Megjelent a Tron: Örökség teljes zenei albuma a Daft Punktól!
We are up all night to get lucky!
We are up all night to get lucky!
A Ma Rainey's Black Bottom maga is egy zseniális "zenészek" által előadott elégikus blues dal, amit a kiváló zenékhez méltón kizárólag magadénak érzel, több millió emberrel egyetemben.
A széria jogai pedig egyenesen a Netflixnél landoltak.
Október 29-én került mozikba a Trollok folytatása, amelyben kedvenc kis színes lényeink a zenét próbálják megmenteni, mi pedig örömmel küldenénk el titeket az animációs film egyik vetítésére.
Adonis nem teheti le a kesztyűt, sőt, talán az eddigieknél is nagyobb feladata lesz ezúttal.
Paul Verhoeven 1990-es klasszikusát felújított változatban láthatjuk nagy vásznon, de csak limitált ideig.
Szerelmeslevél a zenéhez.
Igazi CGI látványorgiát ígér az Iron Mask, aminek premierje sincs már messze.
A streaming óriás az összes jogot megszerezte a Conan körül.
Időn és téren átívelő nosztalgiabomba két bájosan fárasztó zeneőrülttel.
Mindegy, hogy film, zene vagy írás, mindegyikben megállja a helyét.
Negédes és felszínes kínlódás a Csillag születik árnyékában.
Nem mondanánk, hogy túlzottan vérzik a szívünk.
Chris Evans és Robert Downey Jr. figyelmét is felkeltette a fiú bátor tette.
A zeneszerző 91 éves volt.
Most júniusban lett harmincéves Schwarzenegger Mars-menete.
A Neoton Família volt a hetvenes-nyolcvanas évek legnépszerűbb hazai popegyüttese, amely most az ABBA "sorsára jut", ugyanis legnépszerűbb dalaikból válogatva elkezdték fejleszteni a legújabb magyar zenés filmvígjátékot.
Május 4-től négy héten át a GameStar YouTube csatornáján videósok, humoristák, sportolók, zenészek jönnek el hozzátok a Game Pass Online Fesztivál keretében, hogy minden estétek különleges legyen ebben a hónapban!
Arnold Schwarzenegger kultikus mozijának színésze nyilatkozott egy esetleges előzményfilm kapcsán.
Mondanunk sem kell, hogy Gunn zenei ízlésére ezúttal sem lehet panasz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.