Samuel L. Jackson is visszatér az Amerika Kapitány 2-ben!
Tegnap bejelentette Frank Grillo,hogy Crossbones-t fogja alakítani a folytatásban, ezek után szerencsére Samuel L. Jackson is megerősítette, hogy ő maga is visszatér Nick Fury képében!
Tegnap bejelentette Frank Grillo,hogy Crossbones-t fogja alakítani a folytatásban, ezek után szerencsére Samuel L. Jackson is megerősítette, hogy ő maga is visszatér Nick Fury képében!
Roland Emmerich, a katasztrófafilmek nagymestere jegyzi a White House Down című akciófilmet, amelyben ezúttal nem a világot vagy Amerikát, hanem a Fehér Házat amortizálják le.
Mint már korábban feltételezték,mára már megerősítették, hogy a Frank Grillo fogja játszani a gonosz Crossbones-t a Marvel "Captain America: The Winter Soldier" filmjében.
Frank Grillo, aki a közelmúltban szerepelt a The Grey és a Warrior című filmekben, megerősítette, hogy a Marvel Studios-nál járt egy lehetséges szerep miatt.
Most, hogy a Marvelnek sikerült a terve,miszerint az első fázisban sikeresen felépítettek egy univerzumot a filmjeikből, a karakterek nagy részét így megismertük a származási történeteikkel együtt.
Emberi jogi aggályok miatt visszautasította a Magyar PEN Club által első alkalommal odaítélt Janus Pannonius-díj nagydíját Lawrence Ferlinghetti amerikai költő - írta csütörtökön internetes kiadásában a Los Angeles Times című amerikai napilap.
A jövőre kezdődő forgatás ugyan még messze van, de a szerepekhez a pletykák már régen elkezdődtek. Íme öt hölgy ,aki esélyes Steve Rogers szerelmének a szerepére.
Lawrence Ferlinghetti amerikai költő kapta a Magyar PEN Club által első alkalommal odaítélt Janus Pannonius-díj nagydíját.
A mai nap folyamán háttér információkat tettek nyilvánossá az Amerika Kapitány 2. részével kapcsolatosan. Részletekért és plusz videóért kattints tovább
A Marvel, úgy látszik, két film között is ellát minket minden földi jóval. Ezúttal stílusos, a filmből ismert Amerika kapitány poszterekkel, kártyákkal, életnagyságú Mjölnirrel és Thor sisakjával kedveskednek a rajongóknak.
Mint tudjuk, a Bosszúállók 2-ig majdnem féltucat előzmény film lesz, köztük a Vasember, Thor és Amerika Kapitány folytatásai mellett "újoncként" a Galaxis Őrzőit is bemutatják.
Amikor Chris Evans átvette Amerika Kapitány szerepét, 6 filmre kötött szerződést a Marvellal. Tehát ez azt jelenti, hogy a már megjelent Amerika Kapitány: Az első bosszúálló és a Bosszúállók után köteles megjelennie még négy filmben.
Túl van a 400 millió dolláros összbevételen a Ted című korhatáros vígjáték, így a világ legnépszerűbb produkciója lett a műfajban Észak-Amerikán kívül...
Szeptember 25-én érkezik meg a boltokba külföldön DVD és Blu-ray kiadásokban a Bosszúállók, melynek tartalmát az amerikai rajongók már ismerik, de az Egyesült Királyság lakosai némileg mást kapnak...
Amit eddig csak pletykaként rebesgettek, az most már hivatalos. Falcon benne lesz az Amerika Kapitány második részében (Captain America: The Winter Soldier) és ezt a szerepet Anthony Mackie fogja eljátszani.
Chris Evans egy interjúban elárulta, hogy lehetőség szerint a Bosszúállókból törölt jeleneteket felhasználják az Amerika kapitány folytatásához.
A valós eseményeken alapuló történetben egy CIA ügynök egy filmforgatásnak álcázott mentőakcióban próbálja kimenteni az Iránban ragadt amerikaiakat.
Ben Afflack a film rendezője és főszereplője is. Ebből a mondatból mindenki rájöhetett, ez nem a magyar Argo folytatása, hanem amerikai, és megtörtént eseményen alapul.
Még szeptemberben megjelenik hazánkban az amerikai Bondurant regénye, amelynek filmváltozata hamarosan betör a mozikba is.
Amerikában nemsokára ünneplik a szeptember első hétfőjére eső "Munka ünnepét", aminek alkalmából úgy döntöttek, hogy mától egy hétig ismét a mozikba küldik a Bosszúállók-at.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.