Comic-Con 2016 - jövőre véget ér a Teen Wolf - Farkasbőrben
Az MTV bejelentette, hogy a tavaly nyáron berendelt hatodik szezon lesz saját gyártású sorozatának, a Teen Wolf-nak az utolsó felvonása.
Az MTV bejelentette, hogy a tavaly nyáron berendelt hatodik szezon lesz saját gyártású sorozatának, a Teen Wolf-nak az utolsó felvonása.
Talán már tudjuk is, hogyan fog festeni az Őrült Titán a Bosszúállók várva várt következő két felvonásában.
Több nagyobb vállalat is versenyben volt azért, hogy megszerezzék a Pokémon franchise megfilmesítési jogát, amely a Pokémon GO berobbanása miatt minden eddiginél népszerűbb. Úgy tűnik, megvan a befutó.
Befutott a hét híre: Brian Michael Bendis és Alex Maleev népszerű képregényéből, az új amerikai forradalom kirobbanását bemutató Scarletből az HBO farag sorozatot.
Milyen lenne a Mentőexpedíció, ha hozzáadnánk egy kis tiniszerelmet? A The Space Between Us megadja a választ rá, méghozzá többek között Gary Oldman bevonásával.
A Gotham két évad során rengeteg gonosztevőt sorakoztatott fel a Batman képregényekből, a 3. szezonban pedig még több felbukkanására számíthatunk.
A már jól ismert legendát ezúttal kicsit másként mesélik el nekünk, ugyanis a Victor Frankensteinben nem a szörnyre, hanem az alkotójára és annak inasára fókuszáltak.
A Daredevil 2. évadában bemutatkozott a legújabb Megtorló Jon Bernthal megformálásában, ennek apropójából kicsit visszatekintettünk a karakter eddigi filmes kiruccanásaira.
A sorozatban DArcy fogja alakítani Howard Stark inasát, Edwin Jarvis-t!
A Boardwalk Empire - Gengszterkorzó ötödik évada egyben az utolsó felvonása lesz a népszerű szériának.
Heteken belül kezdetét veszi a magyar filmgyártás talán legnagyobb szabású produkciója, Kincsemről méghozzá nem is akármilyen sztárok bevonásával. Talán majd ez ad egy jelentős lökést a magyar filmgyártásnak nemzetközi viszonylatban is?
Rengeteg karakterposzter került ki Az éhezők viadala következő felvonása kapcsán.
Miután önromboló viselkedésével és harsány botrányaival, antiszemitának bélyegzett kirohanásaival kiutáltatta magát Hollywood-ból, Gibson csak nem hagyná még el a terepet
Vadonatúj előzetest kapott a nyár egyik legnagyobb durranásának ígérkező A galaxis őrzői, amelyben végre feltűnik a The Walking Dead sorozatból ismert Michael Rooker is.
Paul Walker tragikus halála után a stúdió úgy döntött, hogy nem hagyja veszni a színész utolsó filmjét, hanem a testvérei bevonásával befejezik a mozit. Ez azonban drága és időigényes procedúra.
Érkezik a bűvész kaland második felvonása, a szereplők maradnak, a rendező nem.
Néhány napja terjed a pletyka miszerint változások lehetnek A hobbit trilógia lezáró részének címében. Most hivatalosan is megerősítették, a harmadik rész a The Battle of Five Armies néven fog a mozikba kerülni.
A Marvel feje, Kevin Feige a napokban bejelentette, hogy az egyre több franchise bevonása a Marvel Filmes Univerzumába megnövelheti az egy évre jutó produkciók számát!
James Cameron igazi hollywoodi filmsztárok bevonásával szeretné felhívni a figyelmünket arra, hogy Földünk készletei végesek és az emberiség egyre jobban tönkreteszi a környezetét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.