Wonder Woman - Jó lett!
Végre közzé tehették rövid véleményüket a kritikusok, és egybehangzóan pozitívak és lelkesek a nyilatkozataik.
Végre közzé tehették rövid véleményüket a kritikusok, és egybehangzóan pozitívak és lelkesek a nyilatkozataik.
A Star Trek - Mindenen túl annak ellenére nem teljesített az elvárások szerint a pénztáraknál, hogy a kritikusok és a közönség is szerette a klasszikus epizódra hajazó kalandot. És bár tavaly nyáron J.J. Abrams bejelentette a folytatást Chris Hemsworth-szel, egyelőre nem sokat hallani róla.
A nemrégiben debütált SIX bizony sem a fogyasztók, sem pedig a kritikusok körében nem aratott osztatlan sikert. A koncepció elnagyolt és súlytalan, a kivitelezés pedig mindamellett, hogy több sebből is vérezni kényszerül, a legtöbb esetben sajnos még meglehetősen fantáziátlan is. Ugyanakkor a Walton Goggins vezette History újonc, minden bugyuta és üres frázisa ellenére is szerethető.
A Csúcsformában és A vörös sárkány rendezője kritizálta a kritikus oldalt.
Tom Hardy idén megannyi film után sorozattal jelentkezett és bátran kijelenthető, hogy az HBO-n magyar szinkronnal ma este bemutatkozó Tabu a nézők és a kritikusok idei kedvenc szériája lett.
A Kong: Koponya-szigetet kedvelik a népek és a kritikusok se kiabálnak rá kígyót-békát-majmot, ami nagyon jól jön a Warner Bros. és Legendary Pictures kiadóknak, hiszen a Godzilla 2 után egymásnak szeretnék ereszteni a két titánt. És ezt nem veszik félvállról.
James Mangold filmje elképesztően sikeres azon szerencsés kritikusok körében, akik már láthatták és sok dicséretet kapott a Logan képességeihez hasonló erővel rendelkező fiatal lány, Dafne Keen is, akivel a rendező rendkívül elégedett. Sőt!
James Cameron, az Alien franchise második rendezője kritikusan illette az elmúlt 30 évben megjelent folytatásokat, és nem látja értelmét az új filmeknek.
A Londoni Filmkritikusok Köre a hétvégén napvilágra hozta, hogy szerintük 2016-ban mely alkotók és filmek voltak a legjobbak, a nyertesek között pedig ott üdvözölhetjük a minden díjátadón taroló Kaliforniai álmot és a Saul fia rendezőjét is!
A kritikusok csak dicsérve hajlandóak beszélni a Whiplash rendezőjének új filmjéről, amely december legvégén nálunk is bebizonyítja, hogy a musicalek ideje még nem áldozott le. A La La Land, avagy idehaza Kaliforniai álom szinkronja pedig ugyanilyen minőséginek ígérkezik.
Idén decemberben 22. alkalommal adják át az amerikai kritikusok televíziós alkotásokat elismerő díját, a Critics' Choice Awards szobrocskáit. Az ünnepélyes gálaest házigazdája pedig újfent a Szilícium völgy sztárja, T.J. Miller lesz.
Az HBO az idei ősz folyamán is számos újdonságot hoz el a nézőknek, és jó pár közülük biztos beszédtéma lesz (és lett is) mind a tévézők, mind a kritikusok körében. Az egyik ilyen megosztó produkció A kenderfutár. Ismerjétek meg a szériát kicsit közelebbről is velünk.
Kaján kaják komikusan kritikus kufircolása, avagy Food Story - Ételháború.
A nyár legjobb filmjének kiáltották ki a kritikusok Taylor Sheridan új filmjét, amit David Mackenzie rendezett olyan színészekkel, mint Chris Pine, Ben Foster és Jeff Bridges.
A DC filmeket sújtó negatív kritikák hatására a rajongók az egyik legismertebb kritikus oldal bezárását követelik.
Az HBO-n 2014 januárjában indult útjára a True Detective című krimiszéria, amely egy csapásra megbabonázta a kritikusokat, viszont ezt egy gyengébb második évad követte. Most kiderült, hogy van még remény a folytatásra.
Az HBO tavaly mutatta be az amerikai foci eddig talán kevésszer látott világába elkalauzoló dramedyjét, a Nagypályásokat, amely nem csak a kritikusok körében, hanem a nézők között is igen népszerű lett.
Akasztják a hóhért, avagy kritikusunk, Pavlics Tamás egy R.E.M. nevű sci-fi thrillerben is kipróbálta magát, amelyet inkább a lelkesedés és a szív jellemez, semmint a profizmus.
Nemrég a Roboraptor meghívta megszelídített filmkritikusunkat, Pavlics Tamást, hogy csatlakozzon hozzájuk legújabb adásukban, amelynek fő témája a Doctor Who volt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.