A hetedik fiú - Első Trailer és Poszter
Sergey Bodrov idén egy vadonatúj fantasyvel készül aminek meg is érkezett az első kedvcsinálója és egy posztert is kaptunk mellé.
Sergey Bodrov idén egy vadonatúj fantasyvel készül aminek meg is érkezett az első kedvcsinálója és egy posztert is kaptunk mellé.
Annak ellenére, hogy a Disney 190 millió dollárt vesztett A magányos lovassal, a részvényeik mégis egy százalékkal emelkedtek. A növekedésnek az az oka, hogy úgy hiszik ez meg sem kottyan a stúdiónak.
Jó azoknak akik idén eljutnak a San Diegoi eseményre, főleg ha szeretik a jóféle metált, hiszen a Metallica is ott lesz, hogy reklámozza filmjét, ráadásul koncertet is adnak.
Megérkezett végre az új Chucky film első trailere, és ennek a babának még mindig ijesztő tekintete van. Komolyan, hogy lehet egy ilyen mellett aludni?
A rendező és a forgatókönyvíró már megvan, sőt a bemutató dátumát is kitűzték, de azt még mindig nem tudni, kik fognak játszani A szürke ötven árnyalata című erotikus bestseller filmváltozatában.
A Guillermo Del Toro nevével fémjelzett Tűzgyűrű megosztja a mi szerkesztőségünket is, ennek ellenére ott fogunk csücsülni a premieren és jól is beszámolunk nektek róla.
A hamarosan debütáló film most betekintést enged színfalai mögé. Hallhatunk néhány gondolatot a főszereplőktől valamint eddig nem látott jeleneteket is elcsíphetünk.
Érkezett egy TV Spot David Twohy Riddickjéhez, mely rövidsége ellenére is igen ütős darab.
Stan Lee továbbra is beszédes kedvében van és a Fekete Párduc, valamint a Doctor Strange mozik mellett elárulta, hogy a Marvel egy önálló Ezüst Utazó filmet is szeretne.
Tegnap Peter Jackson Ian McKellentől vett búcsút, aki befejezte a Gandalfra szánt jelenetek forgatását az Új-Zélandi helyszínen, most pedig további színészek távoznak.
Elérkezett ez a nap is, Sir Ian McKellen, azaz mindenki Szürke Gandalfja befejezte a Hobbit trilógia forgatását.
Annak ellenére, hogy Shailene Woodley aláírt Mary Jane szerepére, ráadásul le is forgatták vele a jeleneteket, Marc Webb rendező nemrég bejelentette, hogy kivágták a folytatásból.
Peter Jacksontól már megszokhattuk, hogy szereti kibővíteni filmjeit olyan jelenetekkel amiket a mozis változatból ki kellett hagynia, vagy esetleg utólag forgatott.
Guillermo del Toro új filmje, melyben hatalmas robotok küzdenek gigászi szörnyek ellen hamarosan a mozikba kerül, előtte azonban még kaptunk egy újabb kedvcsinálót.
A színész tavaly aláírt a filmre, melyben egy olyan igazságosztót alakít akiben nincs semmi rossz, szándék, fegyvereit is megtöltetlenül viseli, egyetlen célja a béke fenntartása.
Schwarzit láttuk már Ragadozókat irtani, gépek ellen harcolni még magát a Sátánt is elintézte egy unalmas Szilveszteren, most pedig úgy tűnik, hogy végre zombikat fog hentelni.
A Disney nemrég bejelentett 2 időpontot (2016 és 2017) két filmjük bemutatójának.
Az előkészületek már régóta zajlanak a Poltergeist - Kopogó szellem remakeje körül, most pedig a stúdiók végre hivatalosan is megerősítették a forgatást.
A Negyedik típusú találkozások rendezője ezúttal egy horror-thriller párosítással szeretne a figyelem középpontjába kerülni, amelyhez tipikus mellékszereplőnek való színészeket válogatott össze.
A Much ado about nothing című filmjének promózása mellett egy interjú során Joss Whedon beszélt a Bosszúállók 2-ről is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.