A Suicide Squad rekordot dönthet az első hétvége után - Frissítve!
A Suicide Squad túlszárnyalhatja az előzetes várkozásokat.
A Suicide Squad túlszárnyalhatja az előzetes várkozásokat.
David Ayer direktor elárulta, hogy majdnem egy másik ikonikus gonosztevő, King Shark lett az Osztag egyik tagja.
A rendező elhintette, hogy Peter újabb képességekre tehet szert a Tony Stark fejlesztette Pókember szerkónak hála.
Összeszedtünk néhány ütős focis filmet, hogy az Európa-bajnokság két meccs között is legyen mit nézni, amikor éppen nem a magyaroknak szurkolunk.
Az utóbbi időben egyre több "mozis" színész vállalt szerepet tévésorozatban, és úgy látszik az egyre népszerűbb és jövedelmezőbb kisképernyős világ a zenészeket sem hagyja hidegen. Lady Gaga után Eminem is sorozaton fog dolgozni, igaz, nem a reflektorfényben.
Mark Rylance először elrabol egy kislányt, majd összehaverkodik vele A barátságos óriás új kedvcsinálójában.
Duncan Jones elárulta, hogy a Warcraft film az emberek és orkok első találkozásával nyit majd, és máris lát reményt a folytatásra.
December 12-én, pénteken este adták át a XI. ARANYSZEM Fesztivál díjait. A Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság Médiatanácsának jóvoltából az ARANYSZEM történetében első alkalommal idén négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek.
Egy egész weboldal áll rendelkezésünkre, hogy megismerjük az új parkot működtető céget és annak igazgatóját, Simon Masrani-t.
A Syfy a Sharknado után most egy hasonlóan kreatív koncepcióval állt elő. A forgatás már most folyik és Steve Guttenberg, Leslie Easterbrook valamint Michael Winslow is tiszteletét teszi benne.
A Boardwalk Empire - Gengszterkorzó ötödik évada egyben az utolsó felvonása lesz a népszerű szériának.
Anne Rice vámpírkönyveit fogják vászonra vinni, mégpedig az Álomgyár két ügyeletes szerencsétlenjének, Kurtzman-nak és Orcinak a közreműködésével.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.