BRÉKING: Saját sorozatot kaphat Loki és Skarlát Boszorkány is
Egyenesen a Disney streaming szolgáltatására készülhetnek.
Egyenesen a Disney streaming szolgáltatására készülhetnek.
A Netflix sorozatát olyan horrorok inspirálták, mint Az ördögűző, az első trailer alapján pedig meglehetősen parás lesz.
Ezúttal kicsit sötétebb hangulatban láthatjuk majd Sabrinát: inkább horror lesz, mint vígjáték.
Elizabeth Olsen elárult néhány részletet.
Robert Eggers azt is bevallotta, hogy most nem igazán lenne a saját helyében.
Egy gonosz boszorkány fanatizmusa életveszélybe sodorta az Ilvermorny alapítóit: aranyvér-mániája miatt az egész családot ki akarta irtani.
Az észak-amerikai varázslóiskola úgy indult, hogy egy tehetséges boszorkány tanítani akarta örökbe fogadott gyermekeit.
J. K. Rowling végre részletesen elmesélte a Roxfort amerikai párjának történetét!
A Sabrina, a tiniboszorkány rebootjának két írója, Gabriel Ferrari és Andrew Barrer fogják kifényezni az Adam McKay által írt szkriptet a forgatás során.
Bizony, a nemrég megjelent dráma forgatókönyvírója, Melisa Wallack tolla fogja meghatározni egy boszorkányos-Vin Dieseles-járványkitöréses film eseményeit.
Annak ellenére, hogy felér egy nagyobb spoilerrel egy film forgatási fotóinak megosztása, mégsem tudjuk kibírni, hogy ne mutassuk meg nektek Skarlát Boszorkány vagy Ultron kinézetét.
A mágia és a boszorkányság a Római Birodalmat sem kerülte el. S ha egy végzetes átok elszabadul, annak az árát megjósolni sem lehet…
Noha legutóbb Samuel L. Jackson biztosra mondta, hogy Elizabeth Olsen lesz Skarlát Boszorkány a Bosszúállók folytatásában, most maga a színésznő is elismerte a tényeket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.