Hirdetés

Tíz film, ami érdekelhet 2018. márciusában

|

Brutális felhozatallal készülnek a hazai forgalmazók márciusra, hiszen harminc (!) premierrel ostromolják majd a mozikat, így a tisztánlátás kedvéért összeszedtünk tíz olyan filmet, amire érdemes odafigyelni a nagy káoszban.

Hirdetés

Noha idén februárban nem pofátlankodott bele a felhozatalba Deadpool, így sem unatkozott az, aki a mozikban keresett szórakozást, hiszen szuperhősök tekintetében bemutatkozott Fekete Párduc önálló története, az Oscar-esélyesek közül is kipipálhattunk párat (Én, Tonya, Fantomszál, Szeretet nélkül, Szólíts a neveden, A Pentagon titkai, A víz érintése) és lazább darabokból sem volt hiány (Valami Amerika 3., Éjszakai játék), sőt az egyik legörömtelibb esemény is 2018. februárjában esett meg: végére értünk a szürke árnyalatainak. Ezek után vajon mit tartogathat a következő hónap?

Hirdetés

A legjobb film számunkra februárban egyértelműen A víz érintése volt a maga 95%-os értékelésével, ami azonban márciust illeti, temérdek jelentkező van a trónra, harmincat mutat a premierszámláló. Összeszedtünk hát belőlük tízet, amiket érdemes lehet látnotok: 

Lady Bird - március 1. 

Greta Gerwig filmje azzal robbant be a köztudatba, hogy a Rotten Tomatoes mérvadó toplistáján minden létező másik filmet maga mögé utasítva elhódította az első helyet. Nagyon úgy néz ki, hogy a coming-of-age jellegű történet egy jókora lökést adhat Gerwig rendezői pályafutásának,  a főszerepben pedig a már kétszer - a Vágy és vezeklésért, illetve a Brooklynért - is Oscar-díjra jelölt Saoirse Ronant láthatjuk, a sztoriban az általa alakított Christine kalandos életét követhetjük végig. 

Vörös veréb (Red Sparrow) - március 1.

A Francis Lawrence (Az éhezők viadala, Legenda vagyok) rendezésében és Jason Matthews azonos című regényéből készült Vörös veréb - amelyet nem mellesleg kicsiny hazánkban forgattak - egy Dominika Egorova (Jennifer Lawrence) nevű balerináról szól, aki miután táncoskarrierjének vége szakad, rákényszerül arra, hogy jelentkezzen a Veréb nevű kémprogramba. Ott aztán megtanítják neki, miként használja fel a testét és elméjét arra, hogy kárt tegyen az ellenségben. 

Vonat Busanba - A zombi expressz (Train to Busan) - március 1.

Dél-Korea egyik legnagyobb filmslágere végre hozzánk is megérkezik. Yeon Sang-Ho nagyjátékfilmes debütálását a szerencsések a tavalyelőtti Cinefesten már megtekinthették, azok a szerencsések pedig többé-kevésbé ódákat is zengtek a zombifilmek sorát gyarapító moziról, amely a zsáner rajongói számára kihagyhatatlan csemegének ígérkezik. 

12 katona (12 Strong) - március 8. 

A Doug Stanton regényéből merítő film rögtön a 9/11-es események után játszódik. Az amerikai hadsereg speciális alakulata Mitch Nelson (Chris Hemsworth) vezetésével az egyik első olyan csapat volt, mely felvette a harcot a New York-i katasztrófáért is felelős terrorsejtekkel. Egy nagyon veszélyes küldetés során az volt a feladatuk, hogy bevegyék magukat az afgán hegyekbe és onnan támadják az Al-Kaidát és tálib szövetségeseiket. A sztorit egy kezdő rendező, Nicolai Fuglsig kezébe adták, de a producer egy régi veterán, Jerry Bruckheimer, ami akár egy remek kombináció is lehet. 

Bosszúvágy (Death Wish) - március 8. 

Vajon a Motel és a Kabinláz rendezője mit hoz ki az 1974-es, Charles Bronson-féle Bosszúvágy feldolgozásából a Die Hard filmek fenegyerekével, Bruce Willisszel a főszerepben, Joe Carnahan (Fehér pokol, A szupercsapat) forgatókönyve alapján? A remake egy vérbeli akció-thrillernek tűnik, amely nyomokban tartalmaz fekete humort is, Willis pedig a tőle megszokott higgadtsággal és hamiskás mosollyal veszi nyakába az utcákat pisztolyt szorongatva a kezében. 

A párizsi vonat (The 15:17 to Paris) - március 15.

Clint Eastwood közel a 90-hez sem pihen, legújabb rendezése egy megtörtént esetet mesél el: 2015 augusztusában a Párizsból Brüsszelbe tartó expressz vonaton egy állig felfegyverzett terrorista lendült támadásba, csakhogy a járaton utazott három amerikai katona is a vonaton utazott. A film egyik különlegessége, hogy a szereplők részben ugyanazok, akik ott voltak a támadáskor. 

Sztálin halála (The Death of Stalin) - március 15.

1953 márciusában a nagy vezér meghalt, és milliók gyászolták Moszkva utcáin. Ami ezután következik, az Armando Iannucci (Az alelnök) filmjében lehetne komoly politikai dráma, de épp az ellenkezője igaz rá. Egy abszurd komédiát kapunk, amit a filmfesztiválokon már az év legviccesebbjének kiáltottak ki, épp ezért várjuk tűkön ülve a magyar premiert. A filmben többek között olyan színészek igyekeznek megmosolyogtatni a nézőket, mint Jason Isaacs, Steve Buscemi és Jeffrey Tambor.

Tomb Raider - március 15.

Aki játszott valaha videojátékkal, az jó eséllyel ismeri a Tomb Raider szériát, és jó eséllyel kipróbálta már valamelyik részét. A franchise újonnan fellángolt sikerére a filmesek is felfigyeltek és régóta először nyúltak a csinos sírrabló történetéhez, akit legutoljára Angelina Jolie keltett életre az évszázad elején. Most az Oscar-díjas Alicia Vikanderen a sor, hogy a hősnő egy modernebb és realisztikusabb változatát vigye vászonra és ismertesse meg annak eredettörténetét. Ha a film képes lesz olyan lehengerlő élményt nyújtani, mint az új játékok, akkor egy igazán izgalmas kaland vár ránk.

Ready Player One - március 29.

Ha létezik "geek" Biblia, akkor az csak és kizárólag Ernest Cline sci-fi regénye, a Ready Player One lehet. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen sokoldalú, videojátékok és filmek világa előtt zseniálisan tisztelgő regényt megfilmesít. Nos, ez az ember nem más, mint Steven Spielberg, az eddig kikerült reklámanyagok alapján (amiben felbukkant többek között a Jurassic Park filmek T-Rexe, King Kong és a Szuper haver is) pedig nyugodt szívvel jelentjük ki, hogy óriási bulinak ígérkezik a filmadaptáció. 

Mária Magdolna (Mary Magdalene) - március 29.

A Mária Magdolna a történelem egyik legrejtélyesebb és leginkább félreértett alakját kívánja hűen megismertetni a nézőkkel. A bibliai életrajzi film a fiatal Mária (Rooney Mara) történetét meséli el, aki a saját útját keresi az életben. Szülőfaluját elhagyva egy radikális társadalmi mozgalomhoz csatlakozik, melynek vezetője a karizmatikus názáreti Jézus (Joaquin Phoenix). Témája ellenére a film elsősorban nem a vallásról, hanem egy ember útjáról és belső küzdelméről fog szólni, ami már csak a főszereplők személye miatt is igen ígéretesnek hangzik.

További premierek: 

Derült égből család (Momo) - március 1.
A szelíd teremtés (A Gentle Creature) - március 1.
A hely (The Place) - március 8.
Hívatlanok 2: Éjjeli préda (The Strangers: Prey at Night) - március 8.
Ismael szellemei (Ismael's Ghosts) - március 8.
Sötétben (In the Fade) - március 8.
Vándorszínészek - március 8.
Láthatás (Custody) - március 15.
Mrs. Hyde (Madame Hyde) - március 15.
Nyúl Péter (Peter Rabbit) - március 15.
Szellemek háza (Winchester) - március 15.
Táncterápia (Finding Your Feet) - március 15.
Gringo - március 22.
A hűséges (The Racer and the Jailbird) - március 22.
Nap nap után (Every Day) - március 22.
Sherlock Gnomes - március 22.
Éliás, a kis mentőhajó (Anchors Up Boats to the Rescue) - március 29.
Lajkó - Cigány az űrben - március 29.
Maja, a méhecske - A mézcsata (Maya the Bee 2) - március 29.
Viszontlátásra odafönt (See You Up There) - március 29.

Ezek lennének tehát a kiemelt márciusi filmek, a teljes 2018-as premiernaptárunkat pedig itt találjátok. Ti miket terveztek megnézni moziban a fentiek közül? 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.