Rekordot döntött a Gru filmek bevétele
Az Illumination animációs filmjei rendre szépen teljesítenek a pénztáraknál, de még közülük is kiemelkednek a Gru filmek, mely rekordot is döntöttek a harmadik résszel.
Az Illumination animációs filmjei rendre szépen teljesítenek a pénztáraknál, de még közülük is kiemelkednek a Gru filmek, mely rekordot is döntöttek a harmadik résszel.
És 10 évvel ezelőtti számokat produkált, miközben Wonder Woman - a nevéhez méltóan - csodásan tartja magát
A Körök rebootja nem sok vizet zavart, de Sam Raimi produkciós cége, a Ghost House Pictures megpróbálkozik egy másik nagy japán horror, az Átok feltámasztásával. Hat éve jelentették be, most történt valami érdemleges is a projekt kapcsán.
Trilógiává érett az elmúlt évek egyik legnépszerűbb animációs meséje, ami felemás érzéseket hagyott bennünk.
Az elkövetkezendő 2 évben ezekre a filmekre várják a kisgyerekes családokat, valamint az örök gyerekeket.
A Minyonok spin-off után folytatódik Gru története a harmadik résszel, amelyben felbukkan a címszereplő ikertestvére, Dru is ezzel nem kevés színt és galibát hozva hősünk életébe.
Igaz még nem a nagyvászonra, csak képregény formájában.
Megérkezett a Gru 3 első trailere, mely rögtön magyar szinkronnal is megtekinthető.
A népszerű megmondós macsek saját, élőszereplős tévéfilmet kap és már azt is tudjuk, hogy ki fogja adni a szinkronhangját, ugyanis Grumpy beszélni is fog.
Sam Raimi producerként veszi ki a részét az Átok, vagyis a The Grudge újragondolt változatának elkészítésében.
Jake La Motta és Rocky Balboa egymás ellen. Annak ellenére, hogy Robert De Niro, és Sylvester Stallone is megöregedett a Grudge Match című bokszolós filmjük várósnak tűnik. Érkezett néhány kép kedvcsinálónak.
2010-ben a Warner Bros. bejelentette, hogy egy új boxolós filmen dolgoznak méghozzá Sylvester Stallonével és Robert De Niróval az élen. Most kiszivárgott az alkotás előzetese.
Jo planu tu, klafa mozi tu. – Ez minyon nyelvről lefordítva kábé annyit jelent, hogy jó a film. Nagyon is.
A Universal Pictures által betekintést nyerhetünk a Gru 2 világába és elhozta számunkra az új gonosztevő képét.
A minionok és apukává vedlett, szupergonosz főnökük az új előzetes szerint hozzák az első részből megismert formájukat.
Végre elkezdődött a Grudge Match című film forgatása, amelynek 2 főszereplője Sylvester Stallone és Robert de Niro lesz.
Második kedvcsinálójával jelentkezik a 2013 nyarára datált Gru folytatása, melyben - nem meglepő módon - ismét a minionok a hangulatfelelősök.
A Universal betervezte a Gru filmben látott minionok külön filmjét, amely remélhetőleg legalább annyira vicces lesz, mint az alapmű.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.