Megvan mikor hajóznak ki újra a Karib-tenger kalózai
Tavaly a Disney kihúzta a 2015-ös listáról A Karib-tenger kalózai ötödik részét, de most végre kaptunk egy új megjelenési dátumot.
Tavaly a Disney kihúzta a 2015-ös listáról A Karib-tenger kalózai ötödik részét, de most végre kaptunk egy új megjelenési dátumot.
A Disney elnöke, Bob Iger a legutóbbi megbeszélésen bejelentette, hogy a Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales még nem kapta meg a szükséges engedélyeket a forgatás megkezdéséhez.
Épp a napokban számoltunk be A karib-tenger kalózai 5 egy éves késéséről, máris befutottak az első pletykák a film történetéről. Véletlen lenne? Aligha.
Szomorú reggelre ébredtünk, hiszen az egyik 2015-ös lufi úgy tűnik, hogy ki is durrant, hiszen A Karib-tenger kalózai 5 minimum egy évet késik az eredetihez képest.
A Disney a Marvel, a Pixar és a LucasFilm projektjei mellett a Karib-tenger kalózai 5-öt is tovább egyengeti, amely várhatóan 2015 nyarán kerül a mozikba Johnny Depp főszereplésével.
A magányos lovas bukása a kasszáknál úgy tűnik felnyitotta a stúdió szemét és legközelebb jobban visszafogják majd a gyeplőt.
A hónap elején a Disney megkezdte a tökéletes rendező keresését az 5. Karib-tenger kalózai filmjéhez, volt is három esélyes.
Vajon megfelelő lesz-e mindhárom film forgatására egy helyszín?
Több, mint féltucatnyi premierdátum került ki az utóbbi napokban, mi pedig mindenképpen szeretnénk, ha tisztában lennétek a megjelenési dátumokkal, ezért egybe gyűjtöttük.
Befutott Gore Verbinski (Karib-tenger kalózai részek) legújabb filmjének teljes hosszúságú előzetese: a The Lone Ranger két főszereplője Johnny Depp és Armie Hammer lesz.
Annak ellenére, hogy már egy ideje kész a Karib-tenger kalózai ötödik részének forgatókönyve, a Disney stúdió még csak most nyilatkozott az irományról, de nem éppen fényesen.
Sokak legnagyobb örömére a Karib-tenger kalózai negyedik részéből kimaradt az Orlando Bloom-Keira Knightley páros, de lehet, hogy az ötödik etapban már újra láthatjuk egyiküket.
Bár a rajongók nincsenek teljesen elájulva a negyedik Karib kalandtól és Johnny Depp is pihenne a következő kalózkodásig, a stúdió nem hagyja annyiban a dolgot és rendezőt verbuvál.
Biztos vagyok benne, hogy rengetegen várták a negyedik Karib-tenger kalózai rész behajózását, nekik pozitív tónust vesz ezen hét, hiszen Depp-ék végre vitorlát bontanak nem csak ismeretlen, de hazai vizeken is!
Jack Sparrow kapitánynak rengeteg veszélyen kell áthajóznia, hogy megtalálhassa a Fiatalság Forrását, köztük a jóságosnak és szépségesnek tűnő sellőkön is...
Hazánk állóvízén május 19-én mutatják be a Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken című epizódot, Jerry Bruckheimer és a kalózbrigád máris elkészítették a következő felvonás szövegkönyvét.
Mi a közös Johnny Depp-ben és Geoffrey Rush-ban? Mindketten színészek persze, de ezen kívül összeszokott párosként harmadszorra szerepelnek együtt Karib-tenger kalózai filmben.
Új poszterek jelentek meg a Karib-tenger kalózai 4. részéhez és a Zöld Lámpáshoz. Az előbbit itthon leghamarabb május 19-én, míg utóbbit augusztus 11-én nézhetjük meg valamelyik mozi teremben.
Jack Sparrow némi kilengéssel negyedszerre bizonyítja be, hogy másfél órán keresztül szórakoztathatja a mozik népét, s ehhez nem is kell neki más, csak egy kalóz szerkó meg némi smink...
A Disney stúdiótól kaptunk már a Karib-tenger kalózai sorozat negyedik részéhez képeket és előzetest is, de, mivel egy film se maradhat poszter nélkül és ezt ők is jól tudják, ma ezzel leptek meg minket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.