Ben Affleck az új Batman
A Warner a minap megígérte, hogy egy hónapon belül megtudjuk ki lesz az új Sötét Lovag, és nem is kellett sokat várni a bejelentésre.
A Warner a minap megígérte, hogy egy hónapon belül megtudjuk ki lesz az új Sötét Lovag, és nem is kellett sokat várni a bejelentésre.
Mindenki izgatottan várja, hogy vajon ki lesz Christian Bale utódja mikor Batman legközelebb feltűnik 2015-ben. Egy embert már lehúzhatunk az esélyesek listájáról.
Annyira belemerültünk abba, hogy ki alakíthatja majd Batman karakterét, hogy majdnem elfeledkeztünk Az éhezők viadala: Futótűz legújabb előzeteséről, pedig nyilván sokakat érdekel.
Meglepő ajánlatot kapott a Warner Bros. kiadótól Christopher Nolan kedvenc főszereplője, a háromszor is Batman-t alakító Christian Bale. Vajon igent mond?
Már Az acélember megjelenése előtt mondogatták, hogy a folytatásban feltűnhet Superman ősellensége, de miután bejelentették, hogy Batman is szerepet kap a filmben inkább e körül indultak el a találgatások.
A napokban már esett róla szó, hogy a pletykák szerint egy idősebb Batman kaphat helyet Superman helyett Az acélember folytatásában, most a lehetséges színészekről folynak a diskurzusok.
Rengetegen vágynak most arra, hogy eljátszhassák Batmant, és még több pletyka kering a lehetséges megformálókról. Most az egyik pletykált színész azt mondta, hogy neki nem kellene a szerep.
A bejelentés óta a fél világ Az acélember 2, avagy az író szerint a Batman vs. Superman filmre koncentrál, most pedig újabb részleteket kaptunk, ezúttal a forgatásról.
Újabb színész jelentkezett be Batman szerepére Az acélember folytatása esetében, amelyben mind a Denevérember, mind Superman főszereplők lesznek.
A Warner Bros. már évek óta tervbe vette a közös filmet, a szemfülesek pedig észrevehették a rejtett utalásokat a stúdió filmjeiben.
Újabb szenzációs hírek érkeztek még mindig a Comic-Conról, ezúttal David S. Goyer író leplezte le, hogy Batman és Superman bizony össze fognak csapni 2015 nyarán.
Mióta a Warner Bros. igazi szenzációként bejelentette, hogy 2015-ben jön az Acélember második része, amelynek Batman is szerves részét képezi majd, naponta jönnek a pletykák.
Sok pletyka látott már napvilágot a DC következő lépéseiről, és tegnap végre a Warner Bros. paneljénél megtörtént a nagy bejelentés.
Tegnap este tartotta a Warner a DC univerzum legújabb animációs filmjének, a Justice of League: The Flaspoint Paradox világpremierjét, ám a rendezvény ideje alatt két Batman és egy újabb Igazság Liga cím is feltűnt!
Könnyen megeshet, hogy a mai nap folyamán bejelentésre kerül a Batman reboot és az Igazság Ligája mozi is, ráadásul mindkettő 2015-ös dátummal. Lehetséges lenne?
Érdekes pletyka kezdett el terjedni az interneten, mely szerint a Warnernek már meg is van a jelöltje a hírhedt Batman főgonosz szerepére!
Lehet, hogy a Batman problémára megtalálták végre a megoldást a Warnernél.
Batman élt, Batman él, Batman élni fog. Mi sem bizonyítja ez jobban, hogy a világ legnépszerűbb szuperhőséről ezúttal egy rajongói animációs websorozat készül, méghozzá teljes mértékben magyar rendezésben! Kell ennél több? Aligha.
David Goyer Az acélember írója a jövőbeli filmekről ejtett pár szót. Azt mondta, hogy Batman részese Az acélembernek, de ez nem a Nolan féle Sötét Lovag.
Henry Cavill, a vadiúj Supermanünk egy interjúban elmondta, hogy szívesen látna egy filmet amiben Superman és Batman együtt veszik fel a harcot a bűnözők ellen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.