Konkrét tények híján még mindig csupán holmi pletykákra, vagy meg nem erősített információkra támaszkodhatunk az új Star Wars-mozit illetően.
Oliver Queen a 3. évadban újfajta identitás zavarával küzd majd, a félidőben pedig összefut villámgyors haverjával is.
Kiderült, hogy kivel kell szembenéznie a Hangyának, és az is kezd világosodni, hogy ki fogja megformálni a gonosztevőt.
Úgy néz ki megtalálták a messzi-messzi galaxis antagonistáját, aki igyekszik majd uralma alá hajtani azt.
A film, amely már eddig is túlzsúfoltnak tűnt - legalábbis ami a gonoszokat illeti - most még egy új szereplővel bővült.
Benedict Cumberbatch 2013-ra a csúcsra ért. Olyan ikonikus figurákat játszott már el a vásznon, mint Sherlock Holmes, Stephen Hawking, vagy a Star Trek univerzum karakteres gonosza, Khan.
Guillermo Del Toro lehetséges ötletei a Pacific Rim 2 kapcsán.
Miután Denzel Washington nem akart szerepelni a Halálos iramban 7-ben, a Universal stúdió lázas keresésbe fogott.
A Variety értesülései alapján Samuel L. Jackson elvállalta, hogy ő lesz a főgonosz a Matthew Vaughn rendezésében készülő The Secret Service képregényadaptációban.
Miközben a Marvel bővíti filmes univerzumát, egyre több színészt keresnek meg jövőbeli szerepekkel. Alec Baldwin elárulta, hogy neki is felkínálták az egyik gonosztevő szerepét.
A csodálatos Pókember 2-ben jó néhány kisebb-nagyobb közismert ellenség fog felbukkanni, ám a főgonosz szerepe Elektróé. Marc Webb rendező most elhintette, hogy kikre számíthatunk a következő epizódokban.
Érdekes pletyka kezdett el terjedni az interneten, mely szerint a Warnernek már meg is van a jelöltje a hírhedt Batman főgonosz szerepére!
Korábban Stallone arról kérdezte a rajongókat, hogy örülnének-e, ha Gibson rendezné a folytatást. Végül nem ő, hanem Patrick Hughes került A feláldozhatók 3 rendezői székébe.
A Universal Pictures által betekintést nyerhetünk a Gru 2 világába és elhozta számunkra az új gonosztevő képét.
Joss Wheden elárulta, hogy A bosszúállók második felvonásában a hősök lesznek a középpontban, a gonosztevő háttérbe szorul hozzájuk képest.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.