Erre számíthatunk a Jurassic World: Világuralom IMAX-ben látható exkluzív bemutatójában
Colin Trevorrow és az Industrial Light and Magic csapata tényleg nem spórolt semmin.
Colin Trevorrow és az Industrial Light and Magic csapata tényleg nem spórolt semmin.
A Netflixre érkezik a széria.
Végre hivatalos közlemény érkezett a rendezvény felől.
A castingra és a színészi játékra semmi panaszunk nem lehet majd.
A legnagyobb hype a Disney+ sorozatai közül a Lokit előzte meg és nem véletlenül, brutálisan kezdett a csínytevés istene.
A 2003-as, kritikusok által imádott tengeri kaland Patrick Ness tollából kaphat egy új történetet.
A Lucifer újabb nyolc résszel tért vissza az utolsó előtti évadjára, hogy továbbra is kellemesen szórakozzunk az Ördög kalandjain.
Hat évnyi kihagyás után egy nyugtalanító horror előzetesével rukkolt elő a direktor.
Alec Bladwin bébifőnöke visszatér, de nem éppen a szokványos módon.
És már a premier pontos dátumát is tudjuk.
A Warren házaspár most is benne lesz a sűrűjében.
Bár egyelőre nem tudni, hogy pontosan melyik projektről van szó.
A Vilniust és Lublint összekötő kapuk 606 kilométernyi távolságból cserélnek élő képet egymással.
Az Időre annak is érdemes lesz odafigyelni, aki nem is szereti a rendező stílusát.
Egy újabb véres és John Wickre hajazó akciófilm van a láthatáron - nőkkel a főszerepben.
A 10 000 Ships a két éve lezárult sorozat történései előtt ezer évvel játszódik.
Újabb régi ismerős tér vissza a do-jók harcába.
Korunk egyik legtehetségesebb fiataljára esett a stúdió választása.
Chris Pratt idegen lényekkel veszi fel a harcot a jövőben.
Már nem kell sokat várni az őrült kalandok folytatásáig.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.