Csapda - Március 14-től 4DX-ben is!
A Big Bang Media szállítja nekünk Európa legelső 4D-ben is élvezhető filmjét: a Dwayne Johnson főszereplésével készült Csapda olyan élményt nyújt majd, amilyet eddig soha nem tapasztalhattunk.
A Big Bang Media szállítja nekünk Európa legelső 4D-ben is élvezhető filmjét: a Dwayne Johnson főszereplésével készült Csapda olyan élményt nyújt majd, amilyet eddig soha nem tapasztalhattunk.
Igen csak rájár a rúd a DC-re manapság: az Igazság ligája eltolása után nagyon úgy tűnik, hogy a Lobo című tervezet sem valósulhat meg egyhamar.
Az "X-Men: Az ellenállás vége" rendezője Brett Ratner visszahozza a nagy képernyőre Dwayne Johnson-t Herkulesként. A Paramount stúdió most végre megjelenési dátumot adott a filmnek.
Christopher Nolan Batman-trilógiája beteljesedett, az utolsó rész lezárta Bruce Wayne történetét, ám sokaknak még most is Bane és Batman epikus harca jut eszébe.
Befutott a Dwayne Johnson nevével fémjelzett Snitch című akció-thriller legelső előzetese.
Már korábban értesültünk róla, hogy Dwayne Johnson bújhat Herkules bőrébe, azonban azt csak pletykaszinten említettük, hogy ki rendezhetné a filmet. Most minden letisztázódott!
Megérkeztek a Snitch című akció-thriller legelső képei, amelyben Dwayne The Rock Johnson próbálja tisztára mosni fia nevét és elkerülni, hogy börtönbe kerüljön.
Dwayne The Rock Johnson meglepő őrültségre szánta el magát, hiszen Halloween kedvéért "beöltözött" Hulknak és dühöngő, nagy zöld szörnyetegként kíván boldog Halloweent mindenkinek.
Tegnap Dwayne Johnson, ma Vin Diesel ajándékozott meg minket két újabb képpel, az egyiken ráadásul ő, Paul Walker és a Szikla is látható (aki egyébként egy rablást akadályozott meg a forgatás alatt).
Július óta zajlik a Halálos Iramban: Hatodik sebesség forgatása, ami az egyelőre ismeretlen darabszámú sorozat hatodik darabja.
Míg a legtöbb reality arra megy ki, hogy egymásra uszítsa a versenyzőket, a TNT új ötlettel állt elő: a hagyományos reality képletét azzal dobja fel, hogy díjazza a moralitást. A januárban startoló műsort Dwayne Johnson fogja vezetni.
Már jó ideje elkezdődött a Halálos Iramban 6 forgatása, az egyik főszereplő pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy rajongótábora is értesüljön a fejleményekről. Ugye Dwayne?
Sokunkat foglalkoztatott a kérdés már jó ideje, hogy mennyi pénzt kellene beleinvesztálnia egy átlagembernek abba, hogy Tony Stark, illetve Bruce Wayne hős kivetülése legyen.
Másfél hónap választ el minket az idei év egyik blockbuster-ének számító Dwayne "The Rock" Johnson nevével fémjelzett új G.I. Joe filmtől. Most kettő darab új plakáttal bővítik az összképet és próbálnak minket lázba hozni. Sikerül nekik?
Új képek érkeztek Dwayne The Rock Johnson nyári akciófilmjéből. Az első rész után kíváncsian várjuk, mit tud összehozni a stáb folytatásként. Ráadásul Bruce Willis... tudjátok!
Egy ideje már nem hallatott magáról a kellemes popcorn mozinak bizonyuló G.I. Joe folytatása, melyben a megszokott csapat Dwayne The Rock Johnson-nal és Bruce Willis-szel egészül ki.
Dwayne „The Rock” Johnson testhezálló szerepet kapott. Az egykori pankrátor fogja alakítani a híres mitológiai hőst, Herkulest.
"A szikla" néven elhíresült pankrátort egyre több filmmel hozzák hírbe. Legutóbb a Pain & Gain-ben és a Herkulesben kapott szerepet, ezúttal pedig egy készülő képregény feldolgozásának, a Ciudadnak lesz a húzóneve.
Szép sorban megérkeznek a beharangozott bemutatók, most Dwayne The Rock Johnson és Bruce Willis akciózhat a G.I. Joe folytatásában. Újabb popcorn-mozi jövő nyárra vagy vérbeli akció?
Családi filmre mindig szükség van, de ahogyan Dwayne Szikla Johnson menekül póló-karistoló mellbimbókkal egy baziliszkusz elől, nos ez igazi 3D-s családi élmény!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.