Emmy-díjat nyert a Rick és Morty
Első Emmy-jelölését díjra is váltotta a Rick és Morty, ezzel felülkerekedett az eddigi címvédő Bob burgerfalodáján.
Első Emmy-jelölését díjra is váltotta a Rick és Morty, ezzel felülkerekedett az eddigi címvédő Bob burgerfalodáján.
Hihetetlen, hogy a rosszarcok még nem tanulták meg, hogy nem jó ujjat húzni azzal, aki kiképezte Batmant, Jedi lovag volt, Zeusként szórt villámokat és meg se kottyant neki három elrablás. Várhatóan a Hard Powderben sem fogja majd vissza magát.
A sorozatok Oscar-gálája ezúttal is izgalmasnak ígérkezik.
Kihirdették, hogy mely sorozatok és színészek távozhattak szoborral a 69. Emmy-díjátadóról. Nagyot ment A szolgálólány meséje és a Hatalmas kis hazugságok is!
Ma délután bejelentették az idei Emmy jelölteket és rengeteg első évados sorozat küzdhet az angyalos arany szobrocskáért.
A Trónok harca továbbra is megállíthatatlanul menetel előre a többiek meg kullognak utána.
A Trónok harca uralja az Emmy-jelöltek listját
A fényképen nem csak a fiatal színészt láthatjuk. A mellette álló úriember az egyik legkiemelkedőbb Emmy díjas színész.
A televíziós műsorok Oscar-díjának is tartott Emmy-díjat a hagyományokhoz híven, idén is megrendezik, sőt már be is jelentették az est házigazdáját.
A szerelem megdicsőülésének napján egy valószínűleg új széria nyitódarabja érkezik a hazai mozikba, mely az Alkonyat nélkül maradt rajongók romantika iránti vágyát hivatott csillapítani.
68 éves korában hunyt el Marvin Hamlisch amerikai zeneszerző, aki Oscar-, Golden Globe-, Emmy-, Tony- és Grammy-díjat is nyert, ráadásul minőségi munkái mellett még Pulitzer-díjat is kapott.
Megjelent az Emmy-díjas Lee Hirsch dokumentumfilmjének előzetese, amely az amerikai családok nagy részét érintő problémával: a fiatalok erőszakosságával, s egymás terrorizálásával foglalkozik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.