Rian Johnson teljes mellszélességgel kiáll Az utolsó Jedik mellett
És nem változtatna meg semmit.
És nem változtatna meg semmit.
Legalábbis a rajongók egy csoportja.
És ezen még a legújabb Star Wars sem tud segíteni.
És erre úgy tűnik jó oka is van a Rotten Tomatoes alapján.
Van miről beszélnünk Az utolsó Jedik kapcsán, de nem csupán a filmről, hanem a rajongói elvárásokról és mentalitásról éppen ugyanúgy, mint a Star Wars jelenségéről.
Lehet, hogy jedi(k) között az utolsó(k), de Star Wars-filmek között semmiképp sem.
Mielőtt Luke Skywalker kiképezhetné Rey-t, előtte még Daisy Ridley-nek kellett megtanulnia ezt-azt és formába lendülnie a forgatás kedvéért. A tréninget pedig sem ő, sem a többiek (John Boyega, Adam Driver, Gwendoline Christie) nem vették félvállról.
A harmadik Star Wars trilógia befejezése nem jelenti azt, hogy mindegyik szereplőjétől búcsút kell vennünk, ugyanis a producerek szerint lesznek olyanok, akiket a Star Wars 9 után is láthatunk majd. A hír SPOILERES, csak az olvassa, akit ez nem zavar!
Kaptunk néhány érdekességet az előzetesben is látható kicsiny, madárszerű lényről.
Messzemenő következtetéseket ugyan nem szabad levonni a Star Wars: Az utolsó Jedik legutóbbi előzetesének szinkronos változatából, de egy megtekintést megér.
Biztosan már veletek is szembe jött Facebookon a fotó arról, hogy Mark Hamill milyen magyar szavak kíséretében osztotta meg a Mozimánia címlapját, amelyen ő látható az idős Luke Skywalkerként, azonban hazai felbukkanására az egész világ felfigyelt.
Rian Johnson, a decemberben érkező új Star Wars epizód rendezője elárulta, hogy mely filmekre tekintett inspirációként a forgatókönyvírás és a forgatás közben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.