Pókember és Elektró szemtől szembe az Entertainment Weekly borítóján
Megérkezett az első hivatalos kép A csodálatos Pókember 2 Elektrójáról, valamint érkezett egy fotó is a film egyik jelenetéről.
Megérkezett az első hivatalos kép A csodálatos Pókember 2 Elektrójáról, valamint érkezett egy fotó is a film egyik jelenetéről.
A jégkorszak újra elérkezett, az emberiség életben maradt része egy vonaton zötykölődik, miközben az egyenlő esélyekért küzdenek az elnyomottak. Tévedés ne essék: ember embernek örökké farkasa lesz.
Egy meg nem nevezett forrás kiszivárogtatott egy képet. Vajon barátkozik a Disneymarvel és a Sony?
A rendező és a forgatókönyvíró már megvan, sőt a bemutató dátumát is kitűzték, de azt még mindig nem tudni, kik fognak játszani A szürke ötven árnyalata című erotikus bestseller filmváltozatában.
Egy pillanatig sikerült a bolondját járatni a nagyobb filmes oldalakkal, ugyanis úgy került fel egy rajongói Jurassic Park 4 plakát, mintha igazi lenne.
Tegnap Peter Jackson Ian McKellentől vett búcsút, aki befejezte a Gandalfra szánt jelenetek forgatását az Új-Zélandi helyszínen, most pedig további színészek távoznak.
Elérkezett ez a nap is, Sir Ian McKellen, azaz mindenki Szürke Gandalfja befejezte a Hobbit trilógia forgatását.
Annak ellenére, hogy Shailene Woodley aláírt Mary Jane szerepére, ráadásul le is forgatták vele a jeleneteket, Marc Webb rendező nemrég bejelentette, hogy kivágták a folytatásból.
Biztos sokan tudják, hogy Vin Diesel szokta a kapcsolatot tartani a rajongóival a közösségi oldalakon.
Mióta megkezdődött a forgatás számtalan képet kaptunk, és ma Marc Webb rendező egy Twitter üzenetbe a következőt osztotta meg: "Végeztünk. Köszönjük!"
A Pillanat varázsa című versíró pályázatra beérkezett legjobb munkákat ismerheti meg a közönség ismert művészek tolmácsolásában szerdán Budapesten.
Ismét érkezett néhány forgatási fotó A csodálatos Pókember 2-ről. Ezúttal Pókarc felkapaszkodik egy rendőrautóra és úgy üldözi Rhinot.
A szakmai közvélemény számára is ismeretlen, eredeti Móra Ferenc-kéziratok kerültek a szegedi Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténeti gyűjteményébe.
A csodálatos Pókember 2 forgatása még mindig zajlik, de a stúdió máris bejegyzett két dátumot amikor a széria újabb részei fognak megjelenni.
Egy TV interjú során Jamie Foxx több érdekességet is elárult A csodálatos Pókember 2 béli szerepéről, többek között bemutatta, hogy hogyan fog megszólalni Elektró.
Ha már tegnap ki gyönyörködtük magunkat az első traileren, akkor ma se tagadjuk meg szemünktől a fantasztikus látványt. Érkezett 8 csodálatos kép.
Egyszerű történet vessző száz oldal - A Dés változat címmel tart felolvasóestet Esterházy Péter a PIM-ben.
Megérkezett a Noam Murro rendezésében készülő 300: A birodalom hajnala második posztere, melyen Themistokles (Sullivan Stapleton) áll egy véres hullám mellett.
Vasárnap tartotta meg alakuló közgyűlését Budapesten a Történelmiregény-írók Társasága (TRT), melyhez a hazai regényirodalom számos ismert szerzője csatlakozott.
Ha más (egyelőre) nem is, de Stan Lee feltűnése mindig független bármilyen stúdiótól, ha egy Marvel képregény filmadaptációról van szó!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.