelyben ismét Superman vállát nyomja milliók sorsa.
Pár napja látott először napvilágot egy újabb promó kép.
Az Empire magazin márciusi kiadásából első kézből láthatjuk Supermant, Jor-el-t és Zod-ot.
Pár nappal ezelőtt egy újabb pletyka bukkant fel. Pontosabban, a klasszikus Superman filmek főszereplőjének cameojáról...
Újabb címlapon mosolyog ránk a Chistopher Nolan és Zack Snyder által elképzelt Man of Steel univerzumának főszereplője, Henry Cavill, vagyis maga Superman.
Keveset tudunk az "Igazság Ligája" c. képregény adaptációról, melyben a DC Comics legerősebb szuperhősei (olyanok mint pl. Batman, Superman) saját csapatot alapítanak a gonosz ellen.
Superman történetének 21. századi változatát, Az acélember-t nagyon sokan várják, és nagyon kíváncsiak, hogyan teremti újjá a legnépszerűbb képregényhőst a Christopher Nolan–Zack Snyder páros.
Véget ért a Superman reboot, azaz a Man Of Steel forgatása. Ez azt jelenti, hogy elkezdődik a film marketing hadjárata, amely során hamarosan még több információt fogunk megtudni a készülő SZUPERprodukcióról .
Superman minden szempontból szuper lesz. A hős jövő nyári mozis újjászületése, Az acélember (2013. június) készülte körül igazi sztárcsapat bábáskodik...
Nemcsak a képregényrajongók várják nagyon a következő évet: Az acélember vagyis Superman új filmváltozata a jövő nyár egyik legnagyobb, legizgalmasabb bemutatójának ígérkezik, és nem egyszerűen azért, mert a főszereplő szinte mindenre képes.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.