Alkonyat - Mit hoz a jövő?
A Lionsgate nagy dilemma előtt áll. Annyi pénzt hoz neki az Alkonyat-széria, hogy nem kíván megválni tőle. De mit tehetne?
A Lionsgate nagy dilemma előtt áll. Annyi pénzt hoz neki az Alkonyat-széria, hogy nem kíván megválni tőle. De mit tehetne?
Mivel véget ért a Dr. House sorozat, a széria abszolút utánozhatatlan sztárja, Hugh Laurie szépen sorban bukkan majd fel a mozivásznon, lehetőleg minél több minőségi filmben.
A Turner Broadcasting, azt követően, hogy tavaly szeptemberben megvásárolta a LazyTown márkát, a napokban bejelentette, hogy hozzákezd a díjnyertes sorozat harmadik szériájának gyártásához.
Jelen pillanatban is gőzerővel forog a Die Hard széria ötödik, A Good Day to Die Hard névre keresztelt epizódja, melyről megérkezett az első forgatási videó is.
Tárgyalások zajlottak a készítők és Jason Statham között, ugyanis felajánlottak a színész számára egy központi szerepet a Halálos Iramban széria készülődő hatodik részében.
A Electronic Arts meg szeretné lovagolni a Halálos iramban-széria sikerét, így saját nagy sikerű projektjét tervezi vászonra vinni. Már házalnak is a nagyobb stúdióknál, s talán nem meglepő, van érdeklődés a franchise iránt.
A Transit egy Jim Caviezel (A passió) főszereplésével készült After Dark Action nevű akciófilm-széria első része, amely május 11-én kerül limitált forgalmazásba, néhány országban csak DVD-n jelenik meg. Nézzünk meg hozzá egy előzetest!
Mivel az Alkonyat-széria novemberben a Hajnalhasadás második részével befejeződik, Lautnernek újabb sok pénzt ígérő filmet kell keresnie. Sandler Nagyfiúkja Amerikában 160 milliót hozott, így a folytatás jó választás lehet a színésznek.
A legütősebb poénokkal és eredeti szereplőkkel próbál meg idén feltámadni hamvaiból az Amerikai Pite széria, köszönhetően a Harold és Kumar két rendezőjének.
A Lionsgate stúdió rekord összegért tette rá a kezét a Summit Entertainment-re, de mégis jól járt, hiszen olyan szériák jogai kerülnek így hozzá, mint az Alkonyat vagy épp Az éhezők viadala.
A Paramount remekül ellébecol a Paranormal Activity szériával, mindhárom részből szép jussa ütötte a markukat és szinte bagóért készítették el őket. Ezen áldásos tevékenységet szeretnék folytatni...
Második világháborús thriller érkezik egy ismerősnek mondható mellékszereplővel: ki ne emlékezne a Harry Potter széria Ron Weasley-jére? Vajon varázslat nélkül is megállja a helyét?
A Mortal Kombat websorozat módjára a Resident Evil is megkapja a maga rajongók által elképzelt verzióját, s egy dologban hasonlít a két széria: ismét minőséggel van dolgunk!
Legendás pároshoz kell visszaterelnem gondolatunk sebes folyását - Nicolas Cage és John Travolta mondhatni egy remek sikerszériájukban hozták össze az Ál/Arc-ot és most ismételni szeretnének...
Harmadik bemutatóját fogyasztja az Alkonyat széria következő részének első fele, amelyben Jacob karakteréről tudhatunk meg többet. Valószínűleg a többiek is kapnak saját ízelítőt...
Milla Jovovich twitter fiókján keresztül osztott meg néhány érdekes és mindenképpen fontos adatot a férje rendezésében készülő Resident Evil széria ötödik üdvöskéjéről.
Régebben már adtam róla tudomást, hogy szeptemberben érkezik a Star Wars komplett szériájának Blu-Ray kiadása exkluzív sosem látott jelenetekkel... nos, ők azok a bizonyos jelenetek!
Edgar Rice Burroughs sikeres és tetszetős sci-fi szériájának vászonra adaptált verziójáért Andrew Stanton gondoskodik a Disney égisze alatt - most kikerült a legelső mozgókép.
Szinte hihetetlennek tűnik, de a korai értékelések szerint a Pixar nyerőszériája megdőlni látszik és sok év után először nem 90% feletti összértékelésű filmet mutathatnak fel.
A Rick Riordan fantasy szériáján alapuló filmadaptáció semmilyen téren nem nyújtott annyit, hogy érdemes lehessen folytatni, de a Fox mégis berendelte a folytatást.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.