Nem akárki tűnhet fel a Logan-ben
Úgy néz ki, hogy megvalósulhat számtalan rajongó álma két fan-favorit X-Men karakter találkozásával.
Úgy néz ki, hogy megvalósulhat számtalan rajongó álma két fan-favorit X-Men karakter találkozásával.
Jamie Foxx, Jon Hamm és talán Kevin Spacey válla is felbukkan az első fotókon a főszereplő Ansel Elgort és Lily James mellett a rendező legújabb filmjében, ahol a legfőbb mozgatórugó a zene lesz.
Habár biztosat nem tudott mondani, azt elárulta, hogy mitől is függ visszatérése.
Ridley Scott jövőre visszatér az általa teremtett hátborzongató világhoz az Alien: Covenanttal, amelyben Michael Fassbender várhatóan ismét ellopja majd a show-t. A legelső trailer megérkezett és letaglózott minket, mint egy facehugger.
Megérkezett a 2015-ös Fantasztikus Négyes magyar felirattal ellátott őszinte ízelítője, ami nem kicsit szedi darabokra az adaptációt.
A hazai FOX mindig is élen járt a bemutatott újdonságok számában és szerencsénkre jó szokásukkal jövőre sem hagynak fel.
Jól haladnak a New Mutants című X-Men spin-off előkészületei, hiszen a jelek szerint már a forgatás kezdetét is kitűzte a stúdió.
A bejelentést követően rögtön meg is indultak a főszereplőket illető találgatások, kezdve az egyik szinte biztosan feltűnő karakterrel.
A Zsivány Egyes főgonosza a sherwoodi erdő hősének keserítheti meg az életét.
Sigourney Weaver lelombozó nyilatkozatot tett az Avatar folytatásával kapcsolatban. Egyre inkább az a gyanúnk, hogy James Cameron a következő generációnak készíti a filmet.
Nyilvánvalóvá vált, hogy melyik mutáns mozi következik a sorban.
A Fox híres színésznőt szemelt ki az élőszereplős Barbie filmjük élére.
A 20th Century Fox két sikervárományos franchise-ának a folytatására már nem kell sokat várnunk, habár az egyik esetében erősen kételkedünk.
A 20th Century Fox meglepett minket a Ridley Scott rendezésében érkező Alien: Covenant legelső plakátjával, amelyen szerepel egy ugyancsak meglepő dátum is.
Mozgolódások történtek mutánsfronton, ugyanis a New Mutants friss információi mellett a stúdió két Marvel mozihoz is foglalt le dátumokat.
A Lionsgate bízik a saját Robin Hood eredettörténetében, ezért már premierdátumot is kapott a filmjük.
Végül egy korábban már felmerült név, a méltán elismert John Wick társrendezője kapta a Deadpool 2 rendezését - de a FOX itt nem állt meg.
Megérkezett az életrajzi Jackie film előzetes, amellyel Natalie Portman akár Oscar-díjra is esélyes lehet.
Érdekes pletyka látott netvilágot, amivel nem is lehet nagyon vitatkozni, hisz remek érveket hoz fel a Sötét Főnix történet vászonra vitelére.
A Foxnak komoly tervei vannak a nagyszájú zsoldossal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.