Christoph Waltz csatlakozott a Bond 24-hez
Ez egy bingo! Mondhatnák nemcsak a filmrajongók, hanem a sorozat producerei is, ugyanis nem kis nevet sikerült megszerezniük a 007-es következő kalandjára.
Ez egy bingo! Mondhatnák nemcsak a filmrajongók, hanem a sorozat producerei is, ugyanis nem kis nevet sikerült megszerezniük a 007-es következő kalandjára.
Az előzetes után egy rövidke TV Spotban tekinthetünk bele a Hobbit kaland záró akkordjába.
Hamarosan kiadják Kleinheincz Csilla: Üveghegy című könyvét, amely az Ólomerdő folytatása.
A hosszas találgatások és pletykák után most már szinte biztosra tudjuk, hogy ki kapta meg a Marvel mágusának szerepét.
A Legendás állatok és megfigyelésük névre hallgató Harry Potter spin-offot három darabban kapjuk majd meg, és már azt is tudjuk, hogy mikor.
A Dawn of Justice színészgárdájának egyik tagja, Harry Lennix beszélt arról, hogy Ben Affleck előnyösebb színész a Sötét Lovag megformálására, mint elődje.
A díszvendég Finnország nemzeti standján tartott ünnepséggel megnyílt kedden a 66. Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója.
A színész azt mondja, hogy már sok ötlete van a visszatéréssel kapcsolatban és tárgyal is a Warner Bros. TV-vel. A WBTV azonban tagadja, hogy bármiféle tárgyalás lenne az üggyel kapcsolatban.
Liam Neeson környezetében harmadjára történik emberrablás - íme az első képek.
Ismerkedjetek meg a legendákkal: Martin Odum-mal, Lincoln Dittmann-nal és Dante Pippen-nel. Ők hárman egyetlen személyt takarnak - egy CIA-ügynököt, aki túl jól végezte a munkáját...
A népszerű megmondós macsek saját, élőszereplős tévéfilmet kap és már azt is tudjuk, hogy ki fogja adni a szinkronhangját, ugyanis Grumpy beszélni is fog.
Mostmár azt is tudjuk hova kell kapcsolnunk, ha Supergirlt akarjuk látni, legalábbis Amerikában.
A Fox végre megadja a rajongóknak amit már nagyon régóta vártak és tető alá hoz egy Deadpool filmet Ryan Raynoldsal a főszerepben.
Már tudjuk, hogy mikor érkezik a Szemfényvesztők 2 és a Dirty Grandpa.
Ezúttal nem csak egy ember fogja a True Detective epizódjait dirigálni.
Azt már tudjuk, hogy Sólyomszem (Jeremy Renner) szerepet kaphat a folytatásban, de Anthony Russo rendező szerint sokkal nagyobb meglepetésre számíthatnak a nézők.
Két karakterposzter érkezett a dilibogyók kalandjainak folytatásához.
Nem csak Robert Pattinson törekszik normális színészi karrierre, Kristen Stewart is azon van, hogy az emberek elfeledjék az Alkonyatban nyújtott játékát.
A Marigold Hotel újra nyitja kapuit és újra fogadja vendégeit.
Most már tudjuk, hogy ki lesz az a rendező, aki elindítja a sorozatot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.