A Szólíts a neveden rendezője nagyreményű drámasorozatot készített az HBO-ra, íme az előzetes!
Felnövéstörténet egy katonai bázison.
Felnövéstörténet egy katonai bázison.
Igaznak bizonyultak a spekulációk a film megjelenésével kapcsolatban.
Ez is csak idő kérdése.
Lehet, hogy nem a Solo: Egy Star Wars-történetben láttuk utoljára a sármos szélhámost.
Attól félnek, hogy a több mint 2 és fél órás játékidő alatt nagyobb arányban terjedhet a vírus.
Új mérföldköveket ért el a magyar képregény, az AllStar közösségi kampánya, a folytatásban pedig megkaphatjuk a Balatoni Bestia eredettörténetét is.
De a Démonok között következő része sem úszta meg a csúszást.
A film rendezője beszélt a démonvadász történetének el nem készült második részéről.
Egy halhatatlan félisten történeteit vetette papírra.
Tavasszal az MCU filmjeit tette elérhetővé streaming felületén a hazai HBO, a nyár derekán pedig a mozgóképtörténet legnagyobb filmsorozatát hozzák el.
Amikor annyira jó vagy, hogy az már hátrányt jelent.
Folytatódik a 2011-es magyar thrillerben megkezdett történet.
A világnap alkalmából összeszedtük a filmtörténet legszebb, legerotikusabb és egyben legigézőbb csókjait.
A pénzmosó Jason Bateman története a végéhez közelít.
Érdemi fricskának gyenge, vígjátéknak korrekt, reklámnak egész jó.
Újabb Superman eredettörténet kerül feldolgozásra animációs formában.
Nem csak dísznek kapott stáblistás jelenetet az első Doctor Strange film, hiszen a folytatás érinteni fogja az ott felvezetett történetszálat is.
Lássuk be, várható volt.
Magyar filmekkel és a tavaszi premierekkel nyitja meg kapuit az ország legnagyobb mozihálózata.
A leghíresebb Shakespeare-rendező kollégájáról mesélt az új filmje kapcsán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.